FONTOS


 

SYDNEY A XXVII. NYÁRI OLIMPIAI JÁTÉKOK HÁZIGAZDÁJA

Sydney 1993 szeptemberében Monte Carlo-ban, a NOB 101. ülésén kapta meg az ezredfordulón sorra kerülő 27. Nyári Olimpiai Játékok rendezési jogát. A szavazás előtt néhány pályázó (Brasilia, Milano, Taskent) visszalépett. A többlépcsős titkos szavazás során Berlin, Isztambul és Manchester kiesett. Az utolsó, negyedik menetben két szavazat döntött Sydney javára Pekinggel szemben.
 
Ausztrália (Nagy Britanniával, Franciaországgal, Görögországgal és Svájccal) eddig valamennyi újkori nyári olimpiai játékokon indította versenyzőit. A távoli földrészen olimpiát eddig egyszer, 1956-ban, Melbourne-ben rendeztek. Érdekesség, hogy amíg azután 92-re Brisbane, 96-ra Melbourne sikertelenül pályázott, addig Sydney az első kísérletre célba ért.
 
A túlsó féltekén fekvő szigetország területe csaknem háromnegyede Európának, több mint nyolcvan Magyarország telne ki belőle, de lakosainak száma alig 15 millió. A 3 millió lakost számláló Sydney, Új Dél Wales fővárosa. A sziget délkeleti részén, a tengerparton fekszik. Több mint kétszáz éve, 1788-ban itt kötött ki az angol fegyenceket szállító "Első Flotta", s itt létesült a kontinens első európai települése.
 
Sydney óriási város. Budapestnél hétszer nagyobb, nyugat-keleti irányban 50, észak-déli irányban pedig 80 km a kiterjedése. Ez annyi, mint fővárosunk és Kecskemét közötti távolság. A kápráztató, amerikai mintájú felhőkarcolók között itt-ott szerény, de nagyon hangulatos földszintes házak húzódnak meg.
 
 
A város jelképe az 1973-ban megnyitott világhírű operaház, amely valóban a világon egyedülálló építészeti alkotásnak tekinthető. Az épületet három oldalról a tenger fogja közre, s kontúrjai dagadó vitorlájú hajóra emlékeztetnek.
 

 
Sydney soknyelvű város, ahol békés egyetértésben csaknem száz különböző nemzetiségű ember él. Tekintélyes létszámú, egyes becslések szerint 120 ezer, bár kissé megosztott a magyar kolónia.
 
Ausztrália a déli féltekén, az egyenlítő alatt fekszik. Éghajlata lényegesen melegebb hazánkénál. Sydney-ben az éves átlagos hőmérséklet 17.4 Celsius fok. Az olimpia időszakában szeptember 15 és október 1 között, azaz az ausztráltavaszban 16-20 fokos hőmérsékletre, reggel 9 órakor 62, délután 15 órakor 51%-os páratartalomra kell számolni. A nap reggel 6 óra előtt kel és délután 18 óra körül nyugszik. A csapadékban amúgy is nagyon szegény szigetországban az év ezen szakaszában csak minimális csapadék várható.
 
Budapest és Sydney között 9 óra az időeltolódás. Amikor az olimpiavárosában délután 16-17 óra van, s kezdődnek a versenyek, akkor Budapesten még csak reggel 7-8 óránál járunk. Mindez elsősorban a televízió nézők számára kedvező, mivel nem kell majd éjszakázniuk, hogy az olimpiai eseményeket követhessék, mint ahogy ez Atlanta idején történt.
 
Az olimpia városának légi megközelítése nem kedvező, sőt fárasztó. Az Európából induló légijáratok általában egy leszállást kell, hogy beiktassanak, amire minimum egy órát lehet számítani. Így a légiút legalább 22-23 órát vesz igénybe.
 


A SOCOG - a játékokat szervező bizottság - a lehető legjobb lehetőségeket és feltételeket kívánja biztosítani a sportolóknak ahhoz, hogy a világ ifjúságának legnagyobb seregszemléjén kiemelkedő teljesítményre legyenek képesek.
 
Ennek érdekében:

  • a 2000. szeptember 2-én megnyíló Olimpiai Falu szolgáltatásait a benevezett sportolók, valamint hivatalosan akkreditált sportvezetők ingyenesen vehetik igénybe. A sportolók létszáma 10.200 kísérői létszám 5.000 fő lehet.

  • a NOB és a nemzetközi sportszövetségek, valamint a SOCOG célkitűzése, hogy valamennyi NOB tagország indíthassa versenyzőit és így a versenyeken a világ legjobbjai álljanak rajthoz. Ezért Lillehammerhez és Atlantához hasonlóan kvalifikációs rendszert dolgoztak illetve dolgoznak ki. Az ezzel kapcsolatos tárgyalások jelenleg is folynak a nemzetközi sportszövetségek és a NOB között. Az új sportágak felvétele, valamint új versenyszámok műsorba iktatása mellett Atlantához képest az egyes sportágakban átlagban 10-15%-kal szeretnék csökkenteni a résztvevők számát. A kvalifikációs rendszert még csak néhány sportágban hozták nyilvánosságra. A teljes kvalifikációs rendről előreláthatóan ősszel adnak ki végleges tájékoztatást.

  • a sportolók és hivatalos szakvezetők utazási költségeit megtérítik, s a szükséges sportfelszerelések szállítását - beleértve a hajókat és lovakat is -díjmentesen vállalják.

  • a játékok idején valamennyi résztvevőt egyetlen olimpiai faluban helyezik el. A labdarúgás jelent kivételt hiszen e sportágban, csak az egyik csoport mérkőzéseit, valamint a döntőket rendezik Sydney-ben.

  • a versenyek döntő többségét (23 sportág küzdelmeit) két központban bonyolítják le. Az egyik a Homebush Öbölben kialakított Olimpiai Park, a másik a Darling Harbour kikötő negyed lesz.

Az Olimpiai Park 16 km-re fekszik a belvárostól a Homebush Öböl mentén. Az Olimpiai Parkhoz csatlakozóan 760 hektár területen építik meg az Olimpiai Falut, a rádiós és televíziós központot, valamint a sajtó főközpontot. Az alig 2,5 km sugarú körön belül 14 sportág (atlétika, baseball, birkózás, gyeplabda, íjászat, kézilabda, labdarúgás (döntő), öttusa, röplabda, tenisz, tollaslabda, torna, úszás - benne vízilabda, műugrás, szinkronúszás - és vívás) versenyeire kerül majd sor. Itt kerül megrendezésre a megnyitó és záróünnepség is. A sportolók a verseny színhelyeit akár gyalogszerrel is megközelíthetik. Az Olimpiai Parkot új gyorsvasút és autópálya köti össze a városközponttal, mely biztosítja a zavartalan közlekedést.

  • Sydney Darling Harbour elnevezésű kikötője körzetében (14 km-re az Olimpiai Falutól) további 9 sportág (asztalitenisz, judo, kerékpár, kosárlabda, ökölvívás, súlyemelés, taekwondo, triatlon, vitorlázás) versenyeit, valamint a labdarúgó selejtezők egyik csoportjának mérkőzéseit bonyolítják le.

  • a Horsley Park (25 km-re az Olimpiai Falutól) a lovaglás, a Penrith tó (44km-re az Olimpiai Falutól) a kajak-kenu és evezős versenyeknek ad otthont.

  • a sportlövészet, softball és strandröplabda helyszíneit véglegesen még nem jelölték ki.

A labdarúgó torna további csoportmérkőzéseit Adelaide, Brisbane, Canberra, Melbourne és Sydney már használatban lévő, de kisebb korszerűsítésre szoruló stadionjaiban rendezik meg.

MOB, ISM



SYDNEY.2000

CIKKEK
CIKKEK

  1999-es cikkek
  2000.01-02, 2000.03-04,
  2000.05-06, 2000.07-08,
  2000.09.01-15.

  Sydney
  kajak-kenu, műúszás,
  öttusa, úszás, vízilabda

  Modern millenium
  Aranyos reménységeink
  A három hatos ...
  Online olimpiai aukció

 
KÉPEK

  olimpiai uszoda
  olimpiai baseball stadion
  kajak-kenu pálya
  térkép
  az olimpiai falu térképe

 
LINKEK

  SYDNEY 2000