FONTOS


 

Élete legnehezebb versenyén ezüstérmes lett
Balogh Gábor: Nem lehet lazítani


Ha valaki netalán eddig kételkedett volna Balogh Gábor istenáldotta tehetségében, a fiatal versenyző vasárnap a pesarói világbajnokságon bebizonyította, hogy tavalyi vb-győzelme nem volt véletlen kiugrás. Idén is ott tudott lenni az élmezőnyben, Olaszországban ezüstérmet szerzett úgy, hogy nem sokkal, csupán 26 ponttal maradt le a dobogó tetejéről.

-- Életem legnehezebb versenye volt. Talán jobban izgultam, mint egy éve. Persze, ez nem véletlen, hiszen most címvédőként álltam rajthoz -- mondta a tavalyi Év öttusázója.

-- Az elutazás előtt úgy nyilatkozott, hogy bár a felkészülése nem úgy sikerült, mint tavaly, azért most is az élmezőnyben akar végezni. Vagyis mivel maximalista, minimális célként -- mint mindig -- az első hat hely valamelyikének megszerzését tűzte ki célul. Mivel ez sikerült, bizonyára elégedett.

-- Előtte bőven elégedett lettem volna ilyen eredménnyel. De hogy még 5551 pont is kevés volt az aranyéremhez... Ez is mutatja, hogy nagyon erős lett a mezőny, egy pillanatra sem lehet lazítani. Szóval, ahogy mondják, evés közben jön meg az étvágy, és én is így voltam vele. Verseny közben egyre éhesebb lettem. És közel is volt hozzám az aranyérem. Futás közben azonban taktikai hibát követtem el.

-- Éspedig?

-- Nem kellett volna ennyire erősen kezdenem. Zadnieprovskis pedig csak nem akart megelőzni, ott loholt a nyakamban. Én meg őröltem magam. Most már tudom, inkább a saját tempómat futottam volna, és akkor több erőm marad a hajrára.

-- Hogyan emlékezik majd vissza a pesarói vébére?

-- A rendezés majdnem tökéletes volt. Igaz, a vívásban előfordultak viták, óvások, de ez mind betudható a nagy tétnek. Hiszen az olimpiai részvétel forgott kockán. Ezt leszámítva nem panaszkodhatunk. Kellemes volt a környezet, nagy ötlet volt a tengerparti rendezés, ám a hangulat azért elmaradt a margitszigetitől.

-- Ha már az olimpiai kvalifikációt említette: Pesaróban eldőlt, hogy kik lehetnek ott Sydneyben. Milyennek ítéli meg a mezőnyt?

-- Jó mezőny jön össze, bár szerintem egy-két versenyzőnek ott lett volna a helye, akik végül nem jutottak kvótához. Például az orosz Turkin vagy valamelyik svéd, Danielsson vagy Johansson megérdemelte volna az olimpiát. És számomra az is meglepő, hogy a mexikóiak közül nem Salazar, hanem a fiatal Felix szerzett részvételi jogot.

-- Már két hét sincs hátra az újabb világversenyig, a székesfehérvári Európa-bajnokságig, ahol a váltóban összeáll a tavalyi aranycsapat, vagyis a Balogh, Hanzély Ákos, Sárfalvi Péter összetételű válogatott. Mivel tölti addig az idejét?

-- Pihenésre nincs sok mód, csak lélegzetvételnyi időt kapunk, hiszen, mint mondtam, nem lehet lazítani. Az év legfontosabb versenyéig, az olimpiáig azonban még van idő bőven, abba az is bele fog férni, hogy a pisztolyomat megnézze egy szakember, hogy még egyszer ne fordulhasson elő olyan zavaró sütéshiba, mint Pesaróban.

(füredi), Nemzeti Sport 2000.06.21.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

   Balogh Gábor