Most még könnyű. Ott ülni a közönség soraiban, nézni a lányokat, ahogy úsznak, ahogy lovagolnak, ahogy futnak, szurkolnak nekik csendben vagy hangosan. Most még könnyű, hiszen majd szerdán jön a neheze. Amikor nézőből versenyzővé, főszereplővé válik. Sárfalvi Péter ott ült a lelátón kedd délután, és szorított a magyar hölgyeknek. Sokan megszólították és megszorították, mondván: "Petikém, csak úgy, mint a Martinekék tíz évvel ezelőtt...!" és Sárfalvi nevetett, mindenkihez volt egy-két kedves szava (főként a csinos hölgyekhez...), és azt mondta: megpróbáljuk!

Ahogy a csapat meghatározó egyénisége egy nappal a világbajnoki szereplés előtt amolyan utolsó hangulatjelentést adott lapunknak:

-- Na, mit szól? Szegény lányok, lehet, hogy lelovagolták magukat a dobogóról...

-- Remélem, nem, szerintem jól mentek. Bár az az érdekes, hogy évek óta mindig ugyanaz történik: remekül kezdenek, aztán jön a lovaglás, és ott visszaesnek. Az oroszoknál és a fehéroroszoknál mindez fordítva történik. Furcsa...

-- Kívülről milyen a pálya?

-- Nagyon mélynek tűnik, vigyázni kell a fordulásnál. Láttam, néhány versenyző is megcsúszott. A lovak viszont kitűnőek. úgy gondolom, nem lehet gond velük.

-- Ideges?

-- Hát... Egyre idegesebb vagyok. Vagy inkább egyre feszültebb. De ez ilyenkor természetes. A gyomrom szűkül, szűkül, már enni is alig bírok.

-- Reggel óta kint van a versenyen?

-- Igen. Figyeltem a lányok szereplését, ez kikapcsolódás a számomra.

-- Ugye, nem zavarta meg semmi a felkészülését? Nincs semmilyen indok, amire majd ne adj Isten...

-- Nem, nem! A felkészülésem tökéletes volt, arra egy szavam sem lehet, sőt, még meg sem betegedtem.

-- Gyakran betegeskedik...

-- Sokszor. Most meg nem győzök csodálkozni magamon, hogy sehol egy nátha, egy torokfájás, egy köhögés, egy migrén. Még nekem is gyanús ez a makkegészséges állapot.

-- Ha jól tudom, a Thermál Szállóban éjszakáznak.

-- Igen, itt helyezték el a magyar csapatot, de én most még hazaugrom.

-- Hazaugrik? Hát nincs összetartás? Vagy haza kell szöknie?

-- Nem, szó sincs hazaszökésről, egy-két cuccot még otthon hagytam. Ennyi előnyöm hadd legyen, ha már itthon versenyzünk, ha már itthon rendezik a vébét.

-- Egyébként milyen érzés?

-- Már micsoda? Budapesten versenyezni?

-- Igen. Hazai közönség előtt szerepelni. így nehezebb?

-- Kétségtelen, nagyobb rajtunk a teher, hiszen tudom, hogy a közönség azért jött ki, hogy magyar aranyérmet ünnepeljen.

-- Ráadásul, ahogy körülnézünk, rengetegen jöttek ki. és meggyődésem, a férfiak versenyén még többen lesznek.

-- Nekem is furcsa, hogy öttusaversenyen ennyi néző van. Eddig ahhoz voltunk szokva, hogy a családtagokon kívül senki sem nézi a viadalainkat. Erre tessék, most itt vannak legalább három-négyezren, és lehet, hogy a hétvégén ennek a duplája is összejön. Nincs mese, nekünk boldoggá kell tennünk ezeket a lelkes szurkolókat.

-- és?

-- Ha most azt várja tőlem, hogy kijelentsem: miénk lesz minden férfiarany, akkor csalódni fog. Az túl nagy bátorság lenne a részemről. Mindenesetre mi úgy készülünk, hogy mindig győzzünk.

-- Melyik számtól tart a legjobban?

-- A lövészettől. Ott vagyok mindig a legidegesebb. Ha ez most jól sikerül, akkor tényleg nem lehet gond.

-- Van valami kabalája, vagy valami babonája, amit most még az utolsó pillanatokban elővesz?

-- Nem, nincs ilyen. Talán csak annyi, hogy leborotváltam a lábam, mint egy manöken.

-- Nem illene előhozakodnom most ezzel, de ha világbajnok lesz, kinek int majd ki? Természetesen a hölgyrajongókon kívül...

-- Hát, abban az esetben, ha világbajnok leszek, édesapámnak intek majd ki, aki az edzőm is. Az ő tekintetét keresem majd a tömegben.

Az öttusa vb-ről Csanálosi Beáta, Füredi Marianne, Malonyai Péter és Sinkovics Gábor tudósított, Nemzeti Sport 1999.július 14.