FONTOS


 

Egyedüli magyarként versenyezve győzött
Fülep Sándor első érme arany lett


Két negyedik, egy-egy ötödik és hatodik helyezés. Világkupa-viadalokon ez volt a mérlege Fülep Sándornak. Egészen keddig, amikor is az UTE 25 éves tehetsége szenzációs versenyzéssel érmet, sőt, aranyérmet szerzett a német öttusabázison, Warendorfban. Pedig az előjelek nem voltak kedvezőek, ugyanis a magyar csapatból - példátlan balszerencse-sorozat után - egyedüliként jutott a döntőbe.

- Milyen érzés volt egykeként versenyezni? Nem nyomasztotta, hogy társai kiestek a selejtezőben?

- Nagyon sajnáltam a többieket, már csak azért is, mert önhibájukon kívül kerültek olyan helyzetbe, hogy állítólagos késés miatt nem engedték őket lőni. Az meg különösen fájt, hogy testvérem, Attila is így járt. Utána jó eredményekkel teljesítették a fiúk a hátralévő három számot, és kiszámoltuk, hogy várhatóan ők is döntőbe jutottak volna...

- A selejtezőben nem volt szerencsénk a lövészettel, ám a döntőben ön remekül célzott, holtversenyben megnyerte a számot.

- A száznyolcvanhét kör olyan eredmény, amit bármikor gondolkodás nélkül elfogadnék. Egyébként nem ez az egyéni csúcsom, a szöuli Világkupán százkilencvenegyig jutottam. Szóval, gyakran kezdtem ilyen jó eredménnyel, sokszor nyertem is a lövészetet, de utána gyenge vívás következett. Most azonban gondolni sem akartam rá, hogy a leggyengébb számom vár rám.

- A páston három vereséggel kezdett, ami nem túl biztató. Nem esett kétségbe?

- Próbáltam nem pánikolni, mert a görcsösség újabb vereségeket hozna. Támadó szellemben vívtam, és többé-kevésbé sikerült is megvalósítanom az elképzeléseimet. Bevallom, ilyen jó eredményre, 916 pontra nem számítottam. Előzelőleg nyolcszáz pont körüli eredményt t?ztem ki célul. Hogy túlteljesítettem, az a világbajnoki válogatás miatt különösen jól jön nekem. Ugyanis a csapat másik fele, amely a párizsi versenyen szerepelt, nagyon jól vívott.

- Hibátlan lovaglása után, amelyért az új szabályok szerint 1200 pontot kapott, gyakorlatilag már megnyerte a versenyt, és mint lapunknak nyilatkozta, nem kellett kifutnia magát. A remek eredmény után mit várhatunk öntől a jövő héten esedékes budapesti Ericsson-Westel Világkupán?

- Nem helyezésekben fogalmazom meg a vágyaimat. Számomra az a legfontosabb, hogy állandósuljon a jó vívásom.

(füredi), Nemzeti Sport 2001.05.03.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Fülep Sándor