FONTOS


 

Kállai Ákos az allergia legyőzése után a vetélytársak ellen készül
Harcba indul a világbajnok katona

"Jöttem, láttam, győztünk" - nyilatkozta a júliusi világbajnokság váltószámának eredményhirdetése után Kállai Ákos, a Honvéd-Steffl világ- és Európa-bajnok öttusázója.

Hogy mit takar ez a sajátos megfogalmazás? A 27 éves versenyző "villámlátogatást" tett Millfieldben- mivel csak a stafétában volt érdekelt, csupán két napot töltött az angol városban, ám így is százszázalékos eredményt ért el. Csakúgy, mint a júniusi Európa-bajnokságon, Fülep Sándor és Horváth Viktor társaságában aranyérmet szerzett.

Legjobb öttusázóink még a megérdemelt pihenőjüket töltik, ám Kállai már harcba állt, elkezdte a felkészülést.

- Elege lett a pihenésből, a nyaralásból?

- Azt azért nem mondanám. Kénytelen voltam előbb nekiállni az edzéseknek, mert a hónap végén Warendorfban rendezik meg a katonai világbajnokságot, amelyen címvédőként indulok, és nem akarok szégyent vallani. Igaz, eddig még csak futottam és úsztam, de hétfőn már lovagolni és vívni is fogok, aztán beindul az ötszámos felkészülés - mondja Kállai.

- Elég lesz a hátralévő idő a formába kerüléshez?

- Ha nem is érem el a világbajnoki formámat, remélem, hogy a csapatunknak hasznos tagja leszek. Ez lesz a hatodik katonai vébém, és mindig jól szerepeltünk, csapatban és váltóban is voltunk már aranyérmesek, egyéniben pedig tavaly állhattam a dobogó tetején. Jó lenne, ha nem szakadna meg ez a sorozat. Az az igazság, hogy hiába akartam, nem tudtam előbb elkezdeni a munkát.

- Hogyhogy?

- A világbajnokság, a hosszú idény után szükségem volt a pihenésre, feltöltődésre, és amikor elkezdtem edzeni, közbeszólt az allergiám. Sajnos, a parlagf?től a fekete ürömig millió dologra érzékeny vagyok. Amikor a rádió bemondta, hogy másnap tetőzik a parlagfű, no, én máris halálos beteg lettem, nehezen kaptam levegőt, nagyon szenvedtem. Szerencsére, túléltem azt az időszakot, és bízom benne, a hátralévő időszakban semmi sem zavarja majd a felkészülésemet.

(füredi) , Nemzeti Sport 2000.09.08.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Kállai Ákos