FONTOS


 

A lányok még nerm érettek az olimpiai szereplésre
Egy találat a hármasbefutóból


Az arány nem rossz - habár lehetett volna még jobb is, - a négytagú öttusacsapat egy ezüstérmet szerzett Sydneyben. Az olimpián szereplő harmincöt sportág közül Magyarország húszban indított versenyzőket, s tizenegyben sikerült érmet nyerni, és ezek közé tartozott az öttusa is, amelyben Balogh Gábor második lett. A sorozat tehát nem szakadt meg, 1980 óta ugyanis, amelyik olimpián versenyzőink indulhattak, az egyéni versenyben mindig érmet is nyertek.

A sydneyi mérleg azonban jobb is lehetett volna, mert a négy magyar induló közül (Balogh Gábor, Sárfalvi Péter, Vörös Zsuzsa és Simóka Nóra) hárman éremesélyesnek számítottak, s közülük csak egy váltotta be a hozzá fűzött reményt. Balogh Gábor már a tavalyi, budapesti világbajnokságon bebizonyította, hogy nem csupán tehetséges sportoló, hanem kitűnő versenyzőtípus, aki kiélezett helyzetekben is képes a maximumot nyújtani. Igaz, a hazai vébén a Honvéd öttusázójának sokkal könnyebb volt a helyzete, mert nem tőle vártuk az aranyat, hanem a rutinos Sárfalvi Pétertől és Hanzély Ákostól. Világbajnoki győzelme után reflektorfénybe került, és sokan féltették attól, hogy a huszonhárom éves fiatalemberként elszalad vele a ló. Szerencsére, az aggodalom alaptalan volt, Balogh már a májusi világbajnokságon ezüstéremmel jelezte, hogy ha a felkészülése nem is volt zavartalan, megőrizte helyét a világ élmezőnyében.

Sydneyben nem sok hiányzott ahhoz, hogy megismételje klubtársa, Martinek János 1988-as bravúrját, és huszonnégy évesen, újoncként feljusson a csúcsra, ahova például a sportág legnagyobb klasszisa, Balczó András is csak a negyedik olimpiáján jutott. Világbajnokunk huszonhárom ponttal szenvedett vereséget a kétszeres világbajnok orosz Szvatkovszkijtól.

Huszonhárom pont: ez ugyan több mint egy kör lövészetben, de kevesebb mint egy tus a vívásban, és egy verőhiba a lovaglásban. Tehát ha. Közhely, de igaz, a sportban minden ha-val kezdődő mondat felesleges.

Balogh ezüstérme mégsem hibátlan, mert ugyan az olimpia feszült légkörében mind az öt versenyszámban jó átlagteljesítményt nyújtott, de kívülről úgy tűnt, hogy az aranyérme a lovaglásban veszett el. Nehezen kezelhető lovával százhúsz hibapontot gyűjtött, míg legnagyobb riválisa, Szvatkovszkij ebben a versenyszámban találkozott Fortunával, s a mezőny egyik legjobb lovával olyan helyzetbe került, ahonnan futva megnyerte a pályafutása csúcsát jelentő olimpiai bajnoki címét.

Sportszerűen el kell ismernünk, nem érdemtelenül, mert az orosz öttusázó kilenc éve a világ élvonalába tartozik. Számára is azonban nagyon hosszú és keserves út vezetett a csúcsig, mert világbajnoki győzelme után, 1992-ben gyenge vívása (796 pont) után csak tizennyolcadik lett a barcelonai olimpián. Négy év múlva Atlantában a tét megremegtette a kezét, a lövészetben (173 kör) lemaradt, de még így is fantasztikus futással a negyedik helyen végzett. Szvatkovszkij harmadik olimpiáján a technikai számokban egyenletesen szerepelt, s így felfuthatott a csúcsra.

Régóta a nemzetközi élmezőny tagja Sárfalvi Péter is, aki második olimpiáján okozott csalódást. A Csepel öttusázója már itthon megsérült, és hátfájása is közrejátszott abban, hogy csak a tizenhetedik helyen végzett, habár talán 174 körös lövészetére ez nem lehet mentség. Sárfalvi szereplésének a jövőre nézve két fontos tanulsága lehet. Az egyik az, hogy olyan tartalékot kell kijelölni, aki vállalja azt a hálátlan szerepet, hogy csúcsformában vár az esetleges bevetésre. Ugyanis az olimpiai kvóta megszerzése a sportágnak sok-sok millió forintba kerül, éppen ezért nagy luxus sérült versenyzőt indítani a sportág megítélését, támogatását jelentősen befolyásoló olimpián. Ráadásul négy év múlva a közeli Athénben rendezik a nyári játékokat, ahova nem okozhat gondot a tartalék utaztatása.

Sárfalvi gyengébb szerepléséért a média is felelős, mert ha például a tavalyi budapesti világbajnokságon elért tizenhatodik helyezése után - a hazai pályán nem elismerést érdemlő teljesítmény volt - nem sztárolják, vagy ha az idei világbajnokságon nyújtott eredményét (31. hely) megfelelően értékelik, akkor talán az olimpiai szereplése is jobban sikerülhetett volna. Mert Hanzély Ákos és Sárfalvi Péter pályafutása példa arra, hogy ebben a nehéz, összetett sportágban a népszerűség keresése, a farsangi tréfák, a jópofáskodás szándéka világversenyeken nem sokat ér.

A nők miatt harminckét versenyző helyett már csak huszonnégy férfi öttusázó indulhatott Sydneyben. Vajon ez az "áldozat" hasznos volt az egy évtizede az olimpián maradásért küzdő sportágnak?

Abból a szempontból igen, hogy kétszer annyi érmet (hatot) osztottak ki, mint Atlantában, és így több ország öttusázója állhatott fel a dobogóra. Persze, ha Vörös Zsuzsa megnyeri a sportág első olimpiai aranyérmét, akkor bizonyára más lenne a véleményünk, de így reálisan nézve: a női szakág még nem érett arra, hogy olimpiai sportág legyen. Nem is annyira a színvonal miatt, hanem mert az öttusát az egész világon csupán néhány száz lány űzi, s közülük a legtöbben amatőrök.

Nem tartozik az amatőrök közé Vörös Zsuzsa, aki huszonhárom éves kora ellenére vérbeli profi, éppen ezért volt kellemetlen meglepetés oliimpiai szereplése. Ugyanis a tavalyi budapesti világbajnokságon, s az idei székesfehérvári Európa-bajnokságon is bizonyította, hogy képes elviselni az esélyesség terhét. Kulcsár Antal tanítványát viszont úgy látszik, a hatalmas lehetőség megzavarta, az idegek csatájában, a lövészetben a vártnál gyengébb teljesítményt nyújtott, amely után erőlködve, görcsösen megpróbált felzárkózni, de ez a 830 pontos lovaglása miatt nem sikerült neki.

A lovagláson bukta el a jó szereplés lehetőségét Simóka Nóra is, ezért talán érdemes ennél a kulcsfontosságú versenyszámmal bővebben foglalkozni.. A szakemberektől kétféle véleményt hallottunk: csapnivalóan rossz volt a lóállomány, vagy azt, az öttusázók képességeit meghaladta, hogy a díjugrató lovakkal eredményesen versenyezzenek.

A lovaglásról azért is kell írni, mert a férfiak és a nők versenyét is döntően befolyásolta, és a múltban, s a jövőben is a világversenyeken előfordult (előfordulhat) hasonló lóállomány. Kevés olyan ország van a világon, ahol az öttusázóknak saját lovaik vannak, ezért a világversenyek szervezői kénytelenek díjugrató lovakat kölcsönözni. Így volt ez például 1985-ben Melbourne-ben is a világbajnokságon, ahol a magyarok közül egyedül a kitűnő lovasnak számító Mizsér Attila nyújtott kiemelkedő teljesítményt, amely közrejátszott abban, hogy megnyerte a világbajnokságot. Az öttusaló a legtöbb országban nincs, és így lesz négy év múlva Görögországban is, ahol nem csupán ez a fogalom ismeretlen, hanem a sportág is. Hogy mi a különbség az öttusa- és a díjugrató ló között? Elnézést az autós hasonlatért, de olyan ez, mint egy Zsigulit vagy egy sport Mercedest vezetni. Az öttusa ló képes arra, hogy egy képzetlen versenyzőt végigvigyen a pályán, a díjugrató lovat viszont irányítania kell.

Az elmúlt évek világversenyei és az olimpia is azt jelezte, hogy a magyar öttusasport őrzi helyét a nemzetközi élmezőnyben. Balogh ezüstéreme sokkal fényesebben ragyogna, ha az olimpia előtti esztendőben nem hazánkban rendezik a világbajnokságot, amely fergeteges sikerrel zárult. Ez álmodozásra adott lehetőséget, sokan reménykedtek a hármas befutóban: Balogh, Sárfalvi és Vörös is érmes lesz. Az egyetlen találat ugyan "nem fizet a Lovin", de öttusában sokat érhet, mert Vörös, Sárfalvi is javíthat még Athénban, Balogh Gábor pedig feljuthat a csúcsra, amelyhez már Sydneyben is nagyon közel volt.

Éremtáblázat
Nagy-Britannia 1 - 1
Oroszország 1 - -
Magyarország - 1 -
Egyesült Államok - 1 -
Fehéroroszország - - 1

Salánki Miklós, A Színes Sport 2000.10.05

ÖTTUSA

KÉPEK

 
 
LINKEK