Néhány hete, még az olimpia előtt, összeállítást készítettünk, amelyben Balogh Gábor és egyik ellenlábasa, az Európa-bajnok észt Imre Tiideman eredményeit, esélyeit hasonlítottuk össze. Egy-két adatot sehol sem leltünk, fellapoztuk a rendelkezésre álló irodalmat, de nem jártunk eredménnyel. Végső megoldásként Mizsér Jenőhöz fordultunk, természetesen nem hiába. A világ talán legismertebb és legelismertebb "tusatudorát" ezúttal a sydneyi olimpiával kapcsolatban (is) faggattuk.

Jenő bácsi itthonról figyelte az eseményeket, magyar idő szerint éjjel tizenegy körül a kisrádiójával a fülén feküdt az ágyában, egészen reggelig hallgatta a közvetítést, amíg véget nem értek a versenyek.

Sárfalvi gyengén lőtt, s ez megpecsételte az egész olimpiai szereplését

- Jenő bácsi, a sydneyi olimpiát is éppúgy betéve tudja már, mint a korábbiakat, meg a világbajnokságokat, meg az Európa-bajnokságokat, meg az összes többi öttusaversenyt?

- Tudnom kell, hiszen odafigyeltem. Bár a hírek csak lassan csordogáltak, nem volt könnyű követni az eseményeket. Ha a rádió nem kapcsolta volna rendszeresen a helyszíneket, bizony sokkal később tudtam volna meg az eredményeket, így tovább kellett volna izgulnom. Ez az egynapos verseny könnyen elrontható, nincs olyan sok idő, mint korábban, amikor egy-egy rosszul sikerült tusa után az edző helyrebillenthette a versenyző lelkiállapotát. Beszélhetett a fejével, és ennek nem egyszer meg is volt az eredménye. Erre az egyik legjobb példa talán az 1987-es moulins-i világbajnokság, amikor az első szám, a lovaglás után a magyar csapat tragikusan állt, nemhogy a dobogóra, de még a tisztes helyezésre sem igen volt már esélye. De akkor leült a fiúkkal az akkori szövetségi kapitány, Török Feri, és abban maradtak, hogy most már nincs vesztenivalójuk, versenyezzenek felszabadultan. Ez annyira tökéletesen sikerült, hogy a végén megnyerték az aranyérmet. Ilyen feltámadásra a mai körülmények között aligha van esélye bárkinek is.

- Egy elrontott lövészet talán még nem olyan nagy tragédia, hiszen Sydneyben sem brillíroztak a mieink ebben a számban. A végül sikeresen szereplő, ezüstérmes Balogh Gábor ettől még nyugodtan megynyerhette volna a versenyt.

- Balogh valóban nyerhetett volna a lövészete miatt, de ő nem szállt el ebben a számban attól függetlenül, hogy elmaradt a legjobbjától. Sárfalvi viszont valóban gyengén lőtt, és ez nagyjából meg is pecsételte az egész szereplését.

- A mostani körülmények között lehet, hogy Balczó sem lett volna az, aki volt?

- Ezt nem lehet megmondani. A mostani lebonyolítási rendszer egyszerűen másfajta felkészülést, versenyzést igényel. Az utolsó klasszikus, tehát ötnapos verseny a szöuli olimpián volt. Bár ma is többnapos koncentrálást követel az öttusázóktól a versenyzés, hiszen lehet selejtező, döntő és váltó is, de az igazi persze mégiscsak a finálé napja. Az első változás éppen a 1989-es budapesti világbajnokságon volt, ahol a verseny négy napig tartott, majd további két napig a váltó. Ezt megelőzően nem nagyon változtattak a szabályokon. 1963-ban vezették be a verhető akadályokat a lovaglásban. Előtte nem mozdultak el az akadályozó eszközök. Hatvannyolcig tereplovaglás volt, négy-öt kilométert teljesítettek az öttusázók. De erre csak katonai lovak voltak alkalmasak, amelyeket viszont előbb-utóbb leszereltek. Egyszerűen elfogytak az alkalmas jószágok. Megint egy budapesti világbajnokságon, az 1969-esen vezettek be egy újdonságot, az ezerméteres pályalovaglást vadászugratásokkal.

De tekinthetjük a sorrendet is. Ebben 1932 és 1980 között nem volt változás, lovaglás, vívás, lövészet, úszás, futás, így követték egymást a tusák. Azután a lövészet került az első helyre, ezt követte a vívás, az úszás a lovaglás és a futás. Erre, a mai szóhasználattal élve, doppingolások miatt volt szükség. De inkább csak célzóvizet fogyasztottak akkoriban a fiúk a lövészet előtt. Hatvanötben Lipcsében az osztrák Polzhubert kénytelenek voltak kivezetni a rendezők a lőállásból, mert finoman fogalmazva is, nem volt ura a mozdulatainak. Ön- és közveszélyes volt, nem sok lövése került a táblába. Elvéthette a mértéket, pedig ilyen gond korábban nem volt. Mindenki, aki élt ilyesmivel, tudta az adagját. Fél deci, egy deci, másfél deci rövid, vagy egy kis bor. Az osztrákot akkor persze kizárták, de a következő évben már újra versenyzett. Bár láttam én Novikovot is dülöngélni a lőállásban, de ezt még mindig emberibbnek tartom, mint a szintetikus doppingszereket. Ha valaki megiszik valamit, az elmúlik néhány óra múlva, de a gyógyszerek maradandó nyomokat hagynak a szervezetben.

- Az egynapos verseny kizárja a doppingolás lehetőségét?

- Teljességgel! Ha valaki "megynyugtatja" magát a lövészetre, egy fél óra múlva a vívás alatt elaludna. Az izomfejlesztő szerek használata sem hozhat sikert, mert nálunk nem az erő számít, inkább az állóképesség. Ezen legfeljebb segíteni lehet, de az megy legálisan is.

- Az öttusa változása folyamatos az utóbbi években. Merre kell tartania a sportágnak ahhoz, hogy megtartahassa a mostani helyét és rangját az olimpiai játékok műsorán?

- A margitszigeti világbajnoksággal bebizonyítottuk, hogy igenis eladható az öttusa. A helyszínen tízezrek voltak, és a televízió is egész nap közvetített. Ha valaki nem tudott kimenni a helyszínre, akkor is figyelemmel kísérhette az eseményt. Akinek úgy volt ideje, a helyszínen volt reggel, elment elintézni az ügyeit, majd visszatért a lovaglásra, vagy a futásra. Az olaszok Pesaróban a világbajnokságon hasonlóan jól dolgoztak, és az ausztrál olimpiai szervezők nálunk is és Itáliában is ott voltak. Ezért az olimpia is nagyszerű volt. Így kellene meghagyni, csak a váltót is fel kellene venni a műsorba. Mellesleg ez is magyar találmány. Még 1978-ban jött létre az elődje, hogy lehessen télen is jelentős versenyt rendezni. Mára remekül kifejlődött, igazán helye lenne az olimpián.

GADÁCSI JÁNOS, A Színes Sport 2000.10.29