FONTOS


 

"Ha lány születik, Nóra lesz"
A tatai edzőtábor üres is, tele is


Novemberre, a máskor borongóssá váló őszi időszak végére általában elcsendesül a Tatai-tó és környéke. Alant a halak vígan úszkálhatnak, a vízimadarak is nyugodtan lebeghetnek az amúgy jéghideg víztükrön, a táj leginkább egy festményhez hasonlít. Most azonban, ha az edzőtábor öttusázó lakói egyszerre kezdenének körözni az Öreg-tó körül, igencsak megzavarnák ezt az idilli csendet.

Pécsi Gábor technikai igazgató rengeteg "gyermeke" között mégsem lehet feltétlenül boldog, hiszen a hiányzókat hosszasan kell sorolnia.


Pécsi Gábor a tavasz után az őszt is Tatán tölti

"Vörös Zsuzsa az olimpia után hosszabb pihenőt kapott, így ő még nem kezdte el a munkát, de hamarosan erre is sor kerül. A Simóka lányok sem versenyképesek, hiszen Nórának nemrég megműtötték a már régóta sérült lábát, Bea pedig anyai örörmök elé néz. A fiúk közül Sárfalvi Péter és Balogh Gábor influenzával küszködik, így ők sem teljes értékűek. A többiek viszont szorgalmasan gyakorolnak az ilyenkor megszokott rend szerint, azaz hétfőn és pénteken budapesti lovaglás szerepel a programban, a hétközi napokon pedig itt, Tatán zajlik a többi tusa.

A hiányzók ellenére is szerencsére sokan vagyunk, mert együtt dolgozunk a fiatalokkal, mivel jövőre Pesten lesz a női és férfi junior-világbajnokság, és menedzselési szempontok miatt is fontos, hogy a nagyokkal együtt edzhessenek. Újdonság még a keret háza tájáról, hogy a felnőtt kerettel új vívómester, Magyary István foglalkozik. Elődje, Hegedűs Ferenc, eddigi munkája elismeréseként megbízást kapott Kovács Tamástól, a vívók technikai igazgatójától, hogy legyen a női párbajtőr-válogatott szakágvezetője."

A hiányzók közül talán Simóka Bea nem szomorkodik amiatt, hogy szerepel a Pécsi Gábor által említett hiányzók listáján.

" Azért még nem hagytam abba teljesen az öttusázást, - mondja a leendő édesanya. -Ma is lent voltam Tatán edzeni egy kicsit. A lovaglás persze már szóba sem jöhet, asszókat sem vállalok, de a vívóiskola például még belefér. Az egyik legjobb barátnőm Nagy Tímea, aki sok jó tanáccsal látott el. Tőle is hallottam, hogy ha hirtelen leállnék a mozgással, sem nekem, sem a babának nem tenne jót. A kicsi április-május körül várható. és Ákossal (a férj, Kállai Ákos is válogatott öttusázó - A szerk.)már a neveket is kiválasztottuk. Ha az általa egy kicsit jobban várt lány születik, akkor Nóra lesz, de akkor sem lesz kétségbeesve a férjem, ha a Bence nevet kell majd anyakönyveztetnünk.

(gadácsi), A Színes Sport 2000.11.30

ÖTTUSA

KÉPEK

 
 
LINKEK