FONTOS


 

Egyedül Balogh indulása kérdéses
A vb-részvétel a tét


Új helyszínre, a BVSC Szőnyi úti központja mellett található Don Pepe pizzériába invitálta a Magyar Öttusa-szakszövetség kedden délután a sajtó képviselőit. Mint Pécsi Gábor technikai igazgató elmondta, a választás annak köszönhető, hogy a csütörtöktől vasárnapig tartó Westel Világkupa-viadalnak ezúttal -- a korábbi gyakorlattal ellentétben -- a vasutas sporttelep ad majd otthont. Az idei Vk-sorozat negyedik állomása egyébként nemcsak ezért lesz rendhagyó, hanem azért is, mert Budapesten első alkalommal rendeznek együtt férfi és női Világkupát.

S noha a verseny nem tartozik az olimpiára kvalifikálók közé, a magyar indulók számára különösen fontos, mert ez a megméretés az utolsó, amely beszámít a vb-re pályázók pontversenyébe. A jelenlegi állás szerint a június 12. és 18. között Pesaróban esedékes vb-n a férfiaknál a két sydneyi részvevő, Balogh Gábor és Sárfalvi Péter indulása biztos, és mellettük egy hely kiadó. Pécsi kapitány hozzátette, hogy idei eredményei alapján Fülep Sándor a legesélyesebb a hely betöltésére, de Hanzély Ákos, Madaras Ádám és Kovács Gergely is versenyben van még a vb-re jutásért. A nőknél csak a világbajnoknő, Vörös Zsuzsanna jelent biztos pontot.

Persze, a Westel Világkupa-viadalon nem csak a hazai legjobbak (12-12 versenyző) állnak rajthoz -- egyedül a jelenleg arcüreggyulladással bajlódó Balogh Gábor részvétele függ a szerda reggeli orvosi diagnózistól --, számos országban tekintik fontos felkészülési állomásnak a budapesti versenyt. A litvánok például innen utaznak majd Darmstadtba, a Sydneyre kvalifikáló Vk-ra, a teljes csapattal megjelenő mexikóiak már Szöul óta nálunk készülnek, és a franciák -- elég csak a kvótával rendelkező, világbajnok Deleigne-re gondolni --, valamint az amerikaiak is erős csapattal érkeznek.

(csanálosi), Nemzeti Sport 2000.04.26.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK