FONTOS


 

Hercegnő Sydneyben
Sárfalvi megfázott


Betegség miatt várhatóan a jövő hét elejéig nem edzhet Sárfalvi Péter, olimpiára készülő öttusázó. A székesfehérvári Európa-bajnokságot követő bő egyhetes szünet után, a válogatott keret tagjai kedden kezdték el a felkészülést. Sárfalvi meg is jelent az első edzéseken, csütörtökön délután azonban már hiányzott. A világ- és Európa-bajnok torokgyulladással bajlódik. "Valószínűleg vasárnap, az aligai versenyen fáztam meg. A hét elején ugyan még nem éreztem rosszul magam, de aztán hirtelen köhögni kezdtem és legyengültem" -- mondta. -- "Most pihenek, gyógyszerrel kezelem magam, és remélem, hogy hétfőn elmehetek Mátraházára, az edzőtáborba." Sárfalvi mellett Balogh Gábor, Vörös Zsuzsanna és Simóka Nóra utazik az olimpiára, a felkészülésben azonban a keret többi tagja is segít.

Görögök Lausanne-ban

Lejárt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ultimátuma, így a 2004-es athéni ötkarikás játékok házigazdája delegációt küldött Lausanne-ba, hogy ott adjon számot az elmúlt három hónapban történt változtatásokról. Juan Antonio Samaranch áprilisi, athéni látogatása során számos hiányosságot tapasztalt az előkészületekben, és kilátásba helyezte, elveszik a görögöktől az olimpiát, ha nem javítanak a munka hatékonyságán. Azóta jelentős mértékben kicserélődött a szervező bizottság tagsága, új az elnöke is, s azok kerültek felelős beosztásba, akik a kilencvenes évek közepén sikerre vezették a pályázatot. Gianna Angelopulosz-Daszkalaki, a szervezők elsőszámú vezetője dirigálja a Lausanne-ban tárgyaló öttagú küldöttséget is.

Bejelentés nélküli ellenőrzések

A 28 nyári olimpiai sportág nemzetközi szövetsége közül, csütörtökig már 19 írt alá együttműködési megállapodást a nemzetközi antidopping ügynökséggel (WADA). A szerződés értelmében a WADA munkatársai bármikor, bejelentés nélkül ellenőrizhetik a sydneyi olimpiára készülő sportolókat. A további kilenc nemzetközi szövetséggel még folynak az egyeztető tárgyalások. A dpa szerint az ügynökség december 31-ig 2500 előre be nem jelentett vizsgálatot tervez elvégezni, ebből 2150-et a sydneyi ötkarikás játékok szeptember 15-i megnyitója előtt.

Vádemelés a volt SLOC-vezetők ellen

Megtörtént a vádemelés a 2002-es Salt Lake Cityben rendezendő téli olimpia szervező bizottságának (SLOC) volt vezetői ellen. Thomas Welch elnök és David Johnson alelnök akár öt évig terjedő börtönt és 250 ezer dollár pénzbüntetést is kaphat. A 15 pontos vádirat szerint mindketten egymillió dollár értékben próbálták megvesztegetni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) több tagját. Emellett a SLOC bevételeiből 130 ezer dollárt magáncélra használtak fel. Tevékenységük eltusolása érdekében szerződéseket és számlákat hamisítottak, és megváltoztatták a SLOC könyvelését is. Az 51 éves Welch 1997-ben mondott le, a nála 14 évvel fiatalabb Johnson tavaly lépett vissza megbízatásától. A NOB történetének eddigi legnagyobb vesztegetési botránya során hat tagot kizártak az ötkarikás szervezetből.

Anna hercegnő Sydneyben

A brit királyi család legsportosabb tagja, Anna hercegnő a napokban Sydneyben vendégeskedett. Látogatásának tulajdonképpeni célja inkább a királyi család protokollkötelezettségei körébe tartozik -- egy katonai múzeumot nyitott meg -- ott tartózkodását azonban felhasználta az Ausztrál Olimpiai Bizottság is: zártkörű koktélpartit, majd díszvacsorát rendeztek a tiszteletére. A belépők a partira 100 ausztrál dollárba, a vacsora potom 5000 dollárba került -- (házas)páronként. A tetemes bevételen megosztozott az olimpiára készülő brit és ausztrál olimpiai csapat. A díszvendégek sorában találhattuk a hajdani világhírű ausztrál futót, John Landyt, a súlyemelő Vern Barberist, valamint a NOB alelnökét, Kevan Gospert is.

A hercegnő egyébként nem mindennapos népszerűségnek örvend az ausztrál sportolók körében. Annak idején a lovaglás leginkább megerőltető számában, a háromnapos militaryban tűnt ki, 1971-ben egyéni Európa-bajnokságot nyert. A brit csapat tagjaként részt vett az 1976-os montreali olimpiai játékokon. Később a Nemzetközi Lovasszövetség elnöki tisztét töltötte be 1987-től 1993-ig. A NOB-nak 1988 óta tagja. Jelenleg a Brit Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, valamint a Brit Királyi Vitorlásszövetség elnöke.

Kosárlabdázóból lett kézilabdás

Fiona Hannan kézilabdázó kisebb jelentőségű sporttörténelmi tettet vitt végbe azzal, hogy bekerült az olimpiára készülő 15 tagú ausztrál női kézilabda keretbe. Hannan 1996-ban kosárlabdázóként szerepelt az atlantai nyári játékokon. A 31 éves játékos az első ausztrál nő, aki két sportágban indul olimpián. Sportpályafutását kosárlabdázóként kezdte, olimpiai bronzérmet is nyert, de amikor 1997-ben kikerült a válogatottból, úgy döntött, hogy kézilabdázni kezd.

A cápaveszély végleg elmúlt

Meg lehet nyugtatni az olimpiára készülő triatlonosokat: a cápaügy el van intézve, nyugodtan vethetik bele majd magukat a Sydneyi-öböl vízébe az Opera mögött. Egy adelaide-i cég, a Sharksafe (cápabiztos), ugyanis nem egy, hanem négy olyan cápaellenes kis készítményt ajándékozott az olimpiai rendezőknek, amellyel az esetleg arra merészkedő vízi ragadozókat elriasztják. A védőszerkezet körülbelül egykilós doboz, amely búvárúszók testéhez van erősítve. Ők a versenyzők alatt fognak úszkálni a verseny idején, valahol lent a mélyben, és kis riasztójukkal olyan elektronikus övezetet teremtenek, amely a cápák számára egyenesen kibírhatatlan. Persze, mindig előfordulhat, hogy akad egy-egy akadékoskodó cápa... Így, ilyen kísérettel zajlik majd le a triatlon első száma. Ott úszik egy sereg versenyző a bóják között, alattuk ugyanezt teszik majd láthatatlanul a búvárok, a kis dobozt a hátukra erősítve -- és remélhetőleg alattuk nem úszik semmiféle ragadozó. Mindez történik a külföldi versenyzők megnyugtatására, mert a helybelieket sokkal kevésbé izgatják a cápák. Ők a varázslatos tengerparton ezrével szörföznek, úsznak, játszadoznak a vízben, meg sem fordul a fejükben, hogy a közelben netán egy cápa les rájuk. Az utolsó halálos kimenetelű cápatámadás a Sydneyi-öbölben 1963-ban volt, akkor egy gondtalanul lubickoló szép fiatal színésznő volt az áldozat. A sydneyi Taronga Park állatkert adatai szerint az elmúlt 208 évben egyetlen cápatámadás nem történt itt május és november között, mert ilyenkor a leghidegebb a víz. Ausztrália vizein -- márpedig az egész földrész vízzel van körülvéve -- összesen 11 halálos áldozata volt cápatámadásnak 1990 óta. Pusztán összehasonlításul: ez idő alatt nyolc ember halálát okozták krokodilok, húszan vesztették életüket darázscsípéstől és 32 772-en autóbalesetben. Tehát a triatlonosok is jobban teszik, ha az autóktól és a darazsaktól óvakodnak.

Vu Jan-jan bírósággal és "kipakolással" fenyegetőzik

Vu Jan-jan, a doppingolás miatt négy évre eltiltott kínai úszónő szerint szövetsége igazságtalan ítéletet hozott, és kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem kapja vissza versenyzési jogát, akkor "kipakol" a nemzetközi szövetségnél. A 200 méteres női vegyes úszás világcsúcstartója a májusi kínai bajnokság, egyben olimpiai válogató során produkált pozitív doppingtesztet, amikor szervezetében az anabolikus szteroidnak számító norandroszteront mutattak ki. A Kínai Úszó Szövetség július 17-én 4 évre eltiltotta, és 8000 jüan (1000 dollár) pénzbüntetést is kiszabott rá. Vu Jan-jan azonban tagadja az ítélet jogosságát, és bíróság előtt készül megtámadni azt. Ugyanakkor nem titkolja, hogy számára kedvezőtlen bírói döntés esetén nyilvánosságra hozza a Kínai Úszó Szövetség különböző, elsősorban doppingolással összefüggő tevékenységét. "Eddig hallgattam, mert nem akartam bemártani a vezetőinket. De ne képzeljék az illetékesek, hogy egyedül viszem el a balhét. Sok mindenre van bizonyítékom, és a szövetségnek nem tenne jót, ha ezeket nyilvánosságra hoznám" -- mondta a 22 éves úszónő, aki 1997. október 17 óta 2:09.72 perccel tartja a 200 m vegyes világcsúcsát.

Amerikai válogató: zöld út az új dresszeknek

Az Amerikai Úszó Szövetség korábbi döntésével szemben mégis engedélyezte az új, a testet részben vagy majdnem egészben befedő úszódresszek használatát az augusztus 9-16. közötti olimpiai válogatón. Június elején még úgy döntött a szövetség, hogy -- mivel nem minden érdekelt sportszergyártócég vállalta az augusztusi szállítást megfelelő mennyiségben -- az esélyegyenlőség érdekében a válogatón nem engedi azok használatát. Azok az úszók azonban, akik az olimpián majd az újfajta dresszekben versenyeznek, egyre nyomatékosabban kérték a szövetséget, hogy a sydneyi szereplés szempontjából legfontosabb versenyen már kipróbálhassák olimpiai szerelésüket. "Muszáj volt ismét napirendre tűznünk a kérdést, hiszen kiderült, hogy a tiltással éppen a legjobbjainknak okozunk hátrányt, akik nem tudják versenykörülmények között kipróbálni az újdonságot -- mondta Chuck Wielgus, az úszószövetség végrehajtó bizottságának elnöke. -- Az újra voksolók ezúttal jobban támaszkodtak a Nemzetközi Úszó Szövetség és a Sport Döntőbíróság véleményére, és 15 igen szavazattal, hat ellenében úgy döntöttek, hogy úszóink már a válogatón viselhetik az új dresszeket."

Brit úszók pénzjutalma

A Brit Úszó Szövetség első ízben ad pénzjutalmat az olimpián érmes helyen végzők számára. Az elnökség döntése értelmében a sydneyi aranyérmesek 10 ezer fontot kapnak, a másodikok 5000, a harmadikok pedig 2500 fonttal gazdagodnak, az erkölcsi megbecsülés és az állami támogatás mellett. "Tisztában vagyunk vele, hogy versenyzőinket nem a pénz motiválja az olimpián, de ezzel a gesztussal is szeretnénk jelezni számukra: nagyra értékeljük teljesítményeiket" -- fogalmazott David Sparks, a szövetség igazgatója. Az olimpiai válogató, amelynek Sheffield ad otthont, a jövő héten keddtől vasárnapig tart.

Mentőöv az olasz sportnak

Az olasz kormány 500 milliárd líra -- 250 millió dollár -- támogatást szavazott meg az Olasz Olimpiai Bizottságnak (CONI). A CONI két éve folyamatosan jelzi, hogy az olasz sport egyre nagyobb anyagi gondokkal küzd, aminek komoly nemzetközi következményei is vannak, hiszen -- többek között -- nem tud elég pénzt áldozni a doppingellenes harcra. Giovanna Melandri, a kultúrális javak sportért is felelős minisztere ezért bejelentette, hogy a kormány -- bár már 60 millió dollárt átutalt a sydney olimpiát megelőző felkészülésre -- további negyedmilliárdos "mentőövet" biztosít az Olasz Olimpiai Bizottságnak.

Megemlékezés Moszkvában

Napra pontosan két évtizeddel a moszkvai olimpia megnyitója után ünnepséget tartottak az orosz fővárosban, ahol az egykori rendszer bírálata, valamint az 2012-es kandidálás is terítékre került. Vitalij Szmirnov, az Orosz Olimpiai Bizottság elnöke kifejtette, hogy az amerikaiak bojkottja a mai napig fájó számára, de a szovjet vezetés négy évvel későbbi lépését is hibásnak tartja. "Jimmy Carter amerikai elnök hazardírozott és vesztett, hiszen a több mint 60 ország távolmaradása ellenére remek hangulatú és magas színvonalú játékoknak adtunk otthont -- emlékezett Szmirnov. -- Sajnos, a szovjet politikai vezetés miatt több remek sportolónk esett el a Los Angeles-i szerepléstől." Az elnök kitért arra is, hogy Moszkva újra szívesen lenne rendező: "Teljes szívemből kívánom, hogy az én generációm újra átélhesse az olimpia légkörét. Hiszek abban, hogy az új, demokratikus Oroszország méltó házigazdája lenne a 2012-es játékoknak."

Nemzeti Sport, 2000.07.22.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK