FONTOS


 

Rátonyi hiszi, hogy tanítványa olimpiai bajnok lesz
Végy egy jó edzőt

Rengeteg összetevője van egy sportsikernek. A sok közül az egyik elengedhetetlen, hogy edző és tanítványa jó párost alkosson, megértsék egymást pályán belül és kívül is, olvassanak egymás gondolataiban.

Balogh Gábor öttusázó, aki nem olyan rég két világbajnoki arannyal tért haza Angliából, szerencsés, hiszen együtt dolgozhat Rátonyi Gáborral, azzal az edzővel, akiben tökéletes társra lelt.

- Rosszul indult ez az év Gábor számára, a Világkupa-sorozatban nem remekelt, de a cél, a világbajnoki jó szereplés sikerült, amiben bíztam is - mondja Rátonyi.

Balogh az angliai vb után öt napot még kint töltött, pihenéssel teltek napjai. Az öttusázó egyéniben és a csapattal végzett az élen.

- Örülni még nem tudtam a két aranynak, korábbi sikereim után sokkal hamarabb feldobódtam - nyilatkozta a világbajnok.

Rátonyi mester elmondta, az a legfontosabb, hogy tanítványa az athéni olimpián bajnok legyen. Az angliai vb a felkészülés egyik állomása volt.


Együtt az ideális tanítvány-edző pár

- Gábor 28 éves lesz a következő olimpia idején, ez a legjobb öttusázókor. Hiszem, hogy megnyeri a 2004-es játékokat, olyan erényei vannak, mint senki másnak.

A tanítvány hozzátette, fizikálisan már nem tud fejlődni, inkább fejben kell ott lennie, hogy amit edzésen megcsinál, az az olimpián még jobban menjen. Azt, hogy ők ketten milyen jó párost alkotnak, nemcsak az aranyérmek bizonyítják. Jövő héten együtt utaznak a Balatonra kikapcsolódni.

- Teniszezünk, lábtengózunk, vitorlázunk - így a tervekről Rátonyi. - Szeptember-október körül kezdjük meg az újabb felkészülést.

Addig sok mindenre lesz ideje Baloghnak, többek között barátnőjére is. Kocsis Zsuzsával egy kommunikációs tanfolyamon ismerkedtek meg, nem csoda, hogy Gábort megragadta a lány szépsége. Lapunk hét szépe sorozatának is ő az egyik nyertese. Vasárnapi számunkban jelenik meg róla fotó.

Pataki Nóra, A Színes Sport 2001.08.02

Balczi és a múmia

Rátonyi Gábor, a Honvéd úszóinak és öttusázóinak igazgatója rendre megkapja a maga kis ajándékát. Balogh Gábor, Rátonyi egyik kedvenc tanítványa, a világbajnok öttusázó minden egyes vb-diadala után meglepi valamivel mesterét.

A minap Millfieldben öttusázott jeles módon a Balczi becenévre hallgató Balogh, az angliai vb-n minden szám után részeredményt is hirdettek. A vívást követően Balczi a francia Suzy cég gyártotta párbajtőrvívó-pengével (ér vagy 35-40 ezer forintot) lepte meg Rátonyit.

- Gabi sohasem feledkezik meg rólam - mondja az igazgató. A budapesti vb-diadal után remek karórát vett át a mester. Azt mondja, csak kivételes alkalmakkor veszi föl, Balczi a lelkére kötötte, vigyázzon rá. Ugyanígy egy rádiótelefonnal is megajándékozta Rátonyit a kiváló sportember.


Balogh nagy kedvelője lapunknak

Kollektívakovácsoló londoni kirándulást ütöttek nyélbe a vb után. Németh Pista, az angol női válogatott edzője meghívta őket a Prince Edward Színházba is. "Pista neje a társulat színésznője, fel is lépett az Abba zenéjére készült Mamma mia című musicalben. Jártunk még a British Museumban, ahol Gabi belefeledkezett a múmiákba" - említi Rátonyi.

(szs), A Színes Sport 2001.08.02

ÖTTUSA

KÉPEK

 
 
LINKEK