FONTOS


 

Hárman ülnek egy lovon

Újítanak a rendezők a hónap közepén kezdődő szófiai öttusa Európa-bajnokságon: a váltóversenyek lovasszámát csapatonként egy lóval bonyolítják le. Vagyis ezúttal csak az öttusázók váltják egymást, a ló pedig háromszor teljesíti a pályát.

Pécsi Gábor, a nemzetközi szövetség technikai bizottságának tagja elmondta, hogy erre a szabálykönyv minden versenyen lehetőséget ad a szervezőknek, más kérdés, hogy általában nem élnek vele.
Nem minden országban van olyan lóállomány, amely alkalmas egy tizenhat csapatos váltóverseny megrendezésére, mert ehhez - a két program ellenére - a tartalékokkal együtt huszonhét, nagyjából azonos képességű lóra van szükség.

Császári Attilához, az európai szövetség elnökéhez folyamatosan érkeznek a tagországok tiltakozó levelei, ő pedig a szabálykönyvre hivatkozva utasítja el a kifogásokat.

Nemcsak hivatalból pártolja azonban a bolgárok megoldását, hanem azért is, mert az egyik ázsiai bajnokságon látta ezt a fajta lovaglást. Korábban ellensége volt az egylovas váltónak, de meggyőződött arról, hogy így is lehet izgalmas és látványos versenyt rendezni. Császári Attilának az a véleménye, hogy döntsön a piac, és a lovak miatt egyetlen ország se essen el a rendezés lehetőségétől.

Magyarországon tavaly kísérleti jelleggel egyszer rendeztek ilyen lovasszámot, és most az Európa-bajnokságra készülve a válogatottak már így tartják az edzéseiket.

Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2001.06.05.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK