FONTOS


 

Litván ezüst
Komlósy Tibor bravúros bronzérme

Hányszor érzi azt egy tudósító, újságíró pályafutása során valamilyen verseny közben, hogy milyen jó lenne, ha éppen akkor érne véget a viadal, és nem az "igazi" végén?

A fedett pályás öttusaverseny vasárnapi férfidöntőjében többször is Kovács Kati egykori slágere jutott a krónikás eszébe, vagyis, hogy "Most kéne abbahagyni..." Először úgy fél 12 tájban, amikor véget ért a második szám, a vívás. Ekkor ugyanis így festett a sorrend: 3. Kállai Ákos, 4. Komlósy Tibor. A két magyar versenyző szenzációs vívásának köszönhetően jött fel az élmezőnybe a litván Krungolcas és a bolgár Hantov mögé. Mindketten 23 győzelmet szereztek (ez 1028 pontot ért) -- és holtversenyben megnyerték a számot.

-- A lövészet előtt izgultam -- magyarázta a tőle kiválónak nem mondható 180 körös teljesítményét Kállai. -- Talán azért, mert még csak az év elején vagyunk. Ám ez az eredmény mégis inkább a figyelmetlenség számlájára írható. Nagyon hullámzó volt a produkcióm. Utána sok időm nem volt a "rágódásra", de nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni ebből az eredményből. Lesz ez még jobb is. A remek vívásom viszont engem is meglepett. Betegség után vagyok, ráadásul nem pihentünk rá a versenyre, mégis könnyen ment a vívás, és szinte minden bejött a páston -- mondta a csapatvilágbajnok versenyző.

A vívásban remeklő két magyar később helyet cserélt, ugyanis három szám után a fiatal Komlósy állt a harmadik helyen. Sőt mivel hibátlan, 1100 pontos teljesítményt nyújtott a lovaglásban -- Kállai két akadályt vert -- négy szám után előrejött másodiknak. Ekkor kellett volna másodszor véget vetni a viadalnak...

-- Jól indult a nap, a 176 körös lövészetemmel elégedett vagyok. Én ugyanis a közepes lövők közé tartozom, úgyhogy ha elérem a 175 kört, már örülök. A célom az, hogy állandósítsam az e fölötti eredményt. Bár hullámzóan lőttem, mégis teljesítettem a tervet. A vívás nagyon jól ment, nem volt hullámvölgyem. Az úszóeredményemnek is nagyon örültem. A lovaglásban kockáztattam, hogy szintidőn belül végezzek, ezért egy ugráson belül fordultam, és ez bejött. A futásban "ragadni" akarok a remek futó Krungolcasra. Remélem, megint bejön a taktikám és érmes leszek -- mondta a záró szám előtt az UTE fiatalja.

Nos, Komlósy remek versenyzéssel megtartotta dobogós helyét a "futógépek" között. Kállai Ákos a hatodikról az ötödik helyre futott fel. Minden dicséretet megérdemel a székesfehérváriak junior világbajnoka, Horváth Viktor, aki kitűnő teljesítménnyel második lett a 3000 méteres futásban, és ennek eredményeként összetettben a 12-ről a hetedik helyre lépett elő.

Remek magyar eredményeknek örülhettünk tehát vasárnap este -- vagyis nem kár, hogy nem korábban, hanem éppen akkor lett vége a versenynek, amikor azt a program is jelezte.

Steffl-kupa, nemzetközi fedett pályás viadal

Férfiak. Döntő: 1. Tzanco Hantov (bolgár) 5665 pont (lövészet: 183 kör/1132 pont, vívás: 1000 pont, úszás: 2:05.04/1300, lovaglás: 1097 pont, futás: 9:26.06/1136), 2. Krungolcas (litván) 5628 (188/1192, 944, 2:03.81/1316, 968, 9:08.83/1208), 3. Komlósy Tibor (magyar) 5616 (176/1048, 1028, 2:06.90/1280, 1100, 9:20.50/1160), 4. Capalini (cseh) 5562 (182/1120, 832, 2:01.20/1348, 1094, 9:18.56/1168), 5. Kállai Ákos (magyar) 5488 (180/1096, 1028, 2:13.97/1196, 1040, 9:28.50/1128), 6. Chabrecek (szlovák) 5465 (183/1132, 916, 2:09.88/1244, 1085, 9:38.59/1088), 7. Horváth Viktor (magyar) 5417 (181/1108, 720, 2:05.53/1296, 1061, 9:02.72/1232)

***

Hetvenöt

Benedek Ferenc és Magyar Vilmos. De úgy is fogalmazhatnánk: Csepel és Győr. Mert a két kitűnő szakember neve összefonódott e két településsel, pontosabban szakosztállyal. Benedek Ferenc a csepeli öttusát alapította meg 1953-ban, míg Magyar Vilmos nem sokkal később Győrben tette le a sportág alapjait.

Pályafutásuk sokáig párhuzamosan haladt, és olyan tanítványok fémjelezték munkájukat, mint Németh Ferenc, Balczó András, Villányi Zsigmond, Maracskó Tibor -- illetve Jerger Frigyes, akit Balczóval azonos tehetségűnek tartottak, majd később Pál Ferenc, aki a válogatottságig vitte. Magyar Vilmos legnagyobb sikereit mégis a nőknek köszönhette. Amikor a világon még sehol sem űzték a hölgyek ezt a nehéz sportágat, ő a hetvenes években már női versenyt rendezett Győrben. Később pedig Kovács Irén, Tulok Andrea és Heilig Anita révén világ- és Európa-bajnoki érmes tanítványokkal dicsekedhetett az időközben női szövetségi kapitányi tisztet is betöltő mester.

Az öttusasport két kiemelkedő alakjának életútja vasárnap ismét találkozott egymással. A Magyar Öttusa-szakszövetség vezetői -- megragadva az alkalmat, hogy a mai versenyzőik is tiszteleghessenek a sportág két "nagy öregje" előtt -- a verseny eredményhirdetése előtt köszöntötték ünnepélyes keretek között a 75. születésnapját a közelmúltban ünnepelt Benedek Ferencet és Magyar Vilmost.

További jó egészséget kívánunk mindkettőjüknek!

Nemzeti Sport, 2001.02.26.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK