FONTOS


 

Nem vált be a kísérleti lovaglás
Párizsban már a világbajnokság lesz a tét

Az első Világkupa-állomáson már túl vannak férfi és női öttusázóink - no persze azok, akiknek a mexikói viadal szerepelt a programjában -, a hét végén pedig majd Párizsban szerepel Balogh Gábor, Sárfalvi Péter, Kállai Ákos, Horváth Viktor, illetve Vörös Zsuzsanna, Máthé Vivien, Füri Csilla és Szathmáry Adrienn.

A mexikói idénynyitóról azt is mondhatnánk: az első kísérleti versenyt teljesítette a mezőny. Aztékföldön ugyanis az újfajta lovaglással rendezték meg a Világkupát, amikor minden teljesített akadály pontot ér, azaz elvileg nem lehet nulla ponttal zárni ezt a tusát. (Ez a pontszámítás kísérleti jellegű, a szervezők eldönthetik, alkalmazzák-e).

- Egy állomás alapján mit lehet mondani: csatát nyer az új lovaglás?

- A mexikói rendezőket egyébként sem lehet dicsérni, az új lovaglást pedig különösen sok bírálat érte. Több ország kezdeményezte is, hogy a nemzetközi szövetség vizsgálja fölül a tervet. Ettől függetlenül a hét végi párizsi viadalt is ily módon bonyolítják le - mondta Pálvölgyi Miklós szövetségi vezetőedző.

- Mit lehet még előzetesen tudni a franciaországi versenyről?

- Azt, hogy selejtező nélkül rendezik meg a férfi- és női küzdelmeket. Az indulókról semmit sem tudunk, mert a házigazdák meghívása alapján jön össze a 32-32 fő. Ám úgy vélem, rangos mezőnyre számíthatunk, mert azok az európai országok, amelyek Mexikóba nem utaztak el, ezt a versenyt már nem hagyják ki.

- A férfiválogatott felkészülési programjában válogatóként szerepel a párizsi viadal.

- Egészen pontosan a válogatásnál előnyt élvező Balogh Gábor számára a párizsi "csak" egy verseny lesz, míg a többieknek a világ- és Európa-bajnoki részvételért zajló küzdelem fontos állomása. Balogh egyébként arcüreggyulladással bajlódik, ám ez csak néhány úszóedzés kiesését jelenti, nem hiszem, hogy gond lenne a hét végén... A keret másik fele, Kovács Gergely, Fülep Sándor, Fülep Attila és Kertész Ádám majd egy hónap múlva Warendorfban bizonyíthat. A hírek szerint mindkét viadalt az új lovaglással rendezik meg, ám mi átszámítjuk majd a pontokat, hogy mindenki egyenlő esélyekkel vegyen részt a válogatásban, ugyanis a májusi budapesti Világkupát, amelyen minden magyar elindul, a régi szisztéma szerint bonyolítjuk le.

F.M., Nemzeti Sport 2001.03.28.

Csapatban elhoztuk az aranyat Párizsból
Horváth Viktor és Sárfalvi Péter a dobogón

Közepes erősségű férfimezőny gyűlt össze a franciák meghívásos viadalán: a sportágban meghatározó szerepet játszó versenyzők közül az oroszok nem indultak Párizsban, ám ott voltak a lengyelek, a svédek, a spanyolok, az olaszok, nagy létszámban a házigazda franciák - no és a magyarok, akik számára a verseny válogató a világ- és Európa-bajnokságra.

A nyitó szám máris magyar sikert hozott: az olimpiai ezüstérmes Balogh Gábor 188 körös remek eredménnyel végzett az élen, és társai sem vallottak szégyent. A páston a hazaiak versenyzője, Berényi adta a legtöbb találatot, 23 győzelméért 1028 pontot könyvelhetett el. Pálvölgyi Miklós szövetségi vezetőedző beszámolója szerint a fiatal Horváth Viktor, valamint a csapatban világbajnok Kállai Ákos végig jól vívott, míg Balogh és Sárfalvi Péter gyenge kezdés után javított mérlegén.

Az idén kísérleti jelleggel bevezetett lovaglás - pontosabban lovas pontszámítás, amikor minden teljesített akadály pontot ér - érdekes eseteket hozott. A számban győztes francia Ruer 1200 pontot kapott (korábban 1100 volt a maximum), ám volt olyan is, aki elhagyta a pályát, mégsem kellett nulla ponttal zárnia, mint eddig, mert megkapta az addig megugrott akadályok "jutalmát".

- Kiszámoltuk, hogy a régi számítás szerint kilencen jöttek volna le a pályáról nulla ponttal. Ez a szisztéma a gyenge lovasoknak kedvez, mert így eltűnik a nagy különbség a jók és a rosszak között. A mieink most is jól lovagoltak, Sárfalvi hibátlan pályát teljesített, Balogh és Horváth szép lovaglással egy-egy akadályt vert, míg Kállai három veréssel zárt. Összességében azt mondhatom, hogy megbízhatóan versenyeztek a fiúk, nem követtek el hibákat - összegzett Pálvölgyi Miklós.

A győzelmet a franciák 1998-as világbajnoka, Sebastien Deleigne szerezte meg, míg a csapatversenyt a mieink nyerték a házigazdák két együttese előtt.

Nemzetközi férfiviadal, Párizs

Végeredmény. Egyéni: 1. Sebastien Deleigne (francia) 5644 pont, 2. Horváth Viktor (magyar) 5632 (lövészet: 180 kör/1096 pont, vívás: 19 győzelem/916 pont, úszás: 2:10.3/1240 pont, lovaglás: 1180 pont, futás: 9:10/1200 pont), 3. Sárfalvi Péter (magyar) 5592 (176/1048, 18/888, 2:10.6/1232, 1196, 9:03/1228), 4. Balogh Gábor (magyar) 5548 (188/1192, 16/832, 2:10.9/1228, 1180, 9:31/1116), 5. Kállai Ákos (magyar) 5480 (184/1144, 19/916, 2:16.8/1160, 1140, 9:30/1120), 6. Astier (francia) 5436. Csapat: 1. Magyarország (Sárfalvi, Balogh, Kállai) 16 620, 2. Franciaország A 16 224, 3. Franciaország B 15 892

F.M., Nemzeti Sport 2001.04.01.

A lovak megkeserítették a mezőny életét
Szathmáry és Füri az élmezőnyben

Erős mezőny, világ-és Európa-bajnoki érmesek sora - élükön az olimpiai bajnok Stephanie Cook - állt rajthoz a franciák meghívásos viadalán. Míg a férfiak szombati versenye viszonylag rendben lezajlott, addig vasárnap - talán a Párizsba beszökött nyárias melegtől - a jó rendezőnek számító franciák hibát hibára halmoztak.

Ennek ellenére a mieink jól kezdték a napot, elégedett is volt Kulcsár Antal női szövetségi kapitány, s az öröme a páston is megmaradt, az átlagosnál erősebb vívómezőnyben jó eredményeket értek el versenyzőink. Az úszásban a felkészülési időszaknak megfelelő eredmények születtek, a lovaglásban viszont a gyenge lóállomány megkeserítette a mezőny életét. Csak úgy hullottak az akadályok, és nem voltak ritkák a bukások sem. Az új lovaspontszámítást - amely szerint minden teljesített akadály pontot ér - azért vezették be, igaz, egyelőre kísérleti jelleggel, hogy megszűnjön a nulla pontos eredmény, mégis volt értékelhetetlen produkció. Szathmáry két akadályt vert, Füri viszont nem úszta meg akadályverés és esés nélkül. Még szerencsétlenebbül járt Máthé, aki nagyon csúnyán bukott. Világ-és Európa-bajnokunk, Vörös olyan lovat sorsolt, amely a férfiak versenyén kétszer is nulla ponttal zárt. Ez már rosszat sejtetett... Nos, a ló két akadály teljesítésére még hajlandó volt, de aztán nem ugrott. A záró futásban a kapitány már nem engedte rajthoz állni Máthét, akit a lovaglás után azonnal megvizsgált az orvos, de komolyabb bajt nem fedezett fel nála.

- A lovaglásig minden rendben volt, elégedett vagyok a lányokkal. A lovaglásról csak annyit: sokáig nem felejti el ezt a minősíthetetlen lóállományt a mezőny - mondta szomorúan Kulcsár Antal. A győzelmet a britek váltóvilágbajnoka, Harland szerezte meg olimpiai bajnok honfitársa, Cook előtt.

Nemzetközi női viadal, Párizs

Végeredmény: 1. Georgina Harland (brit) 5528 pont, 2. Cook (brit) 5466, 3. Boenisz (lengyel) 5448,... 5. Szathmáry Adrienn (magyar) 5332 (lövészet: 164 kör/904 pont, vívás: 16 győzelem/860 pont, úszás: 2:20/1269, lovaglás: 1160, futás: 10:38/1168), 6. Füri Csilla (magyar) 5310 (175/1036, 16/860, 2:18.5/1260, 986, 10:36/1176),...26. Vörös Zsuzsanna (magyar) 4128 (177/1060, 16/860, 2:21.3/1228, 0, 11:25/980),... 31. Máthé Vivien (magyar) 3192 (177/1060, 18/916, 2:26.7/1160, 0, 0)

Junior férfi kvalifikáló viadal, Brugg (11 ország, 32 induló)

Végeredmény. Egyéni: 1. Mihal Mihalík (cseh) 5226 pont, 2. Wielniewski (lengyel) 5216, 3. Dvorák (cseh) 5206, 4. Horváth András (magyar) 5202, ...9. Várbíró Máté (magyar) 4970, 10. Gyalog Zoltán (magyar) 4963,... 15. Halasi Zoltán (magyar) 4884.

Csapat: 1. Magyarország (Horváth, Várbíró, Gyalog) 15137 pont, 2. Lengyelország 14921, 3. Németország 14643

F.M., Nemzeti Sport 2001.04.02.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK