FONTOS


 

Simóka Nóra szép búcsúja
Aranyérmes a magyar női váltó

Boróka, India, Gömbvillám.

Az ő kezükben, pontosabban lábukban volt a magyar női váltó sorsa szombat délután. Az öttusa hívei ebből már kitalálhatták, hogy a Simóka Nóra, Máthé Vivien, Sasvári Éva összetételű staféta a negyedik szám, a sorsdöntő lovaglás előtt előkelő helyen állt. Olyannyira előkelő helyen, hogy vezetett. Negyven pont, vagyis egy akadályverés volt az előnye a kínaiak előtt.

És hogy milyen úton jutottak el idáig a lányok? Mi tagadás, nem vettek repülőrajtot. A lövészetben a tizenegy csapatot felvonultató mezőnyben csupán a hetedik helyet szerezték meg 253 körrel (ez 940 pontot ért), a legjobban a lengyelek céloztak, akik 10 körrel értek el többet nálunk. A mi lányaink is képesek 10 körrel többre, legalábbis a három hete rendezett junior Európa-bajnokságon éppen annyit lőttek, és akkor aranyérmet nyertek.

Az újdonsült egyéni vb-bronzérmes Simóka (87 kör) elmondta, hogy a végén már olyan fáradt volt a karja, hogy alig bírta felemelni. A befejező ember Sasvári (85) is csak ingatta a fejét, hogy az Eb-n négy körrel jobb volt ennél.

A páston aztán parádéztak a lányok, fölényesen nyerték a vívást. Hat győzelemmel többet szereztek, mint az őket követő olaszok, és természetesen összetettben nagyot léptek előre, egészen pontosan öt helyet, és ezüstérmesként várták az úszást. A hagyományos magyar számnak nevezett vizes tusa ezúttal nem a mieink sikerét hozta, de Kulcsár Antal szövetségi kapitány gyorsan megnyugtatta a szurkolókat: ezzel a csapattal az úszásban a negyedik hely a realitás. Egyébként sem az volt a lényeg, hogy hányadik helyen érnek célba a medencében, hanem az, hogy összetettben az élre úsztak. És ezzel máris eljutottunk a kritikus lovagláshoz.

Simóka India nyergében kocogtatta az akadályokat, és kettőt le is vert. Sasvári hibátlanul zárt Gömbvillámmal, a KSI versenyzőjének lovaglása középen fel-felcsattant a taps, de a nézők egymást csitítgatták, pisszegtek, hogy csönd legyen, semmi se zavarja a mieink produkcióját. Az utolsó lovas, Máthé lova egyszer kitört -- végül 1050 ponttal zártak a lányok, és a futás előtt 112 pont, vagyis 28 másodperc volt az előnyük az olaszok, de ami fontosabb, 38 másodperc a kitűnő futó britek előtt.

A befejező szám, a háromszor ezerméteres futás kezdetére kissé enyhült a hőség, de még így is szükség volt egy kis hűsítő locsolkodásra a rajt előtt. Hűtötték is magukat a lányok, ki a fejére, ki pedig a lábára öntött egy-egy pohár vizet.

A közönség buzdító tapsára indult az első versenyzőnk, Simóka Nóra. Az utolsó juniorversenyén szereplő és már a felnőttek között is többször bizonyított kitűnőség az alkalomhoz illően a karjára festett piros-fehér-zöld jellel vágott neki a távnak. Nóri elsőként adta tovább a képzeletbeli váltóbotot Sasvári Évának, akinek a combját díszítette nemzeti színű festés. A veszélyesnek tartott britek a második emberüknél 38-ról 26 másodpercre csökkentették hátrányukat velünk szemben. Reménykedtünk, hogy azért kitart az előny.

A befejező futókra tovább csökkent a magyar--brit váltó közötti különbség, Máthét az újdonsült egyéni vb-ezüstérmes Wright 14 másodperccel követte a váltáskor. A tavalyi felnőtt vb-n váltóban aranyérmes Székesfehérvári versenyző azonban nemhogy nem engedte tovább csökkenni az előnyt, hanem még növelni is tudta a különbséget, és világbajnokként haladt át a célon!

A britek az ötödik helyről futottak fel a másodikra, de még nagyobb fegyvertényt hajtottak végre a csapatban aranyérmes oroszok, akiknél az egyéni világbajnok Gorlik befutóként a hatodikról hozta fel a dobogó harmadik fokára társait.

***

Aranyszavak

Simóka Nóra: -- Nagyon jó érzés, hogy aranyéremmel tudok búcsúzni a juniorkorosztálytól. Külön öröm, hogy hazai közönség előtt sikerült nyernünk. A gyengébb lövészetünk után sem ijedtem meg, bíztam a csapatban. Bevallom, a lovaglástól egy kicsit tartottam, a futás előtt viszont túl nyugodt voltam, aztán összekaptam magam. Örülök, hogy sikerült világbajnokságot nyernünk.

Sasvári Éva: -- A lövészetünk kicsit gyengébb lett a vártnál, de szerencsére a vívásban sikerült korrigálnunk. Az úszásban mindenki azt hozta, amit tud. A lovaglásban jó lovakat kaptunk, az edzők is sokat segítettek, így jó pályát mentünk. A futásba aztán mindenki a szívét, lelkét beleadta.

Máthé Vivien: -- Nagy felelősség volt rajtam, hiszen én nem indultam a hagyományos versenyen, így én voltam az egyedüli pihent ember. Különösen a fizikai számokban kellett kimagaslót nyújtanom, s azt hiszem, hogy ez sikerült is.

Kulcsár Antal szövetségi kapitány: -- Mindhárom lány igazi egyéniség. Nem mindig nyernek, de mindig bennük van a nyerési lehetőség. Tudnak nyerni, szeretnek is, ezt három hete az Európa-bajnokságon bebizonyították, és most megerősítették.

***

36. férfi és 13. női junior-világbajnokság, Budapest

Női váltóverseny (11 csapat). Világbajnok: Magyarország (SIMÓKA NÓRA, egyesület: Honvéd-Steffl, edzői: Balaska Zsolt, Bognár Gábor, Kelemen Péter, Rátonyi Gábor szakosztály-igazgató, MÁTHÉ VIVIEN, egy: Alba Volán, e: Kulcsár Antal, Komlódy Zsolt, Mészöly Gábor, Varga Zoltán, Varga Domokos, SASVÁRI ÉVA, egy: KSI, e: Barna Gyula, Cornides Edit, Kárai Kázmér, Takács Péter, Karácsony Gyula, Balaska Zsolt -- Kulcsár Antal szövetségi kapitány) 4878 pont, 2. Nagy-Britannia (Emily Bright, Joanna Clark, Sarah Langridge) 4823, 3. Oroszország (Tatjana Gorlik, Darja Karavajeva, Vera Fesenko) 4702, 4. Olaszország 4682, 5. Lengyelország 4608, 6. Kína 4521

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.08.05.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK