FONTOS


 

Előkészítik a kongresszust és az olimpiai kvalifikációt
A lovaglást nem szabad könnyíteni

Csütörtökön Frankfurtban megkezdte tanácskozását a Nemzetközi Öttusaszövetség (UIPM) technikai bizottsága. Az ülés első napjáról Pécsi Gábor, a magyar szövetség technikai igazgatója, a technikai bizottság tagja számolt be.

-- Tanácskozásunk elején egyperces néma felállással adóztunk az amerikai terrortámadás áldozatai emlékének, valamint részvéttáviratot küldtünk az egykori csehszlovák öttusázó, a közelmúltban elhunyt Milan Kadlec hozzátartozóinak, akitől éppen ma vettek végső búcsút Prágában. -- kezdte Pécsi Gábor. -- A mostani ülés egyébként nem teljes körű, vagyis nem minden technikai bizottsági tag, hanem csupán a versenyszámok felelősei kaptak rá meghívást. Én az úszás referenseként kapok majd szót.

-- Mi szerepel a napirenden?

-- Elsősorban az UIPM november végi, kairói kongresszusát készítjük elő. A beérkezett szabálymódosító javaslatokat vitatjuk meg, de döntést nem hozhatunk. Még csak az esemény elején tartunk, ám szerintem jelentős szabályváltozások nem várhatók, élesebb vita csak a tavalyi kongresszuson kísérleti jelleggel elfogadott lovasszabályokról alakulhat ki.

-- A tapasztalatok szerint nem fogadta kitörő öröm a néhány versenyen alkalmazott pontszámítást, vagyis hogy az eddigiekkel ellentétben nem 1100 pontból vesztettek minden rontás esetén a versenyzők, hanem a teljesített feladatokat díjazták, így a felső határ 1200 pont lett.

-- Az már körvonalazódott, hogy ebben a versenyszámban nem okoz jelentős változást, hogy gyűjtik vagy veszítik a pontokat az öttusázók, a vita inkább akörül folyik, hogy milyen mértékig szabad könnyíteni a lovagláson. Bebizonyosodott, hogy az egyre kisebb követelmények miatt a versenyzők még kevesebb időt fordítanak a lovaglásra, és más számokba fektetik az időt és az energiát. A lovaglásban azonban létezik egy technikai minimum, amivel rajthoz lehet állni, és ebből nem szabad engedni.

-- Mi kerül még terítékre?

-- Az olimpiai kvalifikációs rendszerre is javaslatot kell készítenünk, ami azért nehéz feladat, mert egyelőre nem tudjuk, a görögök hány versenyzővel kívánják megrendezni az öttusát, vagyis hogy felemelik-e a 24-24-es férfi és női létszámot, és valóban programba kerül-e a váltó. De alapjában hasonló lesz a rendszer a sydneyi olimpiát megelőzőhöz, vagyis kontinensbajnokságok, Világkupa-versenyek és világbajnokságon keresztül vezet majd az út Athénba.

***

Elment a "Futógép"

Futógép. Így emlegette mindenki Milan Kadlecet, a nyolcvanas évek egyik meghatározó öttusázóját, aki hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el.

Az 1958. december 3-án született cseh versenyző pályafutása során nyolc világversenyen végzett az élmezőnyben, vagyis az első tíz között. Az 1987-es világbajnokságon egyéniben második, 1990-ben harmadik volt, az első, 1987-es Európa-bajnokságon pedig a dobogó második fokára állhatott. Sikereit elsősorban remek lövészetének és lovaglásának, valamint fantasztikus futásának köszönhette. Csapattagként további medáliák gyarapították gyűjteményét, köztük az 1989-ben Budapesten nyert bronzérem.

Budapestet nagyon szerette, állandó résztvevője volt a februári fedett pályás versenyeknek, illetve a májusi Világkupának.

Legutóbb 1997 szeptemberében láthattuk Magyarországon, amikor is újból "csatasorba állt", elfogadta a meghívást arra a nosztalgiaversenyre, amelyet az első magyarországi öttusaverseny 70. évfordulója alkalmából rendeztek, és amelyre meghívást kapott valamennyi olimpiai és világbajnoki érmes. A szerény és mindig sportszerű Kadlec ekkor találkozott egykori vetélytársaival, Martinek Jánossal, valamint Mizsér Attilával, akikkel mindig nagy csatákat vívtak a futópályán.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.09.14.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK