FONTOS


 

Császári Attila nem adja föl a reményt
Esély a váltóra

A NOB végrehajtó bizottsága pénteken Lausanne-ban úgy döntött, hogy növeli az olimpián induló öttusázók számát, így 2004-ben Athénban 32-32 férfi és nő állhat rajthoz, szemben a a Sydneyben szerepelt 24-24 versenyzővel. A hír örvendetes, egyetlen szépséghibája van: a váltó felvételéről nem esett szó.

- A NOB vb-döntésével az öttusában helyreállt a rend, ezentúl az olimpia sem lóg majd ki a sorból. Eddig ugyanis minden világverseny, azaz világ- és Európa-bajnokság, valamint Világkupa-forduló döntőjét harminckét résztvevővel rendezték meg, csak a legrangosabb viadal mezőnye volt hiányos. A látványosságra törekvés időszakában azonban a leglátványosabb számról, a stafétáról nem szólnak a hírek. Most örüljünk vagy szomorkodjunk? - kérdeztük Császári Attilát, a magyar és európai szövetség elnökét, a nemzetközi szövetség (UIPM) végrehajtó bizottságának tagját.

- Mindenképpen örülnünk kell, ám egy nappal a létszámemelés után a boldogság mellett egy másik érzés is kialakult bennem, méghozzá az, hogy "Soha ne add fel!" - mondja Császári Attila. - Az ülés részletei egyelőre nem ismertek, mert még nem tudtam beszélni a nemzetközi szövetség elnökével, Klaus Schormann, de úgy vélem, van esély arra, hogy váltóversenyt is rendezzenek Athénban.

- Mire alapozza ezt?

- Elsősorban arra, hogy harminckét tagú mezőnnyel már staféta is megrendezhető, ehhez nincs szükség több versenyző "bevetésére". Mostantól az a feladatunk, hogy a váltóért harcoljunk. Már többször is eredményt hozott, hogy nem nyugodtunk bele a döntésekbe, pedig a barcelonai olimpia után, ahol még hatvanhat férfi vetélkedett az egyéni- és csapatérmekért, drasztikusan csökkentették a létszámot.

- Ennek eredményeként Atlantában csupán férfi egyéni versenyt rendeztek harminckét indulóval, holott megígérték a női verseny programba vételét.

- Valóban, Atlanta nagy érvágást jelentett, de tavaly aztán szerephez jutottak a nők is. És itt kell megemlíteni egy jelentős sportdiplomáciai eredményt: Sydneyre úgy készültünk, hogy tizenhat férfi és ugyanannyi nő indulhat, ám a sikeres margitszigeti vébé hatására megemelték a létszámot. Méghozzá kilencvenkilenc novemberében, vagyis alig egy évvel az olimpiát megelőzően. Ha akkor változtatni lehetett az eredeti elképzeléseken, miért ne lehetne több mint három évvel a következő ötkarikás játékok előtt? Szóval optimista vagyok, megnyugodva látom, hogy a NOB új végrehajtó bizottságában jó kezekben van az öttusa ügye, megértik érveinket. Ha továbbra is ezt az irányvonalat követik, a leglátványosabb szám, a váltó is programba kerülhet.

Füredi Marianne, Nemzeti Sport 2001.09.23.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK