FONTOS


 

Simóka Bea indulásáról az orvosok döntenek
Athéni kvóták és dollárok


"A zene szigete után a hét végén a sport szigetévé válik a Hajógyári-sziget" - ezzel a bejelentéssel kezdte mondandóját Szalay Péter, a szombati-vasárnapi öttusa Világkupa-döntő sajtófőnöke az esemény szerdai tájékoztatóján, utalva arra, hogy alig ért véget a Sziget Fesztivál, máris kezdődik egy rangos sportverseny. Mégpedig az a viadal, amelynek tétje a férfiaknál és a nőknél is egy-egy olimpiai kvóta, valamint 32 ezer dollár. (A győztesek öt-öt ezret tehetnek zsebre, és a 32 fős mezőnyök 16. helyezettje is kap száz dollárt).

Császári Attila, a honi szövetség elnöke arról beszélt, hogy a magyar öttusasport idén ünnepli 75. születésnapját, ez idő alatt hazánk nagyon sok rangos versenynek, korosztályos világ- és Európa-bajnokságnak adott otthont, ám Világkupa-döntőt eddig még nem rendezhettünk. Most a névadó szponzor Westel támogatásával erre is sor kerül. Az elnök örömmel jelentette be, hogy a két hete véget ért San Franciscó-i világbajnokságon női váltóban szerzett bronzérem a magyar öttusázás 150. olyan érme, amelyet felnőttvilágversenyen (olimpia, vb, Eb) nyertek sportolóink. Ha már a sikereknél tartunk ... Sugár András, a Westel Mobil Rt. vezérigazgatója emlékeztetett arra, hogy az öttusával nem új keletű a kapcsolatuk, mellette álltak a felejthetetlen, négy magyar aranyéremmel zárult 1999-es világbajnokságon is.
"Három éve a Margitszigeten csodás élményekben lehetett részünk, versenyzőink bearanyozták a szigetet. Bízunk benne, a hét végén egy újabb sziget válik szép emlékké, ezt is sikerül bearanyozniuk" - fejezte ki reményeit Sugár András.
Pécsi Gábor technikai igazgató bejelentette, hogy megújult a szövetség internetes honlapja (www.pentathlon.hu), amelyen folyamatosan, szinte élőben lehet majd követni a Vk-döntő eseményeit, a számok végeztével azonnal felkerülnek rá az eredmények.
És akkor a legfontosabbról, magáról a versenyről! Szombaton a Vk-pontverseny legjobb 32 női, vasárnap pedig a legjobb 32 férfi versenyzője csatározik majd az athéni kvótáért. Egy országból legfeljebb hárman-hárman indulhatnak, a mieink kimerítették a lehetőségeket: Balogh Gábor, Horváth Viktor, Sárfalvi Péter, valamint Füri Csilla, Simóka Bea és Vörös Zsuzsanna szerzett jogot a részvételre, és ha minden jól megy, ők képviselik színeinket. És hogy miért nem biztos ez az indulói "hatos fogat"?
"Egyenesen a Sportkórházból érkeztem ide, ugyanis a keddi edzésen leestem a lóról - így az újdonsült világbajnok Simóka Bea. - Ráadásul olyan szerencsétlenül, hogy a földön fekvő rúdra estem, megütöttem a derekamat és a gerincemet. A kórházban erős zúzódásokat állapítottak meg, fájdalomcsillapítót kaptam. A pénteki ellenőrzésen derül majd ki, indulhatok-e. Szeretnék versenyezni, ám azt sem akarjuk kockáztatni, hogy rásérüljek a balesetemre."
Bízunk benne, Simóka Bea ott lehet a szigeten, ahol egyébként számos világbajnokot köszönthetnek a nézők - a belépés díjtalan -, így Simóka Bea "párját", a San Franciscó-i férfigyőztes cseh Sedleckyt.

FM, Nemzeti Sport 2002.08.08.

CIKKEK, INTERJÚK
2002.08.12
Végül Zadnieprovskis örülhetett
2002.08.11
Corsinié az első kvóta
2002.08.10
Női verseny Simóka Bea nélkül
2002.07.30
A Hajógyári-szigeten megelevenedik a múlt
ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK