FONTOS


 

Budapesten zárul az öttusázók Világkupája

Májusban 1953 óta rendeznek öttusaversenyt Budapesten. Az elsőt Benedek Gábor nyerte, a későbbi győztesek között is számos olimpiai és világbajnok van, Balczó András kilencszer lett első, győzött Török Ferenc, aztán a szöuli aranyérmesek, Fábián László, Martinek János és Mizsér Attila is.

Az idei versenyre, a Westel-kupára 76 nevezés érkezett, ez lesz a Világkupa-sorozat negyedik, utolsó állomása, és itt dől el, hogy kik vehetnek részt augusztusban - ugyancsak Budapesten - a 32-es döntőben. Oda pedig mindenki szeretne eljutni, már csak azért is, mert a győztes elsőként szerez kvalifikációt a 2004-es olimpiára.

Az idény első Vk-jára, Mexikóba a nagy távolság miatt kevesen mentek el az élvonal tagjai közül - a magyarok sem voltak ott -, a madridi és a sindelfingeni mezőny viszont annál erősebb volt. A hazai válogatottjelöltek egy-egy versenyen vettek részt, mert a szabályok szerint külföldön országonként csak négy öttusázót fogadnak. Itthon viszont tizenkét magyar indulhat, és Pálvölgyi Miklós kapitány együtt láthatja versenyezni valamennyi jelöltjét. Eddig a nyolc induló közül négyen szereztek döntős helyezést: Horváth Viktor - ő győzött Madridban -, Balogh Gábor, Fülep Sándor és Kállai Ákos, vagyis azok, akik tavaly a világ- és Európa-bajnoki aranyakat nyerték.

Az idei vb- és Eb-csapat a verseny után összeáll, legalábbis a kapitány fejében. Ha maradna vitás kérdés, azt a jövő hét végi országos bajnokság dönti el.

A selejtezőket pénteken, a döntőt vasárnap rendezik meg. A megszokott helyszínek mellett lesz egy új is: a döntő záró futószámát a Vidámparkba viszik.

Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2002.05.08.

Öttusa VK a hullámvasúton

Pénteken és vasárnap rendezik Budapesten a Westel férfi öttusa Világ Kupa-versenyt, amelyen a nevezések alapján részt vesz a teljes nemzetközi és a hazai élmezőny. Az idei VK-sorozat negyedik viadalának (az előzőek helyszínei: Mexikóváros, Madrid, Sindelfingen) különös jelentőséget ad, hogy itt válik véglegessé, melyik az a 32 öttusázó, aki az augusztusi VK-döntőre visszatérhet a magyar fővárosba. Ennek a győztese (a hölgyekével együtt) elsőként szerez kvótát a 2004-es athéni olimpiára. A mieink célkitűzése egyértelmű: a maximális, 3 fő vehessen részt a hazai VK-finálén.

Visszatérve a közelebbi jövőbe, Eb-, illetve vb-válogató is lesz a hétvégi verseny, amely után, mint azt Pálvölgyi Miklós, a férfiak szövetségi kapitánya elmondta, már csak a részletek tisztázása marad hátra. Erre egy héttel később a székesfehérvári országos bajnokság ad majd lehetőséget. A budapesti VK-n a magyar színeket a felnőtt keret 9 tagja és 3 junior öttusázó képviseli. Idén az eddigi legjobb VK-eredménnyel a tavalyi egyéni vb-2. Horváth Viktor rendelkezik, ő Madridban 1. lett (s Kairóban is nyert egy kisebb kaliberű viadalt). A fiatal fehévári tehetség tavaly bronzérmet szerzett a Westel VK-n, s legjobb magyarként megkapta a hagyományos (1963 óta átadott) Honvéd-kupát.

A tradicionális májusi budapesti öttusaverseny története még régebbre, 1953-ra nyúlik vissza, azóta egy kivétellel (1958) minden évben sor került az eseményre. Az első győztes Benedek Gábor volt, az utolsó magyar siker az 1996-ban diadalmaskodó Balogh Gábor nevéhez fűződik. Kétszeres egyéni vb-1., olimpiai 2. klasszisunk természetesen idén is részt vesz a viadalon. Mint elmondta, élete legjobb alapozásán jutott túl, s bár formáját az Eb-re (Usti nad Labem) s főként a vb-re (San Francisco) "hegyezi", itt és most szintén jól akar szerepelni. Tavaly egyébként a litván Zadnieprovskis (ő is egyéni világbajnok) végzett az élen, aki idén is itt lesz, csakúgy, mint mint az összes győztes 1995-től!

A program pénteken a selejtezővel kezdődik, a 32-es döntőre vasárnap kerül sor. A lövészet (7,30 ó) és a vívás (9,30 ó) helyszíne a Nemzeti Sportcsarnok, az úszásé (13,15 ó) a mellette lévő KSI-uszoda lesz. A lovaglást (15,30 ó) a Nemzeti Lovardában, a futást (18,30 ó) formabontó módon, első ízben a Vidámparkban bonyolítják le. Az utóbbi helyszínen 17 órától nem kell belépőjegyet váltani, tehát várhatóan több ezres tömeg láthatja, továbbra is felfelé halad-e a magyar öttusa a sportág hullámvasútján. Aztán ki lehet próbálni az igazit.

Népszava 2002.05.08.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK