FONTOS


 

Pénteken rajtol az öttusa-ob

Az öttusázók országos bajnokságát pénteken és szombaton rendezik meg Székesfehérvárott. A verseny után a két kapitány eldönti, hogy kik kerülnek be az Európa- és a világbajnokságra utazó csapatokba.

Negyven öttusázó, tizenhat nő, huszonnégy férfi - ennyien indulnak a hét végén az országos bajnokságon. És ennyi a bő élvonal is, mert a válogatottjelöltek közül egyedül a sérült Kállai Ákos hiányzik majd.

Ebben a sportágban igaz a közhely: magyar bajnokságot néha nehezebb nyerni, mint világbajnokságot, sőt, itthon még az olimpiai bajnokaink közül sem mindegyik tudott első lenni. Balczó András nyolcszor nyert itthon aranyérmet, és volt egy négyes szériája. Sárfalvi Péternek öt egyéni bajnoki aranya van, ő is négyszer győzött sorozatban, az ötödik címét tavaly szerezhette volna meg, de akkor Horváth Viktor lett a bajnok. Az aktív versenyzők közül Balogh Gábor a harmadik, akinek van magyar bajnoki címe.

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a hét végi versenyen még egyszer megnézi a jelöltjeit, aztán eldönti, hogy kik utaznak az Eb-re és a vb-re. Most már a helyeket is kijelöli, vagyis azt, hogy ki indul a hagyományos csapatversenyben, illetve a váltóban. A sérült Kállai Ákos állapota nem olyan súlyos, mint az első vizsgálatok után gondolták, a kapitány szerint halvány esély van rá, hogy a világbajnokságon szerepelhessen.

A női mezőnyt három klub adja, az Alba Volán, a Honvéd és a KSI. Számukra ez a második válogató, az első a székesfehérvári Világkupa-verseny volt. Akkor Vörös Zsuzsa győzött - ő a címvédő is -, és ezzel gyakorlatilag helyet is szerzett a csapatban, mögötte azonban Kulcsár Antal kapitány szerint még szinte bármi lehet. Két EB- és vb-részvevő neve már a célba érkezéskor meglesz, mert a válogatási elvek alapján a ranglista első két helyezettje bekerül a csapatba. Többi jelöltjének nevét a kapitány csak később, az elnökség jóváhagyása után hozza nyilvánosságra, mert, mint mondta, a korábbi döntéseit nemegyszer vitatták, ezért most nem kockáztat.

Pécsi Gábor, a szövetség főtitkára kiemelte, hogy Budapest mellett Székesfehérvár a sportág másik hazai bázisa, ezért is döntöttek úgy, hogy ott rendezik meg a bajnokságot, közösen az Alba Volánnal. Pénteken a nők, szombaton a férfiak versenyeznek.



Az ob programja (pénteken nők, szombaton férfiak): lövészet: 7.30 ó (Alba Volán-lőtér), vívás: 10 ó (Alba Volán-vívóterem), úszás: 13.30 ó (Városi uszoda), lovaglás: 15.20 ó (Jakab Endre-lovarda), futás: 18.45 ó (Alba Volán-pálya).

Lépesfalvi Zoltán, Magyar Hírlap 2002.05.16.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK