FONTOS


 

Simóka Bea a Világkupa-döntő résztvevője lett
A Hajógyári-szigeten megelevenedik a múlt


Szinte szusszanásnyi idejük sincs legjobb öttusázóinknak, verseny versenyt követ az életükben. A júniusi Európa-bajnokság, majd a két hete rendezett világbajnokság után a következő erőpróba - igaz, nem minden Eb- és vb-szereplő számára - az augusztus 10-11-i Westel Világkupa-döntő lesz, amely az első kvalifikáló az athéni olimpiára. Az óbudai Hajógyári-szigeten sorra kerülő eseményről Pécsi Gábor technikai igazgatót kérdeztük.

- Bár a Hajógyári-sziget egy részén a Sziget fesztivál zajlik a héten, azért a középső területen elhelyezkedő Killtec-parkban már javában folynak a Világkupa-döntő előkészületei. A lovakat például már az elmúlt héten a helyszínre szállítottuk, hogy minél előbb hozzászokjanak a füves lovaspályához - mondta a technikai igazgató.
- Milyen mezőnyt láthat majd a közönség a szigeten?
- A sportág színe-javát, azt a 32-32 férfi és női versenyzőt, akik az évközi Világkupa-fordulókon szerzett pontjaikkal a lista élén végeztek. A magyar női indulóknál változás történt: eredetileg Füri Csilla, Vörös Zsuzsanna és Simóka Nóra szerzett jogot a részvételre, ám mivel az újdonsült világbajnok is meghívást kap az eseményre, a San Franciscóban aranyat nyert Simóka Bea az indulók közé került. Ugyanakkor él az a szabály, hogy egy országból háromnál többen nem indulhatnak, így Simóka Bea "kiszorította" húgát, a ranglistán addig hármas számú magyarként szereplő Nórát. A férfiaknál semmi sem változott, vagyis Horváth Viktor, Sárfalvi Péter és Balogh Gábor indul harcba az olimpiai kvótát érő első helyért.
- Azt már többször bejelentették, hogy a Világkupához nem mindennapi sztárparádé is csatlakozik majd. Erről lehet már részleteket tudni?
- A magyar öttusasport az idén ünnepli 75. születésnapját, és a jeles dátumot augusztus 11-én ünnepeljük meg, mégpedig úgy, hogy meghívjuk a Vk-döntő külföldi versenyzőit és edzőit is, és természetesen mindazokat, akik a honi öttusázásban valamikor meghatározó szerepet játszottak versenyzőként, edzőként vagy más formában.
- Nem kevés személyről lehet szó.
- Ötszázhúsz meghívót küldtünk el, és 380-an már jelezték részvételüket, így a sportág első olimpiai bajnokai, az 1952-ben csapatban aranyérmet nyert Benedek Gábor, Szondy István és Kovácsi Aladár, az 1960-as évek kiemelkedő alakjai közül Németh Ferenc, Nagy Imre, Móna István, az 1980-as évek aranycsapata, Mizsér Attila, Martinek János és Fábián László, és természetesen a mai élversenyzők, köztük legfrissebb világbajnokunk, Simóka Bea.

FM, Nemzeti Sport 2002.07.30.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK