FONTOS


 

Simóka Bea Eb előtti önbizalom-növelő diadala
Az első érem arany lett


A magyar sportban is mind több eset igazolja azt a tételt, hogy a nők a szülés után jobb eredményre képesek, mint korábban. Elég csak a párbajtőröző Nagy Tímeára gondolni, aki Sydneyben lett olimpiai bajnok, illetve a legfrissebb példa Simóka Bea, aki egy évvel kislánya születése után nyert Világkupát.

- Bevallom, a formám alapján nem gondoltam volna, hogy ilyen teljesítményre leszek képes Varsóban - kezdte a Honvéd-Steffl 27 éves versenyzője. - Ez a Világkupa már nem számított bele a válogatásba, nem is készültünk külön rá, az volt a cél, hogy a nyolc nap múlva kezdődő Európa-bajnokság előtt még egyszer kipróbáljuk magunkat.
- A próba jobban nem is sikerülhetett volna: jól lőtt, a páston alig tudták megszúrni, aztán egyéni csúcsot úszott a medencében.
- Az egy hónapja rendezett országos bajnokságon egyik kedvenc számomban, a vívásban botrányosan rossz voltam, utána edzőmmel, Bognár Gáborral változtattunk az edzéseken, sokat lábmunkáztam. Varsóban nagyon jól ment a vívás, élveztem is, minden akciót meg tudtam csinálni, amit elterveztem. Az, hogy előtte 178 kört lőttem, számomra minimum. Ez egy olyan eredmény, amely után nem húzom el a számat. Szóval szerintem a vívásom volt a döntő, nagyot lendített rajtam a jó eredmény.
- Négy szám után az élen állt, és következett a kritikus futás. Az a tusa, amely után pályafutása során már többször kénytelen volt tudomásul venni, hogy lecsúszott a dobogóról.
- Hát igen ... Most felhívtam Ákost (Simóka Bea férje Kállai Ákos szintén világbajnok öttusázó - a szerző), hogy milyen taktikát válasszak, mert 42 másodperccel vezettem az olasz Foghetti előtt. Azt mondta, hogy a legjobb módszer a menekülés előre. Vagyis nem kell taktikázni, csak futni, ahogy bírok.
- A rajt előtt milyen helyezésben reménykedett?
- Bevallom, kicsit féltem, de abban azért bíztam, hogy ha az első nem is, de a harmadik hely meglesz. Jól futottam, ezt bizonyítja, hogy most csak 36 másodperccel volt jobb nálam Foghetti, pedig több mint egy perccel szokott megverni. Vagyis elég volt az előnyöm az első hely megtartásához. Jobbkor talán nem is jöhetett volna ez a győzelem, mint a jövő héten sorra kerülő Európa-bajnokság előtt. Jót tett az önbizalmamnak. Eddig nemhogy győzni nem tudtam Világkupán, még érmet sem szereztem. Kétszer voltam negyedik, még kilencvenhétben. Remélem, az aranyérem ugyanúgy lendít rajtam, mint a jó vívás.

(füredi), Nemzeti Sport 2002.06.12.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Simóka Bea