FONTOS


 

Album a legemlékezetesebb pillanatokról
A fehérváriak előtt a vb a példa

A székesfehérvári Szárcsa étteremben tájékoztatott az előkészületekről a 2000. évi öttusa Európa-bajnokság szervezőbizottsága. A versenyre július 3. és 9. között kerül sor, vagyis közel egy évvel azután, hogy Budapest megrendezte a páratlan magyar sikerrel végződő felnőtt világbajnokságot.

-- Kétségtelenül nagy fába vágtuk a fejszénket, amikor pályáztunk, ám a székesfehérváriak eredményei, különösen Vörös Zsuzsanna világbajnoki aranyérme maximálisan indokolttá tette, hogy Székesfehérvár egy jelentős nemzetközi esemény házigazdája legyen -- mondta Kálnoki Kis Sándor, a Magyar Öttusa-szakszövetség társelnöke.

Tóth István, a szervezőbizottság elnöke elmondta, hogy az ISM ígéretet tett kiemelten kezeli majd a rendezvényt, ennek megfelelően támogatja is. Emellett azonban természetesen rengeteg szponzorra is szüksége lesz az Eb-nek, mert a szervezők célja, hogy a budapesti vb-t nemcsak eredményében, hanem szervezettségében is megközelítsék.

Az első szerződékötésre egyébként szerdán sor került, a Volán Egyesülés a jövőben kiemelt szponzorként támogatja majd a versenyt.

A várható versenyhelyszínekről is szó esett, az Alba Volán lőtere bővítésre szorul, a vívásnak valószínűleg a KÖFÉM csarnoka ad otthont, az úszásra a városi uszodában kerül sor, míg a lovarda -- a budapesti vb sikerén felbuzdulva -- nemcsak a negyedik tusának, hanem a futásnak is otthont ad.

A lovaglással kapcsolatos hír még, hogy a városban fedett lovarda épül a felkészülés megkönnyítésére, a munkálatok már meg is kezdődtek.

Végezetül a tájékoztató apropóján a szervezők bemutatták az Európa-bajnokság logóját, valamint az 1999. évi felnőtt öttusa-vb legemlékezetesebb pillanatait felelevenítő színes fényképalbumot, amely a szövetségben, illetve a Dunaprint Budapest Kft.-nél 3000 Ft-ért megvásárolható.

(csanálosi), Nemzeti Sport 1999. december 16.

ÖTTUSA

KÉPEK

 

 
LINKEK