Naponta teljes órát szentel a vízilabda-válogatott a "firkászok, sajtóhiénák és egyéb különleges állatfajták ostoba kérdéseinek megválaszolására". A megfogalmazás Csurka Gergelytől, a szigorú önkritikára hajlamos Eb-sajtóbizottsági tagtól származik. Hja, maga is tollforgató.

A helyzet ennyire nem súlyos csapatunk rejtekhelyén. Bár, már ez utóbbi megfogalmazás is bajos, mert milyen rejtekhely az, amelyről mindenki tud.

Szóval a Remetehegyi úton lévő csendes panzióban húzza meg magát a Kemény Dénes vezette pólóválogatott. Nincsenek szögesdrót akadályok, vízum és oltási bizonyítvány sem kell, a sajtó-fogadóóra idejét illik tiszteletben tartani.

- Szigorú napirend szerint élünk - mondja a kapitány. - De nincs katonai fegyelem, mert mindenki magától tudja a dolgát, s azt, hogy az Európa-bajnokságért érdemes áldozatot hozni.

Igaz, ami igaz, ha éppen magányos sétára támad kedve valamelyiküknek, azt nyugodtan megteheti. A Szabad Nép-félórának becézett kér-dezz - felelek előtt éppen Vári randevúzott néhány percig a panzió előtt.

- Nem a családtól, rokonoktól óvom a fiúkat, inkább a sok baráti telefontól, "jegyigénylőtől", ami miatt nem koncentrálnának a feladatukra.

A család tisztában van az Eb fontosságával. Benedek Tibor alig kétéves kislánya ugyan még nem tudja, milyen népszerű itthon Olaszországban légióskodó édesapja. Ô azért sír, mert a papa ritkán van velük mostanában.

- Persze hogy fáj a mérkőzések utáni elválás, de ideje megtanulnia ezt a helyzetet - mondja Benedek, akit újra és újra meghat a közönség feléje áradó szeretete. Ezek a szurkolók megérdemelnék a magyar aranyat.

Jánosy Károly, A Színes Sport 2001.06.18.