FONTOS


 

A póló Eb minden magyar meccse élőben az m1-en
A Magyar Televízió nagy erőkkel készül az Eb-re


A Magyar Televízió minden eddiginél nagyobb erővel készül a XXV. Férfi és Női Vízilabda Európa-bajnokságra -hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit a Magyar Televízió székházában tartottak, és amelynek témája az Eb közvetítési struktúrája volt.

A két magyar válogatott valamennyi mérkőzését élőben lehet majd látni a közszolgálati televízióban. Először többnyire a magyar hölgyek mérkőzése, majd ezt követően a magyar fiúk összecsapása lesz követhető. Este pedig az egész nap eseményeiből láthatunk összefoglalót.


A tévén nem fog múlni a nézők felhőtlen szórakozása
Ezenkívül valamennyi mérkőzéséről készül összefoglaló, melyeket este szakkommentátorok értékelnek. Ugyancsak szakemberek foglalnak helyet a két helyszínen közvetítő riporter, Knézy Jenő és Mezei Dániel mellett is, akiknek a helyszínen külön stúdió áll majd a rendelkezésére, melyekben az adott találkozó után, azonnal riportok, értékelések készülhetnek.

Technikailag a Magyar Televízió soha nem látott apparátussal vonul majd fel a Margitszigeten. Tizennégy kamerával követik az eseményeket. A legújabb technikájú, kapu mögötti rögzített kamerák is a nézők jobb kiszolgálását igyekeznek majd segíteni, a már szinte megszokott víz alatti kamerákról nem is beszélve.

Szidor, INDEX 2001.06.06.

Vizesblokk
Az m1 élőben közvetíti a póló-Eb mérkőzéseit

A szárazon is készül egy csapat. Igaz, ez a gárda nem játszik, de komoly munkát végez. A június 15-én kezdődő vízilabda-Eb előkészületeiről tájékoztattak tegnap a Magyar Televízió székházában.

Mint ismert, az Eb-t az m1 csatorna közvetíti, a régi, kipróbált gárda minden meccsről egyenes közvetítésben számol be. Stílusosan, a magyar sporttelevíziózás történetét bemutató kiállítás helyszínén számoltak be az Eb-vel kapcsolatos teendőkről. Egyetlen mérkőzésről sem maradunk le, s a kontinensen mintegy hatvanmillióan kísérhetik figyelemmel a legjobb női és férfiválogatottak küzdelmeit. Természetesen érdekes háttéranyagokkal, riportokkal igyekszik a stáb még érdekesebbé tenni az adásokat. A margitszigeti Hajós Alfréd uszoda 50 méteres medencéjénél tizennégy kamera serénykedik.


Hány az óra, kapitány?

Valószínűleg az Eb nyitó napján jelenik meg a magyar vízilabdázás történetét, illetve olimpiai szerepléseit feldolgozó könyv. Az olimpiai bajnok Gyarmati Dezső és újságíró-kollégánk, Csurka Gergely munkája sláger lesz. Pedig nem volt könnyű a rengeteg adatnak utánanézni. Gyarmati szerint mindezek ellenére érdemes volt belevágni a könyv elkészítésébe, hiszen átfogó képet kaphatunk a magyar póló születéséről, diadalmenetéről.

(jánosy), A színes sport 2001.06.07.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK