FONTOS


 

Szombaton eldől, lesz-e vízilabda-Eb Budapesten

Szombaton Helsinkiben dönt az Európai Úszó Liga vezetése arról, hogy Budapest megkapja-e a 2001-ben esedékes vízilabda Európa-bajnokság rendezési jogát. Elképzelhető, hogy a LEN Bürónak egyetlen jelölt közül kell "választania": a rivális Dubrovnik ugyan hivatalosan nem lépett vissza, de lehet, hogy pályázata már csupán jelképes, és a prezentáción sem vesz részt.

Martin György, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke elmondta, hogy a negyedórás bemutató során képekkel és filmanyaggal illusztrált előadást tart a megjelentek előtt. A testület 13 tagján kívül szavazati joggal nem rendelkező meghívottak is jelen lesznek, köztük várhatóan a LEN vízilabda-bizottságának néhány fontosabb személyisége. A prezentáció után ők is feltehetnek kérdéseket a tervezett helyszínekről: a Hajós Alfréd uszodáról és a tartalékként számításba vett Komjádiról.

Budapest 1958-ban adott otthont utoljára - a premiert jelentő 1926-os Eb után másodszor - kontinensbajnokságnak, és a Lemhényi Dezső által irányított válogatott aranyéremmel örvendeztette meg a margitszigeti Sportuszodába kilátogató nézőket. A főváros az 1997-es Eb-rendezést is megpályázta, de két évvel korábban, a bécsi Európa-bajnokság során kedvezőtlen döntés született: Sevilla - egyetlen ellenszavazattal - fölényesen nyert. Közben a vízilabda különvált az úszástól, így tavaly már más-más helyszínen és időpontban került sor a két uszodai eseményre.

A 2001-es Eb-ért Dubrovnik erős vetélytársnak látszott, de a "hajrában" nyilvánvalóvá vált, hogy a horvátok - megfelelő kormánytámogatás, illetve két uszoda híján - inkább már 2003-ra összpontosítanak. Mindenesetre biztató, hogy prezentációjukra a LEN nem tűzött ki időpontot.

Szintén Helsinkiben határoznak arról, hogy Stockholm megkapja-e a 2001-es rövidpályás, illetve Berlin a 2002-es "normál" úszó Európa-bajnokságot (a svédeknek Montpellier egy ideig riválisa volt, de a franciák a Büro-ülésre már nem is kaptak meghívót).

[origo], 2000. március 9.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK