FONTOS


 

A Vasasra és a Honvédra épül a pólóválogatott

Fiaink újra megmérkőztek az olaszokkal, a lányok pedig a franciákkal barátkoztak. A kapitányok sok-sok variációt próbálhattak ki, így a fiúknál volt olyan időszak, hogy Kósz, Székely, Varga Tamás, Vári, valamint a meghívottként a munkát segítő Steinmetz Ádám és Vindisch volt a vízben. Válogatottnak sem rossz. Hát még klubcsapatnak...


Varga I Zsolt ezúttal pihenhetett, péntektől rá is komoly munka vár
A hétfői 16-11 után ismét az volt a kétkapus tréning, hogy megmérkőzött egymással a magyar és az olasz férfi pólóválogatott. Ezúttal Kásás, Molnár és Varga I Zsolt "pihenőt kapott", a többiek viszont igazi víziparádét rendeztek a medencében. Klasszisaink felszabadult játékkal álompólót produkáltak, s megint öt góllal bizonyultak jobbnak a nagy vetélytársnál. Persze egy ilyen tréningmeccs alapján nem illik messzemenő következtetéseket levonni. De azért öröm volt látni, hogy Benedek csak úgy szórta a gólokat, miként később Biros is. Kiss Gergely hajszálpontos tértölelő átadásai, Székely Bulcsú villámgyors kiugrásai, a kapuból kirepülő Szécsi szerelései élményszámba mentek. Még akkor is, ha mindeközben Kemény Dénes szövetségi kapitány folyamatosan korholta fiait. Mert persze, még azért hibák is akadtak a játékban. Varga Tamás volt egy kicsit visszafogottabb, a félelmetes átlövő alig dobott gólt, valószínűleg még a hátizomsérülését érezte.

Meghívottként segítette a munkát Vindisch és Steinmetz Ádám. Volt olyan pillanata a mérkőzésnek, amikor velük tulajdonképpen az őszi Vasas együttesét láthattuk a medencében. Hiszen Kósz védett, játszott Varga Tamás, Vári, Székely... Egyedül a spanyol idegenlégiós Kiss Csaba volt "idegen test" a Vasas-játékosok között. Az ő helyén majdan Varga II Zsolt játszik a piros-kékeknél... Nem lesz egy rossz csapat.

Bár ami a Honvédet illeti... A hatalmas termetű Kiss Gergelyt nem véletlenül választották a világ legjobb játékosának. A két Becsejből hazajött klasszissal: Molnárral és Birossal roppant erős gerince lesz a piros-fehéreknek. A tágabb keretben már láthattuk Kovács Zoltánt és Bárányt is. Szóval - ez a válogatott már nem pusztán az idegenlégiósokra, de két hazai (reményeink szerinti) jövendő nagycsapatra épít.

S nem pusztán "mellékesen": a másik medencében lányaink is megmutatták, mit tudnak: a franciákat iskolázták le majd' tíz gól különbséggel.

Sportfórum, 2001.06.14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK