FONTOS


 

Elődöntőben a női válogatott

A budapesti vízilabda Európa-bajnokság mai, hétfői játéknapján magyar szempontból ismét kétfrontos harcra került sor. A hölgyek a B csoportban magabiztosan, 12-3-ra verték Franciországot és ezzel a győzelemmel csoportelsőként bejutott az elődöntőbe. A férfiak este negyed kilenckor Jugoszlávia ellen szállnak majd vízbe.

A ráúszásnál a magyar csapat hozta el a labdát, és mindjárt az első támadásnál emberelőnybe is került, amit Drávucz használt ki (1-0). Három perc alatt három kapufát lőtt az együttes, és csupán az ötödik percben született a 2. gól Valkay Ágnes révén. Gauthreau gyönyörű ejtéssel szépített (2-1).

A 2. negyed elején Valkay Ágnes ismét elhozta a labdát, ám a támadásból nem sikerült gólt elérni. Primász Ágnes (képünkön) biztos, ami biztos ismét tesztelte a kapufát, majd remek ejtéssel (3-1) és bombalövéssel növelte a csapat előnyét (4-1). Rutz emberelőnyből szépített (4-2).

A harmadik negyedben három percet kellett várni az első gólra, ezt Tiba Zsuzsanna érte el (5-2), ezt Szremkó Krisztina toldotta meg még kettővel (7-2)

A negyedik negyedben is a magyarok hozták el a labdát ezúttal Drávucz révén, az "előnyt" Sipos Edit használta ki (8-2). Primász újabb találatai már 10-2-es vezetést eredményeztek. Gauthreau közeli svédcsavarjára Tóth Andrea válaszolt, majd a Valkay testvérek hoztak össze gólt (12-4).

A csoportelsőként végzett magyar válogatott az elődöntőben a spanyol-orosz negyeddöntő győztesével játszik majd.

Faragó Tamás, szövetségi kapitány: - A minimális célkitűzést elértük, persze Spanyolország lenne a jobb ellenfél, de úgyis Oroszország lesz. Az oroszok rendkívül fegyelmezettek, jól védekeznek, az, hogy megverjük őket, csak tűlünk függ.

Szép Brigitta kapus, aki most védett először kezdőkapusként az Eb-n: - Igyekeztem, hamár bizalmat kaptam, azt muszáj meghálálni. Nagyon örültem, hogy végre nemcsak 3 perc jutott nekem, hanem egy teljes meccs, sőt, a végén egy ziccert is megfogtam, mert az volt az egyetlen védenivalóm. Az elődöntőben valószínűleg az oroszokat kapjuk, akik nagyon erősek, fegyelmezettek, kőkeményen védekeznek és bizony, néha verekednek is. Ennek ellenére jobb, mintha a címvédő olaszokkal kerültünk volna szembe, mert jóval kiszámíthatóbbak.

Magyarország-Franciaország 12-3 (2-1, 2-1, 3-0, 5-1)
Gólszerzők:
Primász Á. (4), Szremkó K. (2), Drávucz R., Valkay Á., Tiba Zs., Sipos E., Tóth A., Valkay E. ill. Gauthreau (2), Ritz

Eredmények, nők, A csoport:
Görögország-Németország 8-7 (3-2, 1-3, 2-1, 2-1)

B csoport:
Hollandia - Spanyolország 7-6 (0-1, 3-3, 1-2, 3-0)

Férfiak, A csoport:
Románia-Hollandia 6-6 (1-2, 2-1, 3-2, 0-1)

B csoport:
Szlovákia-Franciaország 13-8 (4-2, 3-2, 2-2, 4-2)
Spanyolország-Olaszország 8-7


Kósz Zoltán hiányzása
Az olaszok elleni vasárnapi mérkőzésen nem mindennapi dolog történt. No, nem az, hogy Kósz Zoltán helyett Szécsi Zoltán került a kapuba, hanem az, hogy hogyan történt mindez. Kósz saját bevallása szerint kissé túlpörgette magát a bemelegítés során és 5 perccel a kezdés előtt leesett a vércukorszintje. Ez önmagában orvosolható néhány szem kockacukorral, csakhogy amikor a gárda összekapaszkodott a csatakiáltáshoz, súlyos látászavarai támadtak. Így 1 perccel a kezdés előtt jelezte Kemény Dénes szövetségi kapitánynak, hogy nem tudja vállalni a védést. Kósz elárulta, hogy korábban is előfordult már ilyesmi, de nem periodikusan visszatérő problémáról van szó.
"Fizikálisan tökéletesnek mondható az állapotom, egy kicsit fejben kell rendbetennem magam és akkor nem lesz vész."

Németh Andrea, Sporthírek 2001.06.18.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK