FONTOS


 

Honvédek, vigyázz, itt a siker-Kovács!

Amikor tegnap a Szőnyi úton lefújták a mérkőzést, s csapata, harmadszor is legyőzve a BVSC-t, megnyerte a bajnokságot, Kovács István, a Honvéd vezetőedzője egy szép fejessel a habok közé vetette magát. Ahogyan ilyenkor illik, ott pezsgőzött játékosaival ruhástól a medencében, aztán kijött a partra, nyilatkozott a hírlapíróknak, csapatával együtt átvette az aranyérmet, majd rohant interjút adni a tévének, de útközben barátságosan megpaskolta Gerendás György, a legyőzött rivális trénerének orcáját. Türelme kifogyhatatlan volt, mindenkire szakított időt. Egy boldog, de szerény győztes.

Fantasztikus mérkőzésen sikerült megszerezniük a bajnoki címhez szükséges harmadik győzelmet. Feltételezem, közben többször is majdnem kiugrott a szíve a helyéről.

- Igen, hiszen hatalmas lehetőség előtt álltunk, az egész ország kíváncsi volt, sikerül-e megszereznünk a bajnoki címet. Úgy éreztem, a második és a harmadik mérkőzésen egyértelműen jobbak voltunk, ezért nem nagyon tudtam elképzelni, hogy itt ma kikapunk. Nagyon együtt volt a csapat. Kulcsjátékosaink pontozódtak ki idő előtt, ennek ellenére előnyt szereztünk, és azt meg is őriztük. Ez óriási dolog.

- Tavaly csak az elődöntőig jutott a Honvéd, most azonban elbírta az esélyesség terhét.

- Azért küzdöttem, hogy ez egy igazi csapat legyen, hogy mindenki a másikért is dolgozzon. Nálunk nincsenek válogatott játékosok, ezért azt gondolom, más felfogással nem lehetett volna hozzáállni. Nem lehet egy-két játékosra építeni. A legjobb csapat nyerte meg a bajnokságot, és itt a csapat szót hangsúlyoznám. Nagyon köszönöm a szponzorainknak és a klubnak a támogatást, hiszen az egész szezonban olyan nyugodt körülményeket biztosítottak számunkra, hogy csak a vízilabdával kellett foglalkoznunk.

- Vannak olyan játékosai, akik a jövőben meghatározó egyéniségei lehetnek akár a válogatottnak is?

- Szívós Márton és Kovács Olivér a junior válogatott tagja, Varga II Zsoltnak pedig esélye lehet arra, hogy bekerüljön akár az Eb-n, majd az utána következő világbajnokságon szereplő felnőttegyüttesbe.

- Korábban éppen ön jelentette be, hogy egy vagy két olimpiai bajnokot igazol a Honvéd a következő idényre. Tud már neveket mondani?

- Konkrétumokkal egyelőre nem szolgálhatok. Nyilván a kiszemelt játékosok is óvatosak voltak, megvárták, valóban bajnokok leszünk-e. A következő hetekben kezdődnek el azok a megbeszélések, amelyek igazából már nem rám tartoznak. Itt már az a kérdés, kik azok, akiket hajlandó vagy képes megfizetni a Honvéd, illetve a főtámogató azért, hogy az illető hazajöjjön Magyarországra.

- Ön 1993-ban LEN-kupát, 1994-ben BEK-trófeát és Szuperkupát nyert az Újpesttel, s az előző évtized legeredményesebb magyar klubedzője. Lát-e esélyt arra, hogy egy olimpiai bajnokokkal megerősített Honvéd beleszóljon a Bajnokok Ligája-győzelemért folyó harcba?

- Az Újpestnél akkor lettem edző, amikor a csapat szinte kizárólag fiatalokból állt. Benedek Tibor tizennyolc éves volt akkor. Az a garnitúra együtt nőtt fel, és a negyedik évben megnyerte a Bajnokcsapatok Európa Kupáját, előtte pedig a LEN-trófeát. Az első két évben azonban az UTE is a selejtezőkben esett ki. Nem szeretnék párhuzamot vonni a mai Honvéd és az akkori Újpest között, hiszen itt eleve nem olyan játékosokkal kezdtem a munkát, mint annak idején az Újpestnél. Ott voltak válogatott pólósok, itt nincsenek. Akkor a nemzeti együttes nem volt olyan jó, mint napjainkban, így könnyebb volt itthon tartani a legjobbakat. Most az olimpiai bajnokok legtöbbje külföldön keresi a kenyerét.

- Ha nem is szeretne párhuzamot vonni, azért azt csak elmondja, mire számít jövőre a nemzetközi porondon.

- Azok a csapatok, amelyek a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutottak, tele vannak válogatott játékosokkal, olimpiai bajnokokkal, magyar, jugoszláv, horvát, olasz klasszisokkal. Nagyon nehéz úgy nemzetközileg versenyképes csapatot összeállítani, hogy csak az itthon játszók közül lehet választani, ezért mindenképpen meg kellene erősítenünk a keretet.

Kemenczky Zoltán, Magyar Nemzet 2001.05.07.

Férfi válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  Honvéd