FONTOS


 

Engedett az édesapa nyomásának

"Kislányom, hagyd már abba, gyere már vízilabdázni!"

Ha nem is naponta, de körülbelül heti rendszerességel hallhatta ezt Tóth Andrea. Legalább is édesapja (akinek több funkciója is van: a BVSC-uszoda igazgatója, szakosztályvezetője, a Csata DSK női együttesének edzője...) szerint.

A lány tizenöt évesen dőlt be a papa invitálásának. Pedig az úszás sem ment neki rosszul. Sőt! A korosztályos versenyeken kétszer is bajnoki címet szerzett, mi több, a felnőttek között a 200 méteres pillangó számban bronzérmet is nyert.

"Tény, nem ment rosszul az úszás, 1984-től tíz éven keresztül lelkesen csináltam, ám bevallhatom, meguntam kicsit. Nagyon egysíkú volt" - elevenítette fel kisgyermek korát a Dunaújváros játékosa. Tóth Andrea a Szőnyi útra ment le először pólózni -ott is ragadt. Már az iskolában kiderült, hogy jó a labdaérzéke, így nem volt meglepő, hogy ment neki a játék.

A családban örvendett hát a pólómúltal rendelkező apa - pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy az édesanya sportágát válassza a lány. Az édesanyáét, aki a mai napig kézilabdázik a harmadosztályban. "Kipróbáltam, de nem jött be. Nem volt víz" - indokolt Andra.

A vízben aztán persze minden bejött. Rendkívül szorgalmasan állt a vízilabdához, a fiúcsapattal is edzett (a mai napig jóban van pédául az élvonalba berobbant Kis Gábor, Sz?cs Levente kettőssel, az egykori gyerektársakkal), és ennek köszönhetően idővel megalapozta a kondícióját. Nem volt hát véletlen, hogy 1998-ban a juniorválogatottba is meghívást kapott.

"Csodálatos esztendő volt. Nagyon jó csapatba kerültem, megnyertük a junior Európa-bajnokságot. Máig felejthetetlen az az érzés, remélem, a felnőttek között is megtapasztalhatom ugyanezt" - mondta határozottan. Egyébként is a határozottság az egyik jellemzője, rendkívül céltudatos, és rendkívül lelkesen végzi azt, amibe belekezd. Legyen szó sportról vagy tanulásról (szeptembertől a Külkereskdelemi Főiskolán folytatja tanulmányait.) A legutóbbi idény nem tartozik a kedvencei közé, hiszen hiába igazolt év közben a Vasasból a Dunaújvárosba, idehaza egy felettébb vitatható döntés következtében sem a bajnokságban, sem a kupában nem szerepelhetett a Mihók-csapatban. Ennek ellenére, kicsit több, mint fél szezon alatt annyi gól lőtt, amennyivel a második helyen zárta a góllövőlistát.

"Engem is meglepett ez a teljesítmény. Ám ez már a múlt, most a válogatott van előtérben. Nagyon igyekszem, hiszen minden vágyam, hogy bekerüljek az Európa-bajnoki csapatba. Itthon a közönség buzdítása mellett óriási élmény lenne játszani. Erős együttesünk van, amely a csúcsra érhet. Jó lenne, ha ebben tevékeny részt vállalhatnék" -fejezte be a régen centerként, manapság viszont szinte minden poszton bevethető hölgy.

Nemzeti Sport 2001.05.22.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK

  Tóth Andrea
  Női vízilabdázók