FONTOS


 

A szövetség megígérte, be is tartja
Fizetnek a bajnokoknak

Már nem kell sokat várniuk a nyáron ismertté lett női pólósoknak. Európa-bajnokaink, vb-ezüstérmeseink szeptember végéig megkapják a jutalmukat, amelyre mellesleg joggal ácsingóznak. A vízilabda-szövetségben csak azt nem értik, miért méltatlankodnak egyesek.

"Természetesen a szövetség is elismeri a hölgyek teljesítményét, amelyet mindenképpen honorálni is fog. Amit már többekkel is közöltünk, mi több, az elnök úr néhányuknak már az összeg nagyságát is elárulta, szeptemberben sort kerítünk a jutalmazásra. Nem kell senkinek sem félnie, mindenki megkapja a jussát, amint megérkeznek bizonyos várva várt bevételi összegek. Mindenesetre tőlünk senki sem kérdezett semmit, senki sem volt kíváncsi a jutalmazás időpontjára. Ha felhívtak volna, nekik is elmondom -ahogy korábban már meg is tettem -, hogy már nem kell sokáig várniuk"-magyarázta Jakab Zoltán főtitkár, reagálva egy korábbi írásunkra, amelyben hangot adtunk a jutalmazás elmaradásának.

A lényeg: a lányok, akik egész nyáron emberfeletti teljesítménnyel vívták ki maguknak az elismerést, akik pihenő nélkül végigdolgozták a bajnoki szünetet is, hamarosan némi pénzhez juthatnak. Nem vitás, megérdemlik.

Amler, Nemzeti Sport 2001.09.06.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK

  Női vízilabdázók