FONTOS


 

A hangosbemondóból tudta meg, hogy megkoronázták

Primász Ágnes 14 parádés gólja nagyon kellett a magyar csapat aranyához. A dunaújvárosi lány állítja: nem számolta ki, hogy pontosan három gólt kell lőnie a döntőben a gólkirálynői cím megszerzéséhez. Ettől függetlenül lőtte a három gólt...

- Az utolsó egy percben már szinte magunkon kívül voltunk a medencében - meséli közvetlenül a döntő után Primász Ágnes. - Tudtuk, hogy vezetünk, nálunk a labda, s csak annyi kell, hogy kihúzzuk. Ki kell játszani a támadási időt. Határtalan boldogság töltött el, amikor megszólalt a duda.

- Minek köszönhették a sikert?

- Faragó Tamás nagyon jól felkészített bennünket. Majdnem minden mérkőzésünkre jellemző volt, hogy az elején elhúztunk, majd hagytuk feljönni az ellenfelet. Nem tudom, hogy ez miért volt így. Most jön a világbajnokság, ott is kellene legalább egy érmet szerezni.

- Csak sikerült a gólkirályság, amiről mindig hangoztatta, hogy nem az a fontos!

- Nem is úgy volt az teljesen! Nem hangoztattam, hogy nem akarom, hanem tényleg nem az volt a fontos. Higgye el, annyira nem számoltam, hogy a hangosbemondótól tudtam meg: én vagyok a gólkirálynő.

- Tényleg nem tudta, hogy három gól kellett pontosan a címhez?

- Csak annyit tudtam: én 11-nél járok. De nem néztem utána, hogy mennyit dobtak csütörtökön a riválisok, és mennyi hiányzik az én első helyemhez. Persze, óriási öröm ez is, de csak így, hogy a másik: a csapat aranyérme sikerült.

- A kettő végülis összefügg, hiszen abból lett az arany, hogy sikerültek a lövések. Három parádés gólt dobott ma. Melyik volt a legszebb a 14-ből?

- Mindegyik az volt, de talán az oroszok elleni jobb fölső sarkos, ami tényleg nagyon a sarokra ment, és erő is volt benne.

-És a legfontosabb melyik volt?

- Ez a három így együtt, de ezek közül már tényleg nem tudok választani!

Sportfórum, 2001.06.23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

LINKEK

  Primász Ágnes
  Női vízilabdázók