FONTOS


 

Kásás után Kiss, Binder és (talán) Steinmetz is a Vezúv lábához költözik
Lesz még Nápoly magyar város!


Kis túlzással utoljára Nagy Lajos király 14. századi hadjárata idején tartózkodott annyi magyar állandó jelleggel Nápolyban, mint most. Akkor a lovagkirály elfoglalta a várost, s nagyon úgy fest, a kies város újabb hódítás elé néz: ősszel valóságos pólós hadtest tűnik fel a Vezúv tövében.

Van, aki folytatja a légióskodást (Kásás Tamás), van, aki egy év szünet után tér vissza (Kiss Gergely) és vannak, akik első szezonjukat kezdik el (Binder Szabolcs és - ez egyelőre csupán meg nem erősített információ - Steinmetz Barnabás). Az erősebbik, ezüstérmes Posillipóba állítólag Steinmetz érkezik Kásás mellé, míg a nagyobb múltra visszatekintő, s most ismét feltörekvő Canottieri együttese Kisst és Bindert szerződtette.

Binder Szabolcs nem tagadja, az utat Kiss Gergely taposta ki neki. "Vele vették fel először a kapcsolatot, ő intézte el, hogy engem is vigyenek - mesélte az eddig az UTE-ban játszó Binder. - Van bennem némi feszültség, elvégre új országba költözöm, új csapathoz, de bízom benne, semmi gondot nem jelent majd az alkalmazkodás. Meg aztán, leszünk ott magyarok néhányan, azaz nem teljesen idegen környezetbe kerülök."

Pikáns Kiss Gergő esete, elvégre ő korábban a Posillipóban játszott. "Júniusban még úgy volt, hogy esetleg oda térek vissza, de aztán kiderült, átalakul a csapatszerkezet és inkább védőre van szükségük - magyarázta az exújpesti balkezes. Ő egyébként Binderrel együtt Reccóba is mehetett volna ("Még tán jobban is fizettek volna" - árulta el), de végül a már ismerős város mellett döntött. "A sok magyar és a tengerpart miatt" - indokolta a választást, hozzátéve: "Az is számított, hogy kulcsszerepet szánnak nekem, no és ahogy vezetők elárulták, az összes játékos rágta a fülüket, hogy engem feltétlenül igazoljanak le."

Kiss egyébként nem érzi elvtelenségnek, hogy míg egy éve azt hirdette, hazatér, mert itthon akar edzeni, most megint távozik. "Higgye el, szívesen folytattam volna Magyarországon, csak hát ismert, milyen nehéz anyagi helyzetbe került az UTE. Ráadásul rajtam kívül mások is mennek, ezért év közben szinte nem is lesznek válogatott edzések. Így is az utolsók között döntöttem el, hogy kiszerződöm, de talán megértenek... Miért éppen én maradjak itthon?"

csurka g., Nemzeti Sport 1999. augusztus 29.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999