FONTOS


 

FTC-Világválogatott pólómeccs
Kásás, Molnár és Varga a "világ többi részét" erősíti


A meghívottak közül a már visszaigazolta a részvételét Sostar (jugoszláv, kapus), Skolnekovics (horvát, kapus), Bukics (horvát),Simenc (horvát), Mavrotasz (görög), Nagy S. (szlovákiai) Jerisov (orosz), Uskokovics (jugoszláv). Olaszországból Silipót és Ghibellinit hívták meg, várhatóan egyikük sem jön, lehet, hogy Angelini lesz a beugró olasz. A világválogatottban három magyar is helyet kap, dr. Molnár Tamás, Kásás Tamás és Varga Zsolt. Az FTC-Világválogatott mérkőzést a Thomas Jeans-kupáért vívják meg, az éppen tízéves cég állja a gála költségeit. A meccsen a világ legjobbjának tartott játékvezető, Klarics dirigál, a másik bíródr. Kiss Ottó.

A tájékoztatón a főszereplők is szót kaptak. Dr. Kemény Dénes, a magyar pólóválogatott szövetségi kapitánya, aki a világválogatottat irányítja, izgalmasnak tartja a feladatots bízik a klasszisok pólókultúrájában, másban nem nagyon bízhat, hiszen közös edzést nem tud tartani a világválogatottnak. Vad Lajos az FTC vezetőedzője elmondta: "A bajnokságra készülünk, a hétfő esti show a felkészülés betétprogramja." Majd hozzátette, hogy természetesen jó játékot vár a Ferencvárostól.

A zöld-fehér csapatból Székely Bulcsú és Kósz Zoltán jelent meg a tájékoztatón. Székely szerint a világválogatott elleni meccsen nem az eredmény, hanem a játék lesz a fontos, Kósz pedig kijelentette: "Nehéz dolgom lesz, hiszen három magyar is szerepet kap a világválogatottban." Az egyikük, dr. Molnár Tamás diplomatikusan fogalmazott: "Szerintem a jelenlegi magyar válogatottból bárki beférne a világválogatottba, megtisztelő, hogy a szervezők rám is gondoltak." Kásás - szintén világválogatott - nem tagadja, ha nincs a hétfő esti meccs - amelyet az MTV1 közvetít - akkor még nem állna edzésbe, ám így elmegy az uszodába. "Nem szabad leégni" - indokolt Kásást.

Az eseményt - a hírek szerint - megtiszteli részvételével Bartolo Consolo, az Európai Úszóliga (LEN) elnöke is. A gála szervezésével tehát minden rendben - jegyek elővételben az FTC-stadion pénztárában kaphatóak. Sajnálatosan ütközik a mérkőzéssel a hétfőn este rendezendő UTE-FTC labdarúgó bajnoki találkozó. Wiesner Tamás, az FTC szakosztályvezetője elmondta, ők két hónapja nézték ki október 25-ét, a focimeccset viszont néhány napja tették át hétfőre. Wiesner persze reménykedik, hogy így is tele lesz a Komjádi uszoda lelátója: "Újpest-Fradi még sok lesz, hasonló gála viszont csak most."

(sal), Nemzeti Sport 1999. október 20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999