FONTOS


 

Nyugodtan kísérletezgethet dr. Kemény Dénes
Napi kapcsolatban a sztárokkal is


Azt tudtuk, hogy nagyon jó a magyar vízilabda-válogatott.

Most már azt is tudjuk, hogy nagyon udvarias is.

Nemzeti csapatunk ugyanis a hazánkban tartózkodó ausztrálok segítségére sietett, és hétfőn edzőmérkőzést játszik velük.

- Nem volt ugyan betervezve, de mégis játszunk. Az ausztrálok a Ferencváros vendégeként vannak Magyarországon, és a hétfőjük szabad volt. Szóltak a zöld-fehér vezetők, hogy nem tudnék-e segíteni a találkozó megszervezésében. Örömmel vállaltam - tájékoztatott dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány.

Nemes gesztus, de így adott a kérdés: kik szerepelnek a találkozón? Vagyis: kiket próbál ki a kapitány az idegenlégiósok távollétében?

- Az Európa-bajnok és a Világkupa-győztes együttes itthon játszó kerettagjai ott lesznek a medencében. Kiegészítettem a gárdát olyan pólósokkal, akik ha most nem is, de az olimpia után a tűz közelébe kerülhetnek. A Fradiból Steinmetz Ádám, a Vasasból Regős, Katonás és Vindisch, az Újpestből Tromler, a Honvédból pedig Varga Zsolt és Bárány ilyen játékos. A BVSC-ből nem válogattam, mert az edzőjük azt kérte, hadd készüljenek együtt. Talán még a vidéki csapatokból is beválogatok néhány játékost, ha megoldható, hogy a szombaton játszott budapesti bajnoki után hétfőig itt maradjanak - adta meg a válászt a sikeredző.

Apropó, bajnokság. A szövetségi kapitány természetesen igyekszik minél több meccset megnézni; természetesen kíváncsiak voltunk, hogy mi a véleménye a látottakról, elsősorban a nála számításba vett és vehető pólósok teljesítményéről.

- Van, aki a nyári formájában, és van, aki haloványabban játszik. Ez nem baj. A hosszú sorozat sokféleképpen hathat, van, aki éppen ezt piheni ki, van, aki még mindig ebből él. Itt említeném meg Kósz Zoltánt, akinek talán a legnagyobb szüksége volt a jó periódusra, hiszen korábban sok kudarc érte. Ő például úgy feldobódott, hogy azóta minden mérkőzésen káprázatos produkcióval rukkol elő. Egyébként nem aggódom a közepes teljesítmények láttán, hiszen én nem a klubok mérkőzései, hanem a nemzetközi produktum, a nemzetközi kupákban mutatott játék alapján válogatok - tudatta Kemény, aki szerint most még nehéz lenne megtippelni a bajnokság végkimenetelét.

Aztán szóba kerültek a kintiek. Biros, Kiss Gergely, Fodor, Steinmetz Barnabás és Molnár is új környezetbe, új csapatba került. Nem mindegy, hogy egy évvel az olimpia előtt hogyan sikerül sztárjainknak a beilleszkedés, milyen hangulatban és formában térnek vissza a válogatotthoz.

A kérdezett ebben a témában is tájékozott.

- Napi kapcsolatban vagyok velük. Tudtommal mindenki jól teljesít. Folyamatosan küldik nekem az üzeneteket, de sokszor telefonálnak is, tanácsokat kérnek. Biros, például, a minap társai anyagi problémáit ecsetelte, ami kihathat a csapat teljesítményére is. Ám reméli, remélem, kifizeti a tartozásait az egyesülete. Szeretném hozzátenni, hogy Péterrel szemben teljesen korrektek. A beilleszkedéssel kapcsolatban pedig nemrégiben Molnár Tamás telefonált. Láthatja, a nagy távolság ellenére is mindent tudok róluk.

Dr. Kemény Dénes tehát nézelődik, telefonálgat, érdeklődik, miközben szabad idejében az adminisztratív munkát végzi. Az már bizonyos, hogy január 2. és 8. között Mátraházán edzőtáborozik a válogatott keret, az idegenlégiósokkal együtt. A további program még csak körvonalazódik.

Hétfőn tehát jönnek az ausztrálok, de amint a kapitány mondta:

- Ezúttal nem az eredményjelzőt kell nézni...

Ígérjük, nem fogjuk.

(amler), Nemzeti Sport 1999. november 18.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999