FONTOS


 

Olasz bajnokság
A Posillipo visszavágott a Romának


Hat forduló után megszakadt a címvédő Roma győzelmi sorozata az olasz férfi vízilabda-bajnokságban. (Igaz, a Brescia ellen megnyert rangadót a Brescia megóvta, mert az időn túli büntetőt a játékvezetők állítólag időn túl is fújták be.) Az INA Assitaliát -- az eltiltott Benedek Tibor csapatát -- a júniusi bajnoki döntőben legyőzött Posillipo Napoli verte meg, megérdemelten. A nápolyiak végig jobban játszottak, a Roma csak 3--3-ig tudta tartani a lépést ellenfelével. Érdekes, hogy nagyjából ekkor (a második negyed közepén) pontozódott ki Steinmetz Barnabás, a hazaiak egyik magyarja, ám a játékvezetők elhamarkodott döntése annyira feltüzelte a nápolyiakat, hogy "elsüllyesztették" a bajnokot. A végleges "előzés" Kásás Tamás nevéhez fűződött, aki két gólja közül éppen 3--3 után érte el az egyiket.

Magyarok néztek egymással farkasszemet Firenzében, ahol a három gólt dobó Fodor Rajmund döntő érdemeket szerzett a Florentia Recco elleni sikeréből. A másik oldalon Monostori Attila nem volt eredményes, igaz, a 21. percben ő is kipontozódott. A meccs vége felé a rendőrök és a csendőrök segítségével sikerült csak megakadályozni a tömegverekedést a két csapat játékosai között.

Az egész forduló legeredményesebb játékosa Binder Szabolcs volt, aki öt góllal járult hozzá a Canottieri Napoli sikeréhez, míg csapattársa, Kiss Gergely háromszor volt eredményes -- a tudósítások szerint ők ketten vezették győzelemre a délieket Ortigiában.

Olasz bajnokság, 7. forduló: Posillipo Napoli--INA Assitalia Roma 9--6 (3--1, 1--2, 3--1, 2--2), Siricem Ortigia--Lewer Canottieri Napoli 9--12 (2--4, 1--3, 2--2, 4--3), Athena Savona--Elcotrony Catania 9--5 (1--0, 2--1, 2--1, 4--3), Universo Bologna--Conad Civitavecchia 15--11 (3--2, 4--4, 4--3, 4--2), Conad Pescara--Systema Brescia 12--8 (4--1, 2--6, 3--0, 3--1), Florentia--Recco 10--8 (1--1, 4--3, 2--2, 3--2)

Az élcsoport: 1. Posillipo Napoli és Athena Savona 16--16 pont, 3. INA Assitalia Roma* és Recco 15--15, 5. Systema Brescia* 13

*A Systema Brescia--INA Assitalia Roma találkozó eredménye (7--8) óvás alatt áll, ezért nem szerepel a táblázatban

(misur), Nemzeti Sport 1999. december 20.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999