FONTOS


 

Immár hátszéllel halad a pólós vitorlás
Dr. Martin: "Az embernek csak a családja drukkol igazán"



Dr. Martin György: "Jövőre ötvenmillió forinttal nagyobb szponzori bevétellel számolunk"
Közgyűlésre készülődnek a pólósok (december 29-én, 11 órától a margitszigeti Thermal Szállóban ülésezik a testület), a hírek szerint nyugalmas összejövetelre. Tavaly nem így volt. November 23-án a "vizes" társadalom úgy döntött, nem kér a korábbi vezetőségből. Az ominózus napon válaszották meg a korábban lemondott Princz Gábor Postabank-vezér helyére dr. Martin Györgyöt, a Magyar Vízilabda-szövetség elnökének. A közgyűlés által megválasztott ügyvezető igazgató, dr. Budavári Imre (dr. Kiss Ottó helyét foglalta el) is hamar távozott a szövetségből, és a főtitkár Szakadáti László is úgy látta, más munka után néz.

Dr. Martin maradt.

Több mint tízmillió forint hiány "társaságában".

A Postabank-pénz Princz távozásával elapadt, és az állami támogatás is nagyságrendekkel kevesebb lett. Dr. Martin György elnök maradt, és most úgy látja, az enyhén szólva keservesnek nevezhető indulás után, a szövetség jövőre ötvenmilliós többletbevételre számíthat.

- Februárban nehezen hittem volna, hogy ott tartunk év végén, ahol tartunk - mondja dr. Martin György, aki nem mellékállásban a férfiválogatottnál is segédkezik. - Lehet, hogy sokan nem tudják, de az előző vezetőség sokat hangoztatott szorgos marketingmunkájának eredményeként több, mint tízmilliós hiányt örököltünk. Ezek után nem meglepő, hogy februárban arra a következtetésre jutottunk, amennyiben nem teszünk valamit, júliusra fizetésképtelen lesz a szövetség. Hajós példával élve, februárban egy sülyedő vitorlásra hasonlított a szövetség, az árboc eltörött, a víz pedig már a kabinokban állt. Hogy mennyire súlyos volt a helyzet, arról csak annyit, valóban szóba került, hogy anyagi okok miatt le kell mondani a férfi juniorválogatott világbajnoki részvételét. Kénytelenek voltunk megszorító intézkedéseket tenni, de így is minden eseményen ott voltak a válogatottak.

- Hová lettek a szponzorok, támogatók?

- Elbizonytalanodtak.

- Ezt hogy érti?

- Hallgattak a kétkedő hangokra. Voltak akik azt tanácsolták nekik, jobban teszik ha nem támogatják az új szövetségi vezetőséget. Általában azt mondták a szponzoroknak, hogy Martin puskaporos hordon ül, ami pillanatok alatt felrobbanhat. Lehet, hogy hordon ülök, de úgy tűnik, nincs gyújtózsinór.

- Kiket ért kétkedők alatt?

- Mindegy. Tényleg mindegy. Az a fontos, hogy sikerült meggyőznünk a bizonytalankodó támogatóinkat a valóságról, arról, hogy nincs botrány. Az egyik cég - jelentős partnerünk - képviselője például éppen szakítani érkezett hozzánk, aztán amikor látta, hogy félretájékoztatták, még többet adott, mint előzőleg. Ebból a szempontból még köszönettel is tartozhatnánk az ellendrukkereknek.

- Vannak?

- Kinek nincsenek? Én már réges-régen tudom, hogy az embernek csak a családja drukkol igazán. Ez elég is.

- Mekkora gondot okozott, hogy a sportminisztérium nem vette be a kiemelten támogatott sportágak közé a vízilabdát?

- Ennek is megvolt az oka. A sportminisztériumban úgy vélték, meg kell tisztulnia a szövetségünknek. Megtisztult. Sikerült elérnünk, hogy a minisztérium a teljes évi támogatást előre, egy összegben átutalja. Az ISM mellett a Magyar Olimpiai Bizottság is jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy megoldódjanak a szövetség anyagi gondjai. Ahhoz, hogy talpon maradjunk, természetesen a kollégák segítsége kellett a legjobban. Pázmányi Gábor főtitkár - nem túlzás - a magánélete elé helyezte a szövetséget, vagy említhetem Gerendás Györgyöt, doktor Faragó Tamást. Tonó, biztos emlékeznek rá, a riválisom volt az elnöki székért folyó választási harcban. Én lettem az elnök, de azóta is nagyon jól tudunk együtt dolgozni.

- Minusz tízmillióval indultak. A szponzorok - az ön kifejezésével élve - elbizonytalanodtak és az ISM pálfordulására is várni kellett. Hogy állnak most a szövetség pénzügyei?

- Minimális tartozással vághatunk neki az új esztendőnek. Jövőre - noha nem jellemző ránk a korábbi vezetőség marketingmunkája - ötvenmillió forinttal nagyobb szponzori bevétellel számolunk. Tudom, hogy hangzatos összeg, de tényleg megszerezhető.

- Egyik nap öltönyben tárgyal, másnap pedig melegítőben ül az Európa-bajnok és Világkupa-győzes válogatott kispadján. Azért nem szóltak a kétkedők, hogy mit keres az elnök a kispadon?

- Amikor megválasztott a közgyűlés, rögtön kikértem azoknak a véleményét, akik szerintem számítanak a sportágban. Doktor Kemény Dénes szövetségi kapitányét is. Ő is marasztalt, azt mondta, szükség van a munkámra. Én pedig úgy voltam vele, ha szükség van rám, ha egy kicsit is segíthetek a jelenlétemmel, akkor maradok. Maradtam.

- A jelek szerint jól döntött, a válogatott mindent megnyerte, ami megnyerhető.

- Mert jók a játékosok, mert fantasztikus csapatot alkotnak. Remélem a nők is nyomukba erednek, és az áprilisi kvalifikációs tornán kivívják az olimpiai szereplést. Ennek érdekében a szövetség mindent megtesz, jómagam is ott akarok lenni a lányok mellett, lássák az ellenfelek, a bírók, hogy fontos a magyaroknak a jó szereplés.

- A már említett vitorlás tehát nem sülyedt el, hanem halad előre.

- És még hátszele is van.

(amler, sal), Nemzeti Sport 1999. december 27.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999