FONTOS


 

Kupadömping, 5 magyar csapattal

Péntektől vasárnapig öt magyar férfivízilabda-csapat is továbbjutásra esélyesként szerepel az európai kupák csoportküzdelmeiben. A Honvéd-Domino (KEK) hazai medencében játszik, a BVSC-Brendon (BL) és a három LEN Kupa-résztvevő - a címvédő UTE-Taxi 2000, a Vasas-Plaket, illetve sikeres selejtezője után az UVMK-Bau System Eger - külföldre utazik.

A bajnok vasutasok ellenfele Zágrábban a legutóbbi KEK-győztes házigazda Mladoston - az egykori BVSC-s, jelenleg is válogatott center, Varga Zsolt együttesén - kívül a szlovén Triglav Kranj és a török Galatasaray lesz.

- Egyértelmű cél a nyolc közé kerülés, de jó lenne, ha ez csoportelsőként sikerülne. A szlovén válogatottal csaknem teljesen azonos Triglav Kranj ellen kezdünk, így rögtön bebiztosíthatjuk a továbbjutást - mondta Gerendás György, a BVSC vezetőedzője.

A kupagyőztes Honvéd a Kőér utcában fogadja a spanyol CN Barcelonát, a török Yuzme Istanbult és az osztrák Wörtherseet.

- Mindenképpen tovább kell jutnunk, és ez a papírforma is - mondta Kovács István, a csapat mestere. - Várható, hogy a spanyol, jugoszláv és amerikai válogatottakkal felálló Barcelonával kell megküzdenünk az elsőségért.

Godova Gábor, a májusi LEN Kupa-győzelem óta négy Európa-bajnokát is elveszítő újpestiek edzője most a fél évvel ezelőttinél jóval gyengébb játékosokkal indulhat Barcelonába. A tréner a második hellyel is elégedett lenne abban a csoportban, amelyikben a fél spanyol válogatottat (köztük az Olaszországból hazatérő világklasszis Estiartét) felvonultató házigazda Barceloneta, valamint a verhetőnek látszó orosz Sintez Kazany és a jugoszláv Primorac Kotor vár a kupavédőre.

A Vasas-Plaket vendéglátójától, a Primorje Rijekától (Biros Péter és Gál András csapatától) tart a leginkább. A szlovák SKP Kosice és a román Crisul Oradea legyőzhető, de ehhez - tekintettel az elmúlt hétvégi, Eger elleni bajnoki döntetlenre - javulnia kell Faragó Tamás legénységének.

A Conad Pescara otthonába látogató UVMK-Bau System Eger a máltai selejtező 2. helyezettjeként jutott a legjobb 16 közé.

- Az olaszok egyértelműen favoritok, de a görög Haniával és a CSZKA Moszkvával szemben nem leszünk hátrányban - fogalmazott Gyulavári Zoltán vezetőedző. - Számunkra az oroszok stílusa kellemetlenebb, a krétaiak ellen több esélyünk van. A pillanatnyi forma dönthet.

A magyar játékvezetők közül Kosztolánczy György az athéni, Kiss Ottó a nizzai BL-csoportban bíráskodik, Szentgyörgyi Ferenc a dubrovniki LEN Kupa-meccseken dirigál.

[origo], 1999. november 23.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK

  VÍZILABDA.1999