FONTOS


 

Európai Nemzetek Ligája, 4. forduló, Kassa
Buszozás a nimbuszért


Valami legalább biztosnak tűnt a válogatott utolsó ENL-túrája előtt: a repülőgépről nem maradhatott le a csapat, mint egy hete, a spanyol torna ürügyén. Ugyanis busszal utazott. Az együttes tagjai kissé rezignált arcvonásokkal gyülekeztek, látszott rajtuk, nyomasztja őket az amerikaiak elleni vereség. Meg minden más.

"Üvölt róluk, hogy az agyuk kikészült - magyarázta önmagához képest meglepő indulatossággal az óbecsei gárdával Bajnokok Ligáját nyert Kásás Zoltán, aki a felkészülés elejétől fogva a csapat mellett segédkezik. - Úgy képtelenség normálisan vízilabdázni, hogy nincs egy nyugodt hétvége, hogy nincs idő a finomságokra, hiszen nem lehet ezt, vagy azt rendbe rakni, mert egy nap pihenőt követően már valamilyen meccs következik, most például az amerikaiakkal. Nem tudnak regenerálódni, elsősorban fejben. Persze, fizikálisan sem egyszerű hetene három-négy meccset végigcsinálni úgy, hogy állandóan az a jelszó, gyerünk, menjünk, forduljunkÉ"

Dr. Kemény Dénes nem fordult, hanem forgolódott: a kapitány bevallottan egy órát bírt aludni a lelki tusakodás közepette. "Remélem, a játékosok sem tudtak többet pihenni kettőnél, és őket is épp úgy feldúlta ez a vereség" - mondta a mester útban Kassa felé, a kétszintes luxusbusz alsó szintjén (a felső a pólósok birodalma).

Korántsem mellesleg, Kemény szerdán, a jenkik elleni buktát követően tett egy figyelemre méltó megjegyzést: "Attól tartok, hogy esetleg elmegy a játékosok önbizalma, és már nincs olyan sok meccs hátra, hogy visszaszerezzék." Ezt csütörtökön is tartotta: "A csapat játékát gond nélkül rendbe lehet tenni öt hét alatt. A problémát abban látom, hogyha az olimpián adódik egy élesebb helyzet, akkor a most szerzett lelki sebek esetleg kiújulhatnak. Úgy vélem, igen hasznos volna, ha szeptember elején játszanánk még három-négy mérkőzést. Jót tenne mindenkinek."

Ami az előttünk álló hétvégét illeti, Kemény egyelőre csak reménykedni tud abban, hogy pólósai - ha összeszorított fogakkal, szenvedve is - megmutatják, ki az úr a háznál. "Csütörtök este még egyszer átbeszéljük, kinek min kell javítania, bízom benne, hogy ez látszani fog a játékunkon, noha tudom: fáradtak a srácok, elsősorban azért, mert mi - szemben az ellenfelekkel - az elejétől fogva véresen komolyan vettük az egész sorozatot" - közölte a főnök, aki az egyéni lelkifröccsök felszolgálását a busz lépcsőjére telepedve kezdte el, mintegy fél órát beszélgetve az utóbbi időben kissé visszaesett Steinmetz Barnával.

Utóbbi egyébként némi extra izgalmat is átélhetett - a videóba tett Casino című Scorsese-filmet kiegészítendő -, hiszen otthon felejtette az útlevelét. Szerencsére, már Budapesten észrevette, így kedvese - a Hungaroring mellett elhaladva akár ihletet is kaphatott - Miskolc határában utol tudta érni a buszt autójával.

Csapatunk amúgy nem egyenesen ment Kassára, délután röpke kitérőt tett Kazincbarcikára. Kicsit megélénkítendő a Sulipólóban jeleskedő város vízilabdaéletét, Kásásék bemutató edzést tartottak a pazar fedett uszodában. Megjegyzendő: zsúfolásig telt lelátók, azaz több mint félezer ember előtt.

Amiből látszik, ama bizonyos renoméból azért még maradt jócskán. A hiányzó rész pedig péntektől gond nélkül visszaszerezhető.

ENL, 4. forduló

Péntek Szlovákia-Magyarország (19.30)

Szombat Magyarország-Horvátország (18)

Vasárnap Magyarország-Spanyolország (10)

Az A csoport állása 1. Magyarország 13, 2. Spanyolország 12, 3. Horvátország 11, 4. Szlovákia 0.

A B csoport Belgrádban zárja a kört, a genovai tornát követően - amelyet az ötpontos olaszok nyertek meg a négypontos oroszok, a kettőt gyűjtő jugók, valamint az egy pontot csípett görögök előtt.

Az állás a következő:

1. Jugoszlávia 12, 2. Olaszország 11, 3. Oroszország 10, 4. Görögország 3

csurka g., A színes Sport 2000.08.11.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK