Ki tudja, meddig húzhatnak?
Egy örökbecsű, élsportban
különösen érvényes mondás szerint, "muszáj egy kicsit lazítani, hogy
később megint feszülhess." A tizenöt találkozón látottak alapján
elmondható, e megállapítás tökéletesen illik a magyar együttesre. Tagjai
nem csupán azért fáradtak el - elsősorban mentálisan, ugyanis fizikálisan
ezek a huszonéves emberek szinte elnyűhetetlenek -, mert folyvást
játszaniuk kellett, hanem mert az agytekervényeik bajosan regenerálódtak a
felkészülési időszakot megelőző bajnoki idényt követően. Ha megvizsgáljuk
a válogatott kulcsembereinek az idei klubtörténetét, azt látjuk, hogy
valamennyien szinte a hátukon hurcolták a csapatukat. Ami persze nem
véletlen, hiszen páratlanul tehetséges játékosok - de szemben az
ellenlábasainkkal, ahol egy klubból három-négy ember is válogatott, nálunk
a húzóemberek legfeljebb kettesével osztoztak a klubterheken. Csak néhány
példa: a Fradit jóformán Kósz és Székely cibálta fel a dobogó legfelső
fokára. A BVSC Szécsi és Mrcz nélkül aligha jutott volna el a BL négyes
döntőjéig, míg a Vasasban hovatovább Vári jelentette a játék alfáját és
omegáját. A horvátországi légiósok közül Molnár doktor volt a Jug LEN-kupa
győzelmének és bajnoki címének a főhőse, Varga egyedül érdemelt említést a
Mladostból a BL-menetelés során, míg Biros rekordot döntve lett gólkirály
Rijekában, s vitte be az együttest a rájátszásba. Az olaszoknál szereplő
pólósok közül Steinmetz, de különösen Kásás volt az aranyat nyerő
Posillipo motorja, a Florentiát Fodor góljai katapultálták KEK-döntőig,
illetve a bajnoki fináléig, a Canottieriben pedig szinte kizárólag Kiss
Gergőtől remélték a megváltást. Csoda, hogy ezek a játékosok ilyen -
szinte tökéletesen teljesített - elvárások után a nyáron eddig ily
hullámzóan pólóztak? Kemény Dénes épp a fent elsoroltak miatt nem akart
volna már a felkészülés második hetében meccset játszani, csakhogy erre
kényszerítette a versenynaptár. Most pedig kénytelen belátni, hogy például
a csapat vezéralakját, az utóbbi két hétre szembetűnően visszaeső Kásás
Tamást "újra kell formázni." Remélhetőleg a "szobrászati beavatkozás"
sikeres lesz, annak meg örüljünk, hogy ászaink gyengélkedése most, és nem
negyven nap múlva, az olimpián jelentkezett. Bónuszként pedig akad még egy
pozitívum: végérvényesen kiderült, hogy a válogatott tagjai nem gépek,
hanem hús-vér emberek. Higgyék el, a mai élsportban ez is valami.
A színes Sport, 2000.08.15.
|
FONTOS
