FONTOS


 

Jobban ki lehet emelkedni a tengervízből
Sóból is megárt a sok

Közös déli túrán vesz részt a BVSC-Brendon és az UTE-Santál-Taxi 2000 együttese: két, Nápoly környéki tornán szálltak vízbe a két fővárosi gárda pólósai - mégpedig tengervízbe. Mind az első, Vico Equense-i, mind a hétfőn véget ért ischiai viadalon a helybéli kikötőben kellett vízipólózniuk a magyaroknak a két nápolyi együttessel, a Posillipóval és a Canottierivel.

Mint Ambrus Tamás, a vasutasok másodedzője elmondta, a közeg változatos hatást gyakorol a játékosokra. Németh Zsolt szeme például kifejezetten nem bírja a tengervizet, a kapusok viszont remekelhetnek, hiszen "a sós más, mint a normál medencevíz, jobban ki lehet emelkedni belőle" - jelentette ki Ambrus.

Az első viadal olasz házidöntőt hozott, miután a Posillipo szoros csatában megverte a BVSC-t, míg az UTE vereségében valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a Regős Áront és Binder Szabolcsot felvonultató Canottieri kilencszer került előnybe, míg a lilák csupán egyszer.

A második tornán vasárnap este tíztől öt halovány halogénlámpa fényénél játszottak az együttesek - a bírók csónakokból vezették a partikat -, ezúttal a sorsolásnak hála a két magyar és a két olasz egymással vívta az elődöntőt. A BVSC és az UTE váratlanul nagy csatába bonyolódott, végül a zuglóiak a hosszabbításban kerekedtek felül, míg a másik ágon a Canottieri visszavágott a Posillipónak az előző viadal fináléjában elszenvedett vereségért. A hétfő esti finálé lapzártánk után kezdődött a félhomályban, az eredményekről a szerdai számunkban számolunk be.

Fritz Dennerlein-emléktorna (Vico Equense). Elődöntők: Posillipo Napoli-BVSC-Brendon 9-8; Canottieri Napoli-UTE-Santál-Taxi 2000 6-3. A 3. helyért: BVSC-UTE 11-10. Döntő: Posillipo-Canottieri 13-4. A torna legjobb kapusa: Laczó Sándor (BVSC), legjobb játékosa: Regős Áron (Canottieri).

Négyes torna, (Ischia). Elődöntők: BVSC-UTE 7-6 (hosszabbítás után); Canottieri-Posillipo 7-6. A helyosztók lapzártánk után kezdődtek.

Strandpremier

Hogy a folytatás oly tartalmas lesz-e, mint a rendes vízilabdában, egyelőre talány: az azonban tény, vasárnap délután lejátszották az első válogatott mérkőzést strandvízilabdában. Az olasz-magyar találkozón a hazaiaknál a bajnokság győztese, míg színeinkben a kint túrázó gárdából kiválasztott pólósok játszottak, kiegészítve a Szegedre igazolt, ám Olaszországban nyaraló kapussal, Nemes Gáborral. Az egykori válogatott hálóőr döntő érdemeket szerzett a diadalban, hiszen négy négyméteresből hármat megfogott! A történelmi találkozón a magyar együttes összeállítása ez volt: Nemes - Dabrowski 1, Fülöp, Ibolya 5, Petik, Kollár, Szabó G. 6, Molnár P. Az eredmény: 2-0 (6-4, 6-4) - természetesen nekünk.

A színes Sport, 2000.09.05.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK