FONTOS


 

Kásásék a fedettbe menekültek
Teszt, ami tetszik

És még mondja valaki, hogy idehaza siralmas a létesítményhelyzet. A Hajós Alfréd uszodában például a férfiválogatott ott edz, ahol kedve szottyan. Illetve ez így azért túlságosan "bástyaelvtársas" - bár tény, Jászberényi Miklós uszodaigazgató körülbelül hasonló hatékonysággal üríttette ki a fedett uszodát, mint A tanú című film nagy hatalmú tábornoka.

Egy héttel az olimpia előtt mindazonáltal senki sem háborgott: mindenki megértette, hogy pólócsapatunk tagjainak egészsége ilyentájt aranyat ér(het). Miután a szerdai, napfényben, ám szélvészben végigtempózott úszótesztet követően öten is sajgó torokra, illetve náthára panaszkodtak, dr. Kemény Dénes megkérdezte az igazgatót, nem lehetne-e esetleg.

Lehetett. Azaz együttesünk a románok elleni kétkapus gyakorlások idejére bemenekülhetett a fedett uszodába, így senkit sem fenyeget a veszély, hogy a csütörtökre még borzalmasabbá váló, nyirkos, hűvös levegőben esetleg összeszed valami nyavalyát (például kifejezett előnynek tűnik, hogy MŠrcz tüdő-, valamint Benedek arcüreggyulladása nem újulhat ki negyedóra alatt). A felkészülés véghajrájában ugyanis aligha jönne jól akár egy nap kiesés, pláne most, hogy a fent említett teszt során az urak lenyűgöző eredményeket produkáltak. "Ugyan a négy év során minden egyes tesztről elmondhattuk, hogy a valaha volt legjobb, azért ezek az eredmények felülmúlják a várakozásaimat" - értékelte a tökéletes erőállapotról árulkodó számsorokat Kemény kapitány.

Akinek szintén nem jött rosszul, hogy tető került a feje fölé, minthogy tüdőgyulladása a múlté, ugyanakkor arcüregében és homloküregében "erősen motoszkál" valami. Ezzel azonban nincs ideje törődni, hiszen az utolsó simításokra kell ügyelnie. Az első nap voltaképpen semmi gond sem volt a játékunkkal, délelőtt és délután is kétszámjegyű különbséget rögzített Pavlik doktor statisztikája, ami annak fényében tűnik kifejezetten jó teljesítménynek, hogy ellenfelünk az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban túrázva három ízben is csupán hárommal maradt alul az amerikai válogatottal szemben.

csurka g., A színes Sport 2000.09.08.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK