FONTOS


 

Női bajnokság a Felina-kupáért
Két hazai és két vendéggyőzelem

Szombaton négy mérkőzést játszottak a női vízilabda-bajnokságban. Az egyetemi rangadó meglehetősen kevés gólt hozott. Az egriek a fővárosból vitték haza a két bajnoki pontot, a Vasas pedig Kecskeméten tudott nyerni. A forduló rangadóján a szentesiek nagy küzdelemben biztosan verték meg a BVSC-t.

ELTE DSK 5

OSC Hungaropharma 2

(1-1, 1-1, 1-0, 2-0)

Szőnyi út, 50 néző. V: Erdős, Székely B.

ELTE: SZÉP - Vígh, Ferencz, Gál F.1., Varga, Jászberényi 1, SZENTKERESZTI 3. Cs: Miklósfalvi, Dúsa. Edző: Tóth Zoltán

OSC: Pápai - Porvay, Csillaghy, Németh, Wolf, Kovács 1, Franta 1. Cs: Kéri. Edző: Kovács Imre

Gól emberelőnyből: 3/1, ill. 7/1

Kipontozódott: Ferencz a 25. percben

Kiállítva: Miklósfalvi, ill. Németh a 24. percben

A mérkőzés első szakasza még kiegyenlített volt, ám a harmadik negyedben már megmutatkozott az ELTE fölénye. Az utolsó játékrészre aztán az OSC elvesztette a küzdenitudását és játékkedvét, és az emberelőnyök kihasználásában sem jeleskedett. Így alakulhatott ki az 5-2-es végeredmény.

Tóth Zoltán: - A végig jó formában játszó Szép Brigitta megnyugtatta a csapatot, így sikerült megszerezniünk a két pontot.

Kovács Imre: - A harmadik negyedig partiban voltunk, egyéni hibákon ment el a meccs, amelynek a sarkalatos pontja az emberelőnyök kihasználása volt.

(nádas), A színes Sport 2000.10.01.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK