A hatalmas tömegben nem lehetett észrevenni, amint a vízilabda-válogatott tagjai végre beléptek a fogadásuknak otthont adó csarnokba. Egyvalami mégis százszázalékos biztonsággal jelezte érkezésüket: a több száz leánytorokból feltörő sikoly. Először Vári Attila mindenki más fölé magasodó fejét lehetett felismerni, ez pedig épp elég volt a rajongóknak ahhoz, hogy kétségkívül legnagyobb kedvenceik üdvözlésébe kezdjenek. A szeretetnek ez az áradata elsöpörte a terem közepén felállított korlátot, melyet a rendezők a szurkolók és a sportolók, valamint hozzátartozóik közé szántak, és a drukkerhad ellepte a "kiváltságosoknak" fenntartott területet. A családtagokat megelőzve (igaz, legalább akkora szeretettel) így elsőként az autogramkérők üdvözölték az újdonsült olimpiai bajnokokat. Minden játékos körül kisebb-nagyobb csoportosulás alakult ki. Ők pedig röpke húszórányi repülőút után fáradhatatlanul vésték a nevüket papírra, pólóra és zászlóra egyaránt. És amikor Fodor Rajmundtól azt kérdezte egy tíz év körüli kislány, megnézheti-e a bajnok nyakában lógó aranyat, a játékos röviden így válaszolt: "Persze". Az ifjú rajongó pedig minden oldalról megvizsgálta a medáliát, és egy picit talán ő is győztesnek érezte magát. (mellesleg ez a kézenfekvő kérés nem sok szurkolónak jutott eszébe.)

Szécsi Zoltán, aki az elődöntőben nyújtott káprázatos teljesítményével a fináléba védte a csapatot, pillanatnyi magányában szeretteit fürkészte. Arról, hogy mivel telt az utazás, a hálóőr a következőt mondta: "A repülőn inkább pihentünk, mivel nagyon elfáradtunk a vasárnap egész éjszaka tartó ünneplésben. Mindenesetre medencét még egy jó ideig nem szeretnék látni." A magyar-jugoszláv meccs hőse egyébként saját bevallása szerint csak most kezdi felfogni, mi is történt vele.

Nem úgy Vári Attila, akinek a döntő első negyedének utolsó másodpercében szerzett szenzációs góljától azóta is hüledezünk. Szerinte ugyanis: "Felfoghatatlan ez az egész."

Bár Kásásék szurkolóik minden kívánságát teljesítették, az igazi attrakció még hátravolt. Dr. Kemény Dénes szövetségi kapitány egyszer csak a színpadra szólította a tanítványait, akik tovább hevítették az amúgy is forró hangulatot. Elsőként Kósz Zoltán kért szót, és a kapus "Hajrá, magyarok!" kiáltását visszhangozta az egész csarnok. Majd a fiúk bemutatták, miként szokták hergelni magukat a meccsek előtt. "Ki a jobb?" A választ persze mindnyájan ismerjük. Ezután következett Kiss Gergely (akit leginkább a bal kezéről ismerünk), és pezsgővel kezdte locsolni a pódium közelében állókat.

Amikor a vízilabdázók az ünneplés után elhagyták az épületet, a szurkolók fele is távozott.

Mentek a kedvencek után.

(csurka g.), A színes Sport 2000.10.04.