FONTOS


 

A Whirlpool csapatát feldobta a válogatott győzelme
Tízmilliós prémium - csak úgy

Manapság hovatovább a mennyei adomány kategóriájába sorolandó, ha egy cég csak úgy, magától bekopogtat, hogy uraim, szeretnénk tekintélyesebb összeget áldozni a magyar sport ezen és ezen képviselőinek napjait megkönnyítendő. Aki ismeri a honi sportbizniszt, az tudja, hogy ilyesmi szinte csak az álmok világában létezik. Már az több liter verítéket követel, hogy valaki egyáltalán leüljön X sportág avagy klub vezetőivel tárgyalni. És ha meg is köttetik a szerződés, az abban foglalt szponzorációért cserébe kőkemény feltételeket szab a kereskedelmi cég, ha valami apróság nem teljesül, levonással fenyeget, a kapcsolat megszakításával - és a sor folytatható.

Ehhez képest az ember ül a Régi Sipos étterem emeleti különtermében, és nem akar hinni a fülének. Gerő László, a Whirlpool Magyarország ügyvezető igazgatója azt ecseteli, hogy nézték az olimpiát, és ugyan minden sikernek örvendtek, de senkinek sem drukkoltak úgy, mint vízilabdázóinknak. Aztán amikor megnyerték az aranyat, néhány nap alatt eldöntötték, ezért megjutalmazzák a bajnokokat.

Ha korábban lett volna valamiféle üzleti kapcsolatuk a sportággal, még csak érthető volna. Pontosabban, így is érthető, sőt.

Csak szokatlan.

"Úgy gondolom, hogy egy sikeres cégnek - márpedig a Whirlpool az, hiszen piacvezető a háztartási gépek értékesítésében Magyarországon, eddig összesen 1.3 milliót adtunk el - kötelessége a világszínvonalú teljesítményt nyújtó sportolók támogatása - szögezte le az igazgató. - Ezért a jövő évi Európa-bajnokságig a magunk módján segítjük a válogatott tagjainak a felkészülését, akik nem csupán fizikai és technikai fölényüket érvényesítették Sydneyben, de csapatszellemük is példamutató volt. A mi cégünknél is ez az egyik legfontosabb szempont: csapatként hozzuk a döntéseket, és óriási öröm, hogy a mi csapatunk kapcsolatba került ezzel a remek együttessel."

A direktor azt sem titkolta, tízmillió forintot utaltak át a vízilabda-szövetségnek azzal a megkötéssel, hogy a pénzt kizárólag a válogatott premizálásra fordíthatja.

S hogy ezért mit kap a Whirlpool? Nos, néhány felhőtlen hangulatú délutánt és estét. A két csapat már közösen bulizott, sőt, egy monstre fotózáson is részt vett. Bajnokaink különféle termékek társaságában fényképezkedtek egy szál farmerben, ám kiderült, nem reklámcélból. Bár Székely Bulcsú és MŠrcz Tamás remekül festett egy fridzsiderben ülve, Kósz Zoltán is jól mutatott egy hűtőláda tetején (a többiekről nem is beszélve) - ám ezeket a képeket a maguk szórakoztatására, egy belső körben használatos falinaptárhoz készítették a Whirlpool munkatársai, a nagy nyilvánosság aligha látja viszont őket.

"Csupán annyit kértek, hogy ha havonta egyszer-kétszer itt-ott népszerűsíteni kell a termékeiket, akkor egy-egy játékos vegyen részt ezeken az összejöveteleken" - közölte a kapitány, dr. Kemény Dénes, aki egyedülállónak tartja, hogy egy vállalkozás az olimpia alatt beleszeressen egy csapatba, és prémiumot ajánljon fel neki.

Amilyen világban élünk, az átlagos reakció a fentiek végigolvasása alapján kétféle lehet. Egy: ezek se normálisak. Kettő: nyilván van valami sandaság az ügyletben.

Holott a harmadik volna a nyerő: hol tarthatna ez a gyötrődésében is hihetetlen eredményeket produkáló magyar sport, ha a Whirlpool nekbuzdulásával kapcsolatban nem az a jelző jutna egy edző eszébe először, hogy "egyedülálló".

(cs. g.), A színes Sport 2000.11.03.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK