FONTOS


 

Férfi bajnokság
Mátéfalvi reneszánsz


UTE-Santál 13

Szolnoki VSC 4

(3-2, 3-2, 4-0 3-0)

Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. V: dr.Konrád F., Juhász

UTE: ÁTS - Benczúr 1, Povázai 1, BEREZVAI 2, Molnár P. 1, Kollár, Szabó G 1. Cs: Suti 1, Mátyás, AMBRUS T. 2, MAKLÁRI 2, VARGA I Z. 1, LÉTAY 1. Edző: Godova Gábor.

Szolnok: Sűrű - Ridzyk, Boros I., BOROS Z. 2, Süveges M., BALOGH Z. 1, Mráz. Cs: Balog, Fazekas 1, Varga II Z., Donkó. Edző: Hegyvári György

Gól - emberelőnyből: 9/6 (3/2, 2/2, 2/2, 2/0), ill. 8/1 (1/0, 2/1, 3/0, 2/0)

Gyors góllal kezdett az UTE, így már a mérkőzés elején érezhető volt a két csapat közti tudáskülönbség. Bár a Szolnok próbált valami színt vinni játékába, de próbálkozásait vagy az UTE védői, vagy a kirobbanó formában védő Áts hiúsította meg. A vendégcsapat nem tudott mit kezdeni az UTE masszív védekezésével: a zóna miatt mindvégig távoli lövésekkel próbálkozott, sikertelenül. Vereségük másik oka emberelőnyös helyzeteik elherdálása volt, nyolcból mindössze egyszer voltak képesek gólt dobni. Ezzel másutt sem lehet győzni, főleg nem egy UTE ellen. A hazaiak a harmadik negyedtől már azt csináltak, amit akartak, az utolsó negyedben már kicsit könnyelműen játszottak, ez emberelőnyeik kihasználásán is látszott, és támadásaikat sem dolgozták ki úgy, ahogy ezt az elején tették. Mindent egybevetve az UTE két negyeddel és egy kapussal volt jobb ellenfelénél.

Godova Gábor: - Lendületünkkel nem volt baj idáig sem, de ez most számokban is megmutatkozott. A Szolnok a harmadik negyedre teljesen elkészült erejével, így könnyű dolgunk volt. Igaz az is, hogy a játékosállományunk sokkal jobb ellenfelünkénél.

Hegyvári György: - Az elején még a vízilabdára hasonlított a játékunk, de ez nem tartott sokáig, megfelelő kondíció hiányában ugyanis nem tudtuk felvenni a versenyt a mai napon jól játszó UTE-val. Sajnos, kudarcunk üzenet mindenkinek: a városnak, a szakvezetőknek és a játékosoknak. Nem tudunk mást tenni, megpróbáljuk túlélni ezt az időszakot.


Csanádi Árpád KSI 8

Kontavill-Szentesi VK 7

(2-0, 1-4, 2-2, 3-1)

Hajós Alfréd uszoda, 200 néző. V: Puskás, Bors

KSI: MÁTÉFALVI - Varga, BÁNHIDY 3, Ritter, Gulyás 1, Lanzon, Kenéz 2. Cs: Fáy 1, Balaton M., TÓTH 1, Mikó. Edző: Merész András.

SZENTES: Horváth - Csörgő 1, Kiss, Szabó, ZENTAI 2, Zsarkó 2, KÉRI 1. Cs: Somogyi, Szabics, Berki, Szénászky 1. Edző: Fülöp Tibor

Gól - emberelőnyből: 10/4 (2/0, 2/1, 2/1, 4/2), ill. 10/1 (2/0, 4/0, 1/0, 3/1)

Négyméteresből: 0/0, ill. 1/1

Kipontozódott: Kéri (25. p.), Varga (27. p.), Gulyás (28. p.)

Kiállítva - végleg, cserével: Berki (27. p. - ütésért)

A sportiskolások nagyon fiatalok, lelkesek, egy rutinos öreg rókával, az újpestiekkel hat éve BEK- és Szuperkupa-győzelmet arató Mátéfalvi Csabával a kapuban. A Szentes idén a LEN-kupában sikereket ért el, szerdán az UTE-vel döntetlent játszott. A papírforma vendéggyőzelmet sejtetett, de nagy meglepetésre küzdelmes, fordulatos találkozón a KSI fiataljai diadalmaskodtak. Már az első negyedben két góllal elhúztak a hazaiak Bánhidy és Tóth révén, a Szentes csak a 9. percben tudott betalálni, igaz, rövidesen egalizált. De a sportiskolások nem hagyták magukat, így végig kiegyenlített volt a mérkőzés. A győztes gólt Bánhidy szerezte, és bár a Szentesnek lett volna még esélye a gólszerzésre, Zsarkó húsz másodperccel a vége előtt a végig bravúrosan védő Mátéfalviba vágta a labdát.

Merész András: - Gratulálok a gyerekeknek, igazán jól játszottunk. Még öt ilyen győzelem, és az intenzív osztályon találom magam.

Fülöp Tibor: - Gratulálok a KSI-nek.


MAFC-P&P 5

UPC-Eger 7

(1-2, 2-2, 1-1, 1-2)

Szőnyi út, 50 néző. V: Székely, Bátori

MAFC: HORVÁTH - Schwáb, Németh 1, HELENBAI 2, Pszota 1, Egressy, Mányai. Cs: Regős, Fehérvári, Lehoczky, Tomcsányi, Farkas, Mód L. 1. Edző: Tóth Endre

EGER: Jászberényi - HAJÓS 2, SERESS 2, Ágner 1, Lienherr, Cseh 1. Cs: dr. Áncsán, Kiss, Szabolcsi, Szabó G. 1, Veréb. Edző: Gyulavári Zoltán

Gól - emberelőnyből: 5/1 (2/1, 1/0, 0/0, 2/0), ill. 12/4 (3/2, 4/1, 2/0, 3/1)

Négyméteresből: 1/0, ill. -

Kipontozódott: Schwáb (21. p.)

Általában az Eger vezetett egy-két góllal. A MAFC először Pszota, majd Helenbai láványos találatával érte utol a vendégeket 4-4-nél, illetve 5-5-nél. Mindkét együttes rengeteget hibázott, a hazaiak feltűnően sokszor találták el a kapufát. Dekoncentrált teljesítményük az utolsó játékrészben érte el mélypontját: először négyméterest, majd az utolsó percben emberelőnyt hibáztak.

Tóth Endre: - Bosszantó, hogy két egygólos hazai vereségünk után tulajdonképpen a mai meccsen is volt esélyünk a pontszerzésre.

Gyulavári Zoltán: - Számunkra nagyon fontos volt a győzelem, ezért többször is megremegett játékosaim keze a döntő helyzetekben.


OSC-British Knights 8

Tabán Trafik-Szeged 12

(1-3, 1-3, 2-4, 4-2)

Hajós Alfréd uszoda, 100 néző. V: Kosztolánczi, Kun

OSC: Tóth Gy. - BÉKÉSI Á. 4, ÜRÖGI 1, dr. Dongó, Ferkó, Petrovics, FRIKK O. 1. Cs: Bleszity, Boncföldi, Bíró 1, Ábrahám, Dobricza, SZOLLÁR 1, Győri. Edző: Horváth János

SZEGED: TÓTH I. - VARGA P. 2, Mód 1, WESZELOVSZKY 3, DR. TÖRÖK T. 1, DR. SZABÓ Z. 2, NITSOVITS 3. Cs: Krnács, Balla, Kresák, Szőcs G., Varga Á., Éles V. Edző: Horváth Viktor

Gól - emberelőnyből: 14/6 (2/1, 4/1, 2/1, 6/3), ill. 9/5 (2/2, 2/1, 3/1, 2/1)

Négyméteresből: 1/1, ill. -

Kipontozódott: Kresák (16. p.), Éles (27. p.) Krnács (27. p.)

Az ideges hangulatú mérkőzésen rengeteget szabálytalankodtak a küzdő felek, ennek leginkább Szeged látta kárát, amely sorra emberhátrányos helyzetekbe került. Ám a hazaiak nem tudtak élni a felkínált lehetőséggel, fásultan, elképzelés nélkül játszottak. A mérkőzést mindvégig a vendégek irányították, és őrizték két-háromgólos előnyüket. Látványosságnak megtette a második negyed elején egy Nitsovits, dr. Szabó összjáték, melynek végén utóbbi az üres kapuba helyezhetett a remek átadást követően. Ehhez hasonló jeleneteket a hátralévő időben nem láthattunk, így nem csoda, hogy a publikum szép lassan hazaszállingózott. Végül is a fegyelmezetten játszó Szeged megérdemelten győzte le a gyenge formát mutató OSC-t.

Horváth János: - Sok meccset vívtunk az utóbbi időben, idegileg még nem bírjuk ezt a tempót. Egy héttel ezelőtt nagyon jól játszottunk, most sajnos nem tudtuk hozni az akkori formánkat.

Horváth Viktor: - A szerencsétlen sorsolás ellenére a csapat egyre jobban játszik hétről hétre. Jót tett az önbizalmunknak ez a győzelem, gratulálok a fiúknak.


Az állás

1. Honvéd 4 4 - - 57-27 8

2. Vasas 5 4 - 1 60-40 8

3. BVSC 4 3 1 - 44-26 7

4. UTE 5 3 1 1 40-31 7

5. Eger 5 3 - 2 47-47 6

6. FTC 4 2 1 1 46-36 5

7. Szeged 5 2 1 2 40-41 5

8. Szentes 4 1 1 2 25-27 3

9. KSI 5 1 1 3 32-55 3

10. OSC 5 1 - 4 38-56 2

11. MAFC 5 - 1 4 26-35 1

12. Szolnok 5 - 1 4 29-65 1


Nemzetközi torna (Berlin)

Hősies helytállás

Spandau 04-FTC-Thomas Jeans 10-11 (3-4, 3-1, 1-2, 3-4)

Az FTC góldobói: Tiba 3, Haufe 3, Hesz 2, Matajsz 2, Takács

A spandaui vízibarátok (Wasserfreunde Spandau - így hívják a német bajnokcsapatot eredeti nevén) érezték, hogyha mérkőzést akarnak nyerni ezen a tornán, azzal nem a KEK-győztes Dinamo Moszkva vagy a BL-címvédő Becsej együttese ellen kell kísérletezniük.

Ez aztán teljes mértékben érezhető is volt a berlini viadal második napján, ugyanis a két helybéli játékvezető mindent elkövetett annak érdekében, hogy orosz légiósokkal felálló honfitársaik legyőzzék a ferencvárosiakat. A 15-3-as kiállítási arány már sejtet valamit, de ez csupán egy részlete volt a rémmesének: a harmadik negyedet követően Wiesner Tamás szakosztályvezető közölte a zsűrivel, hogy ha még egy víz fölötti pofont elengednek a bírók, akkor a zöldek levonulnak és hazabuszoznak, mert őket eredetileg vízilabda-találkozókra hívták, nem ütéstesztre.

Amúgy Tiba és Haufe vezérletével valamit a magasabb pólótudományból is mutattak a mieink, lőttek tíz akciógólt, a végén 9-10-ről fordítottak úgy, hogy az utolsó percben Matajsz centerben két védővel a nyakán is besimította a labdát a hálóba. A lelátón ülő óbecsei együttes tagjai egyébként végigtapsolták a második félidőt, elvégre mélyen együttéreztek a példátlan nyomás alatt játszó magyar gárdával. "Utána pedig gratuláltak, nem gondolták volna, hogy a tőlük elszenvedett pénteki nagy vereség után ilyen szépen felállunk" - mondta Wiesner, aki amondó volt: a vasárnapi utolsó körben az "igazi oroszok" ellen ismét pokolian nehéz dolguk lesz.

(cs. g.), A színes Sport 2000.11.12.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK