FONTOS


 

Az UTE vendégeskedik először a vízipalotában
Történelmi meccs Egerben

A szokásos déli kezdés helyett este hatkor szállnak medencébe az egri pólósok az UTE elleni mérkőzésen - ugyanakkor a Makovecz Imre tervezte vízipalota ünnepélyes átadása csupán december 3-án esedékes. E látszólagos ellentmondást dr. Halmos Péter, a UPC-Eger szakosztályvezetője oldotta fel.

"A műszaki átadás már megtörtént, jelenleg próbaüzem zajlik az új uszodában, mi pedig lehetőséget kaptunk arra, hogy már ezt a mérkőzést is bent rendezzük - újságolta Halmos doktor. - Nagy esemény lesz a meccs, már most óriási az érdeklődés, bízom benne, hogy telt ház előtt fogadjuk az újpestieket."

A találkozó történelmi lesz a maga nemében, a városban ugyanis majdŐ másfél évtizede nem játszottak tető alatt hivatalos mérkőzést. A hetvenes években ugyan építettek egy fedett uszodát, ám az egy idő után süllyedni kezdett, s mielőtt a medence kettétört volna, az életveszélyessé váló épületet felrobbantották.

Szerencsére, nem egy "kis" Nemzeti Színház-történet íródott egri változatban: mostanra felépült a Bitskey Aladár-sportuszoda, amely kiemelkedő mérkőzéssel "szenteltetik be" szerda este, elvégre az Eger-UTE összecsapás döntő fontosságú a felsőházba jutás szempontjából.

(cs. g.), A színes Sport 2000.11.15.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK