FONTOS


 

Molnárék továbbra is vezetnek a horvát bajnokságban
Szétcincálták a sereghajtót


Ahogy azt várni lehetett, mostanra kettészakadt a horvát bajnokság. Az öt "gazdag" csapat elhúzott a kisebbektől, amelyek a kiesés ellen küzdenek. Az egyik búcsúzó alkalmasint már meg is van. Az Aurum Osiguranje, amely nyolc forduló után pont nélkül kullog a sor végén, már kiesett.

A fiatal zágrábi csapat a hét végén hazai pályán volt kénytelen végigszenvedni egy -- kevésbé kulturált kifejezéssel élve -- afféle élve boncolást, a listavezető Jug Dubrovnik valósággal szétcincálta a sereghajtót. A vendégek húszgólos sikeréből légiósunk, az Európa-bajnok magyar válogatott egyik alapembere, dr. Molnár Tamás négy góllal vette ki a részét: kettőt centerből hajított, egyet emberelőnyből, egyet pedig négyméteresből.

Varga Zsolt csapata, a Mladost Zagreb szintén egy nem túl acélos együttest náspángolt el a nyolcadik játéknapon, a Kvarner Express-t 24--7-tel tolta csonkavágányra. Válogatottunk másik centere kétszer villant: egyszer középről, egyszer lefordulásból volt eredményes.

A harmadik magyar érdekeltségű alakulat, a Primorje is "húszközelben" járt. A rijekaiak a Medvescsaknak szórtak tizenhetet, amiből Gál András egy, Biros Péter pedig öt gólt vállalt -- az öt gól Firenze óta afféle védjegye a Fácán becenévre hallgató klasszisnak.

HORVÁTORSZÁG. 8. forduló: Aurum Osiguranje--Jug Dubrovnik 2--22, Jadran Split--Mornar BS 7--7, WPC Dubrovnik--Solaris Sibenik 13--9, Mladost Zagreb--Kvarner Express 24--7, Zadar--Splitska Banka 6--18, Primorje Rijeka--Medvescsak 17--8. Az élcsoport: 1. Jug Dubrovnik 16 pont (139--56), 2. Mladost Zagreb 16 (131--60), 3. Splitska Banka 14, 4. Primorje Rijeka 12, 5. WPC Dubrovnik 11

Nemzeti Sport, 2000. február 8.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK