FONTOS


 

Eltörött egy borda -- 13--0-nál
Ki érti ezt?


Három végleges, csere nélküli kiállítás.

Egy véresen komoly derbin, mondjuk egy bajnoki döntőn talán elfogadható.

Talán...

Na, de egy 18--1-es végeredménnyel zárult találkozón? Ahol az elsőosztályú, klasszisokkal jobb együttes mérkőzik a szerény keretek között készülő hobbicsapattal...

Elgondolkodtató.

Csak a száraz tényeket, a jegyzőkönyvet figyelembe véve: a szombati Vasas-Plaket--Ybl Miklós Főiskola Magyar Kupa-nyolcaddöntőn 13--0-ás angyalföldi vezetésnél előbb az Yblben játszó Köllő Attilát, majd 16--1-nél Horváth Olivért és a piros-kékek válogatottját, Vári Attilát száműzték a bírók a medencéből.

Ütés és verekedés az indok.

-- Nagyon szomorúak vagyunk a történtek miatt -- kezdte Lévai Balázs, az OB I B-ben szereplő Ybl edzője. -- Az egyesület húszéves fennállása során először játszott olyan kvalitású csapattal, mint amilyen a Vasas. Mi ünnepnapra készültünk, ez lett belőle. Tudjuk, nem kisasszonysport a vízilabda, előfordulhatnak kisebb-nagyobb ütközetek, de nem ekkora különbség mellett. Teljesen érthetetlen módon, a harmadik negyedben, amikor még gólt sem dobtunk, Ágner a víz alatt mellbe rúgta Köllőt. Ezt nem vették észre a játékvezetők, azt viszont igen, amikor törlesztett. Még inkább csodálkoztunk később Gyöngyösi indokolatlan durvaságán, aki -- és ez a videofelvételen is tisztán látszik -- a víz felett rúgott Horváth fejébe. A mi pólósunk ettől "nagyon beindult", jogosan állították ki. De kérdem én, miért kellett ennek bekövetkeznie? Szerintünk az igazán jó játékos nem csak a játéktudásáról, hanem a sportemberi méltóságáról is megismerszik. Természetesen levonjuk a konklúziót, a mi szintünkön meg is büntetjük a vétkeseket. A szerdai visszavágóval kapcsolatosan ismételten ünnepnapra készülünk, reméljük, ezúttal így is lesz, elkerüljük a temetői hangulatot...

Az biztos, hogy a főiskolai csapatban egy ideig nem szerepelhet a kiállított Köllő Attila, mint kiderült, a zúzódások mellett a bordája is eltörött. Igaz, erre csak éjjel "érzett rá", miután rosszul lett a munkahelyén, egy pizzériában, és kórházba kellett szállítani.

A másik oldal másként látja az esetet. Az angyalföldiek szerint a másodosztályú együttes túlzottan bizonyítani akart, ennek esett áldozatául.

-- Szereptévesztésben vannak odaát. Ha már nem tudnak úgy pólózni, hát megmutatják, milyen vagány gyerekek. Sikerült nekik... Az értelmiségi voltukról kellett volna számot adniuk, éppen az ellentettjét produkálták. Én csak azt róhattam fel a játékosaimnak, hogy a gyengébb ellenféllel szemben még inkább demonstrálniuk kellett volna a tudásukat. Fölösleges volt olyan szituációkba belemenniük, amikor megalázva érezhették magukat riválisaik -- mondta az Eger elleni LEN-kupa negyeddöntőre készülő Vasas mestere, dr. Faragó Tamás.

Remélhetőleg a visszavágón nem csapnak az egekbe az indulatok, már csak azért sem, mert egy pillanatig sem lehet kétséges, ki jut tovább.

Nem mintha az első meccs előtt az lett volna...

(amler), Nemzeti Sport 2000. február 8.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK