FONTOS


 

KEK
Vigyázni kell Fodorra!


Taktikus, okos játékkal lépett a KEK elődöntőjébe a Honvéd-Domino együttese. A Komjádi uszodában kiharcolt négygólos előny egy pillanatig sem forgott veszélyben a kisebbik dubrovniki csapat otthonában, sőt, ha a játékvezetők a végén nem akarják egy kis sikerélményhez juttatni a horvátokat, a győzelem sem lett volna elérhetetlen a mieink számára. A 6-4-re elveszített találkozó után mégsem volt mérges a kupagyőztes, inkább a következő forduló esélyeit latolgatta.

Vasárnap aztán kiderült: a Fodor Rajmunddal felálló olasz Florentiával találkozik. (A válogatott játékos egy góllal vette ki részét a görög Vuliagmeni elleni sikerből).

- A Partizan volt a kivánságlista élén, az oroszokat egyikünk sem akarta. Az olaszokról azt mondhatom, ők a középút. Ellenük ötven százalék eséllyel pályázunk a továbbjutásra. Fodor, Gorskov és Sottani neve ugrik be elsőként a firenzei együttesből, valószínűleg őket kell majd megfelelően semlegesítenünk a siker érdekében. Nagyon szeretnénk KEK-döntőt játszani, és reméljük, ez nem csak óhaj marad - vélekedett Kovács István, az éppen Zágrábból hazafelé igyekvő Honvéd edzője, miután a csapat főszponzora, a Westel jóvoltából értesült az elődöntő párosításáról.

Negyeddöntő. VPK Dubrovnik (horvát)-Honvéd-Domino 6-4 (tj: Honvéd, 12-10). Florentia (olasz)-Vuliagmeni 5-2 (tj: Florentia, 12-11). Partizan Beograd (jugoszláv)-Steaua Bucuresti (román) 7-6 (tj: Partizan, 11-9). Dinamo Moszkva (orosz)-CN Barcelona (spanyol) 7-5 (tj: Dinamo, 14-10)

Elődöntő: Honvéd-Florentia, Dinamo-Partizan

amler, Nemzeti Sport 2000. február 14.

Férfi válogatott
Női válogatott
VÍZILABDA

KÉPEK

 

 
LINKEK